Szerelemfüggők (erotikus regény) 25. rész
Nem csak szép és elhanyagolt férjes asszonyokkal ismerkedtem meg, hanem ráfanyalodtam néhány elvirágzó némberre is. Ezekre a történetekre nem vagyok büszke. Nem is a nők külseje, hanem az egyszerűsége miatt. Ámbár az egyszerűség erény is tud lenni a kapcsolatokban: visszaadja a reményt. A reményt abban, hogy bizonyos nőknek még mindig fontos a testiség. Ez a tapasztalat igazán értékes akkor, amikor már elegünk van a fanyalgó, elvárásokkal teli és állandóan keresztkérdésekkel bombázó értelmiségi nőkből. „A város melyik részén laksz? Szereted a munkádat? Jól kijössz a kollégáiddal? Szeretnél még gyereket? Gyakran jársz el otthonról? Általában alkoholt szoktál inni olyankor?” Milyen meglepő, senki sem kérdezi: „Szívesen kinyalnád a puncimat, ha úgy adódik?”
Mivel egyre kevesebben olvasnak csupán a gyönyörűségért, álljon itt néhány tanulság, hogy érezhesd, olvasó, filozófusunk emlékirataira hasznosan vesztegeted idődet. Lefordítom, mire irányulnak ezek a kérdések. Egy nő sosem kérdez rá egyenesen, csak a legbutább (ilyenkor a butaságfok-kijelzőnek ki kell lengenie és usgyi!), mennyi a fizetésed, ez úgyis kiderül abból, amit elárulsz magadról. Abból, hogy a város melyik részén laksz, (ha egyáltalán van lakásod) s hogy szeretnél-e gyereket. Valószínűleg mindenki szeretne gyereket, de nem mindenki teheti meg, általában a gyermek-nemvállalás hátterében is anyagi okok állnak. Ha gyakran jársz el otthonról, akkor kiterjedt baráti köröd van, ami elveszi az időt tőlük és a házimunkától. Egy bulizós emberre nem lehet számítani, aki pedig rendszeresen alkoholt fogyaszt, az nem lehet más, mint alkoholista. Nem számít, mennyit iszol valójában, a gyanú árnyéka úgyis rád vetül, ha bevallod, szoktál inni, vagy ha a randin kóla helyett egy üveg sört rendelsz.
Körítés, hímezés-hámozás azonban a legegyszerűbb nőnek is kell, a hosszabb levelezést, kérlelést az egyszerieknél sem úsztam meg, sőt az egyik esetben még egy vallomásfélét is kicsikartak tőlem. A salgótarjáni asszony – nevezzük csak így – ragaszkodott ahhoz, hogy telefonon hívjam, mielőtt eljön hozzám. Fel is hívtam, alkalmi munkán dolgozott éppen, valamit szereltek. Leírta, hogyan zajlik ez a munkafolyamat, panaszbeszédbe fogott, majd váratlan fordulattal felszólított: „Mondd, hogy szeretsz!” Én vonakodtam ezt mondani, de eszembe jutott, hogy csak néhány nap van hátra a találkozóig és mégiscsak kinyögtem: „Szeretlek!”
A telefont letéve, bambán néztem magam elé, erre most vajon miért volt szüksége? Épp a fürdőszobában álltam, s a tükör előtt fintorogva mondtam: „Ezt nem ismétled meg élőben, különben leköplek!”
Arra sem gondoltam volna, hogy bármilyen intenzitású érzelmeket kell mutatnom. Egyik levelében kifejtette, férjének semmire sincs igénye, kamiont vezet, elmegy, aztán visszajön, otthon bekapcsolja a tévét, bepótolja azokat a meccseket, - futballt, rögbit, kosárlabdát és golfot – amit elmulasztott a két hét alatt. „Én pedig szétunatkozom magam mellette.” Nos, ha így van, biztosan változatosságot jelentek neki, így nincs szükség köntörfalazásra. Ha lehet, ne kapcsoljunk érzelmeket az egyszerű örömszerzéshez. S bár csak az érzelmek illúzióját nyújtottam, az illúzió mégis megvolt, megnyugtató érzéssel nézhetett a budapesti kirándulás elé.
A pályaudvaron nem ért azonnali csalódás, bár arcvonásait mintha csak baltával faragták volna meg, több geometriai formát fedezhettem fel rajta, mint szexis gödröcskét, azért legalább formában tartotta magát. Feszes cicanadrágjának tartalmával nem volt gondom, annál inkább a beszélgetéssel. Fél óra után kiderült, lenyűgözően buta naivitása már-már megható. Bevodkáztunk, és a kialakuló ködön át nehezen találtam meg a megfelelő formát. Ő sem volt még ilyen helyzetben. Fura szaga volt, amit azzal magyarázott, hogy a „ruhát közvetlenül zuhanyzás után kell magunkra vennünk, így a ruhánk megszárítja a nedvességet.” Érdekes elmélet, még sosem hallottam róla. Mindegy, meg kell találnom az intim együttlét megfelelő formáját.
Föléhelyezkedtem és melléhez dörzsöltem a dákómat – elég jó melle volt – majd ütemesen mozgattam a halmai között, időnként pedig szájába raktam a farkam. Végül elmentem a mellei közt. Úgy éreztem, így kellemesebb volt, mintha hagyományosan szeretkeztünk volna.
Az aktus után gyorsan felöltözött és az első elérhető busszal rohant vissza Salgótarjánba. Bár én arra számítottam, másodszorra még érdekesebb szituációt fogunk találni – még a házasságom fellendítésére vásárolt műpéniszemet sem sikerült hasznossá tenni – ezt elmulasztottuk, mert sietett. Még tartott a vodka hatása, hát elengedtem. Egyikünk sem szorgalmazta az újbóli találkozást.
Már csak azért sem, mert a közösségi oldalon lévő képaláírások alapján egy másik nő kezdett el biztatni. Külsőnk alapján vonzódtunk egymáshoz és ennek megvolt a maga előnye. Társadalmi pozíciójáról azt mondta: „pénzügyi területen dolgozom.” Több nem is érdekelt, őt is csak annyi, hogy éppen nem éhezem. Később kiderült, pénztáros az Auchanban, de hát ez mindegy is volt, nem a munkakönyvére voltam kíváncsi. Ha nem az életre szóló szövetséget keressük, leegyszerűsödnek ezek a kapcsolatok.
Az ürügy egy közös fürdőzés volt, a Széchenyi fürdőben való megmártózás során leplezetlenül elidőztem asszonyosan telt fenekén. Nem nagyon zavarta. A testi kontaktus eszközeit szolidan, ámde gyakran alkalmazva meséltem neki a római fürdő szokásairól, utalva arra, a rómaiak nagyra értékelték a szexuális teljesítményeket. Sikert arattam azzal az anekdotával, miszerint egy római szenátor megválasztásánál az őt magasztaló felirat nem feledkezett meg arról, hogy „ő a legjobb pinanyaló.” „Ők is tudták, mi a jó” - fűzte hozzá lakonikusan. E szerény biztatás nekem elegendő volt ahhoz, hogy részletesen beszámoljak a híres római orgiák szokásairól.
Lám, az általános műveltség is jó valamire, és meglepő módon pont azok értékelik a legjobban, akik nem részesültek benne. Talán azért, mert nekik még új, még nem vált számukra üres tananyaggá, mint sok bölcsészlánynál. S talán azért, mert nincsenek erkölcsi előítéleteik, nem háborodnak fel azon, ami egy adott korban természetes volt.
Ma viszont nem az, s ezért valóságos kincset ér azon egyszerű lányok, asszonyok szerelme, akik iskolázatlanabbak, tanulatlanabbak nálunk. Ebben az esetben mi irányíthatunk. Nincsenek bonyodalmak, nincs hisztéria, nincs kioktatás. A legtöbb nő, ha ugyanolyan szinten áll vagy feljebb, azonnal irányítani kezd, és azt hiszi, nekünk az a dolgunk, hogy szolgáljuk őt.
Holott. A párkapcsolat nem egy szolgáltatás! Szolgáltatás a mosoda, az autószerelés, a tévéműsor. De a párkapcsolat nem az. Ha azzá válik, vége.
Erre én is később jöttem rá. Az egyszerű lányok szerelmében az intellektuális témák hiányáért bőven kárpótol a megértés és a természetes testi odaadás. Ha az önálló nőket kedveljük – ami azt jelenti, hogy ő önállóan hoz döntéseket, nekünk pedig fel kell adnunk magunk – akkor válasszunk olyat, de ne csodálkozzunk, ha végül mégis lapáton találjuk magunkat. Az emancipált nőnek hatalmas elvárásai vannak. Úgy fogod érezni magad, mint aki csak azért született, hogy ezeket az elvárásokat beváltsa.
