Biopornó
2015. október 09. írta: farappa

Biopornó

Szerelemfüggők (erotikus regény) 26. rész

De ha élvezni akarod a kapcsolatot, válaszd azt, aki nem fűz mítoszokat egy testi érintkezés köré, azt, aki a te szerepedet nem állandó szolgáltatásként fogja fel, aki nem ábrándozik George Clooney-ról vagy Richard Gere-ről, miközben veled van. Hiszen te is tökéletes úriember lennél, ha annyi pénzed lenne, mint nekik vagy az általuk megformált figuráknak.

A fürdő jótékony hatására, némi előkészítés után – ami úgy látszik, elengedhetetlen, legalábbis nálam, aki nem számít rutinos rókának – megtettük, amire mindketten készültünk. Egyedül a szexben törekedett irányításra, de nem bántam. Mikor a második aktusnál magamhoz nyúltam, hogy felállítsam a szerszámom, parancsolóan szólt rám: „Hagyd abba, az az én dolgom!” Elfogadtam a játékszabályokat. Nagyon szabad szájú volt, így mikor másodszorra is hamar elmentem, minden mesterkedés ellenére, így kiáltott fel: „Fasza!” Dühösen mondta, bár hamar elpárolgott a dühe.

Hamarosan megtalálta a módját, hogy már a kezdeti gyakorlatlanság, az összecsiszolódás hiánya sem zavarja. Vidéken volt dolgom, s onnan hozott fel Pestre, mikor útközben megállt egy Pest melletti alvóvárosban és leparkolt egy templom melletti kis pihenőhelyen. Kérdeztem, miért álltunk meg. Mert kedve támadt sétálni. Hát jó – gondoltam – végül is szép, kora tavaszi idő van, bár kicsit még csípős. Lebattyogtunk egy holtághoz, majd a víz mellett, egy sással benőtt terület fekvőhelynyi helyén lerántotta magáról a ruháit és magához húzott.

A következő alkalommal ragaszkodott ahhoz, hogy megismételjük a fürdőzést a Széchenyiben. A Városligetben az autó felé gyalogoltunk. Útközben, a Petőfi csarnoktól nem messze, a kutyafuttató domb mellett van egy közvécé, a vécé mögött pedig egy igen ritkás, bokros, facsemetés terület. Arra éppen jó, hogy aki sajnálja a száz forintot, egy kissé behúzódhasson és fél perc alatt elvégezhesse a dolgát. De arra nem, amit mi csináltunk. Bár bevallom, tetszett a bokafogásos póz, mellyel kerekded fenekét kínálta fel nekem. Olyan cselédlányos-fiataluras érzés volt. Derekasan helytálltam és remek férfimunkának éreztem, amit tettem, a sétáló párok szemüket dörgölő csodálkozása egyáltalán nem zavart. Szerencsére kiskorút nem láttam a közelben.

Ekkor már rájöttem, mire bukik a hölgyemény. Gondoltam, hozzá lehet szokni, miért is kapnék én normális nőt, egyáltalán mi az, hogy normális? Legalább élőbb kapcsolatba kerülök a természettel, most úgyis ez a jelszó, biogazdálkodás, biotermékek, hát hozzuk divatba a biopornót is. Várnak a hegycsúcsok, vadászlesek és menedékházak.

Lakásomtól nem messze található a Fiumei temető. A nő inditványozta, nézzük meg, milyen. Rendben van, leszálltunk a villamosról. Elindultunk a kapu felé, közben belémvillant, csak nem? De már késő volt. Egy elhagyatottabb helyen megint magához rántott és a farkam után nyúlt. Már húzta volna le a cipzárt, térdelt volna le, mikor menekülőre fogtam. Arra hivatkoztam, hogy megláthatnak. „Eddig ez nem zavart” – húzta össze a szemöldökét, ilyenkor szokatlanul nyers volt. „De most nem megy, értsd meg, félek a temetőktől, ez amolyan gyerekkori izé.” „Fasza” – köpte ki a szót a fogai közül.

Otthon a konyhaasztalon kellett kárpótolnom a kihagyott élményért.

Ingoványos, ismeretlen területre tévedtem, szokatlan helyzetekbe. De mivel nehezen mondok le a szexről, még ha ez egyre abszurdabb szituációkba kényszerít is, és az az elvem, hogy nem dobok ki senkit, nem tudtam, mit tegyek. Így ezt a dillemát az élet oldotta meg helyettem. Adrianával igen hektikus volt másfél éves kapcsolatunk. Időnként látványosan megharagudott rám, elfordult tőlem, aztán újra levelezést kezdeményezett. Neki meg ez volt a gyengéje. Felfedezte, hogy viszonyom van ezzel a kecskeméti nővel – hisz őt is erről a közösségi oldalról ismertem meg – és sértődött levelet írt nekem.

 

„Szia! Gondolom már várod a válaszom...Nos kezdem:Nem is ojan régen kb. 2-3 honap ezelöt megismertem valaki és éz a valaki égy arányos ,kedves és szerény szeretni válo lélek ,ugy tünt hogy öszinte,én hitem neki a leg nagyob vágyam hogy találkozám vele,mert nagyon akartám öt .Hitem neki minden szava ,bele szeretem de nagyon ,csak válamiért sziv mejen éresztem valami furcsa és sajnos amit éresztem az igaz volt .NEM VOLT ÖSZINTE VELEM ÉS ÉRDEKES MODON TUDOD LEMONDANI ROLA EGY MINDEN NAPI NÖÉRT!!!Igen én akor aszt montám MOST ELÉG ,aki ö szeret az nem kaphat meg !!!!Szeretem de bizálom hiany miat LEMONDOM ROLA...KÖZÖS ÁLMAIM MÁR NINCSENEK,A TŰZ LASAN ELALSZIK,A SZÉL A TAVASZI SZÉL VISZI A HAMU? MOST HOGY MINDEN TUDOM KÖNYEN LESZ TISZTITANI A LELKEM.TÉGNAP megismertem valaki lám egy két gyerek apuka ,jó képü és nagyon kedves és érzem hogy a szivem is elfogagya ,igen ö is mesze lakik most barátok vagyunk de tudom hogy rendes. IGEn Marci had éjen más ezzel a LEHETÜSÉGE! Már tudom mit csinálom 7 diken RAndi lesz égy káve,de nem veled ,hajd mutásám neked hogy nélküled és szép a világ. SÜt megtartom a lapom teszek föl uj képek ,hajd fájon a szived ugy mint ahogy nekem fájt !!!Kiváncsi leszek a sorsodra és mikor mindenkivel lefekötel az oldálodrol és maid egyedöl leszel talán talán rájösz hogy mit veszitetel el.Neked kaland kel 40 évesen hát legyen neked kalad szerelmes vagy belém tudom de engem nem kapsz el ,mert érdemelni kel engem én nem sima Hajnal vagy más vagyok ,lehet hogy a gondolkodás a régi de a szépség a kedveség és tudod az ágyba is isteni vagyok”

A bejegyzés trackback címe:

https://b-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr917884582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása