A miniszterelnök kávéfőzője voltam címmel jelent meg nem rég „Sándor” könyve, aki emberi nevével ellentétben megjelenésileg cseppet sem emberi, mivel egy hétköznapi konyhai kiegészítő, ám gondolatai nagyon is emberiek. A kötet még 1 hónapja sincs a piacon, a szerző mégis túl van már a tizedik eladott példányon. Felkerestük az eszközt egy rövid interjú erejéig, aki mögött/előtt/fölött egykor nem hétköznapi személy állt. A szerző saját bevallása szerint az ösztönökre kívánt hatni, bebizonyítandó, hogy a botrány halhatatlan stratégia, ha szereted a sikert és a lóvét. Még akkor is, ha fémből és műanyagból vagy.

B: Ön milyen típusú készülék is pontosan?
S: Szarvasi SZV-612/3. Cserélhető edényes.
B: Hát, akkor maga nem egy luxusmárka. Egy miniszterelnöktől minimum egy Philips Saeco HD8743 Xsmall-t várna el az ember...
S: A Philips Saeco egy szemfényvesztő kurva! Én a régi, meghitt értékeket képviselem: világító hálózati kapcsoló, tejhabosító funkció, biztonsági szelepes zárócsavar, csúszásmentes talp, 800 Watt teljesítmény, 230 V áramszükséglet. 6 adag dupla kávét tudok elkészíteni! Hatot!
B: Oké. Tehát. Miért is írta meg ezt a könyvet?
S: Főleg bizonyítási vágyból írtam, mert sokan azt hiszik, hogy egy kávéfőzőnek nem túlságosan vannak gondolatai meg lelki világa. A saját blogomat, ami a kávéfőzésről, szerviz praktikákról és alkatrészcserékről szólt, nem sokan olvasták, még heti szinten sem. Ezért 6 ökörrel eltökéltem, hogy most becélozom az elemi ösztönöket. Sokan szeretnek a másik magánéletében vájkálni. Pláne, ha ez a magánélet nem akárkié. A bennem toporzékoló durcás gyerek sikert akart. Mi az, amit minden internet felhasználó beütött már egyszer a keresőbe? Szex, botrány és leleplezés. Nálam az utolsó kettő szerepel biztosan. Valamit ki kellett találnom, de valami jót, mert az irodalmi ingerküszöb egyre csak emelkedik. Sok kávéfőző kollégám csak egy helyben toporog, szenvedve járja körül saját magát, és bő tollal írja a jobb-rosszabb novellákat, regényeket, és nem veszi tudomásul, hogy ha fenn akar maradni, látnia kell, merre tart a világ. Ha nem csatlakozik, lemarad. Az alanyi költő kávéfőzőkre már senki sem kíváncsi. Le kell szögeznem, én is a szépirodalom tisztelője és gyakorlója vagyok, mert itt van egy gyönyörű magyar nyelvünk, rengeteg lehetőséggel, amit alig-alig használunk ki.
B: Mennyi a kötetben a kitaláció és mennyi a színezés? Milyen titkokat tudhatunk meg hazánk vezetőjéről?
S: Kitaláció: 10%, színezés: 5%. Ezekre azért volt szükség, mert nem akartam, hogy államtitoksértésért 5 évre titkosítsanak 100%-ban. És ezzel meg is válaszoltam a második kérdést. Főleg egy min.elnök emberi arcát szeretném bemutatni és felvázolni konyhai profilját. Mindezt saját mivoltambeli szempontomból. Voltak napok, amikor a min.elnöknek gyorsan volt rám szüksége, főleg reggel, ha nem voltam elég gyors, eljárt a keze. Volt, hogy le is forrázott. Gyakran meztelenül állt előttem, amivel semmi bajom nem volt, mert én is meztelen voltam végig. Egyik alkalommal, egy autógyár átadása előtt egyenesen az edényemből itta a kávém.
B: A könyv főszereplője mit szólt a megjelenéshez?
S: Még nem tudom. Mióta a tavalyi lomtalanításkor menesztett, nem keresett. Választhattam volna a könnyebbik utat, kitalálhattam volna egy fiktív min.elnököt, de abban hol a kihívás? Kit érdekelt volna? És ha ki is találok egy min.elnököt, egész nap attól féltem volna, hogy túlságosan eluralkodik rajtam, és egyszer csak átveszi tőlem a kormányrudat, ismeretlen vizekre visz, és elmosódik a határ közte és köztem. Már a legelején misztifikálni kellett magam, hiszen nem akartam lebukni, vagy kiégni. A saját fizikai és jellemábrázolásom elég homályos: nem tudjuk a súlyomat, a színemet, a típusomat...
B: De az előbb mondta el...
S: Akkor húzzátok majd ki.
B: Oké.
S: Alkotás közben meg kellett zabolázni írói fantáziám, bár erkölcseim és a neveltetésem meglehetősen röghöz kötöttek, bizonyos korlátokat fájdalmas volt átlépnem, mert féltem, hogy túlságosan belelendülök és akkor mi lesz? Megijedtem attól, hogy honnan jön belőlem ez a sok indulat? Leástam a tudatom mélyére és több előző életbeli lenyomat tárulkozott fel. Minden emberben ott lapul mélyen a kollektív tudatalatti, ezért sejti, milyen lehet szentnek, profánnak, prostinak, apácának, elnöknek, benzinkutasnak vagy szélhámosnak lenni. Így tudnak azonosulni egy regény szereplőivel például.
B: Más műfajjal nem próbálkozott a botránykönyvön kívül?
S: Sokat próbálkoztam a pornó műfajával is, de abban nem voltak nagyobb sikereim. Talán mert még sosem dugtam, max. engem dugtak a hálózatba, vagy belém kávét. Legutóbbi pornóregényem főhőse Matild, akit De Sade márki Justine-jének gonosz és erkölcstelen nővéréről Juliette-ről mintáztam, aki tökéletesen gátlástalan, bármit képes megtenni, és nem tisztel semmit, nem ismer sem Istent, sem embert, és hét vödörrel zúdítja a népre a legkülönbözőbb pajzánságokat, melyekből nem 1 tétel bizony gyomorforgató. Az elején szerettem volna belevinni egy kis korabeli rokokó szexuális fantáziát, a versailles-i kastély pompáját, de rájöttem, hogy minél primitívebb, minél több stilisztikai és helyesírási buktató, időzavar és kátyú van benne, annál hitelesebb és ízesebb, élő, vaskos és valós a karakter. Azt sem tudja már szerencsétlen, hogy mit csinál, csak b*szik. Talán sokan cserélnének is vele, ezt nem tudhatom. A mai pornó-olvasó számára sokkal tartalmasabb az ő meséjét hallgatni, mint teszem azt egy púderporos kurtizánét, aki aktus közben is hosszú, lehetetlen, többszörösen alárendelt szerkezetű körmondatokban beszél.
B: A könyvében sok Nietzsche idézet szerepel.
S: Tényleg?
B: Aha...
S: Hát, nem tudtam. Bocsánat. Lehet, hogy tudatalatti dolog volt. De a kiadó sem szólt érte.
B: Milyen érzés volt a min.elnök kávéfőzőjének lenni?
S: Hát, irodalmi szempontból mindenképp érdekes. Néha olyan szavakat használt velem szemben, mint egy békebeli aggastyán dandártábornok, néha pedig útszéli nyelvezettel közelített meg, ha éppen kiégett bennem a gumi és cserélni kellett volna. Az én hibám?? én magamon nem tudok gumit cserélni! Szóval, abban bízom, hogy a könyvemben minden olvasó megtalálja majd a maga felháborodni valóját. Vannak olyan emberek, akik mindig szeretnek mások helyett felháborodni, mert üres az életük. Nekem elsősorban ők a célközönségem.
B: Sok a rasszista megnyilvánulás és kevés benne az aktuálpolitika, pedig a téma megkövetelné.
S: Ha egy kávéfőző állást foglal egy közéleti témában, az többnyire vitatható, de valahogy mégis a „nép hangja”. Nép hangjább a nép hangjánál. Azért volt nehéz vállalkozás ez az egész, mert kényesen egyensúlyoznom kellett a mismás és a hihető realitás között. Nincs bennem bűnbánó mentegetőzés, csak szeretném, ha mindenki tisztán látna, és nem félne attól, hogy esetleg én ülök mellette a metrón.
B. Az utcán nem ismerik fel?
S: Isten ments!
B. De ha perre kerül a sor, akkor már fel kell fedni az ön valós kilétét.
S: Majd akkor. De egyelőre nem fedhetem fel kilétemet, mert nevem nem ismeretlen a kortárs háztartási felszerelés-életben. Ez egyelőre maradjon is így. Szomorúan szembesültem vele, hogy kortársaim alantas munkából kénytelenek fenntartani magukat és többnyire kilóg a seggük a gatyából: ha nincs lóvé, nincs kávé, és minden a te hibád. Nem tudok kávét szülni, teremteni, fakasztani, csak az ember képes belém rakni az alapanyagot!! Ezt kéne megérteni! Az írás az önkifejezés egyik hálás vetülete. „Írtál egy regényt, egy verset? Aztán ki nem szarja le?”
B. A könyv alig jelent meg, már most megosztod az embereket, főleg a nőket és férfiakat...
S: Többen kérdezték, hogy miért nem a dolgommal foglalkozom cseppet sem? Hát, anyátokért. Azzal is megvádoltak, hogy lealacsonyítom a női nemet. Ha úgy nézzük, igen, egyfelől. Másfelől a nőstény kávéfőzőkkel semmi bajom. Csak az emberi nőkkel, akik azt hiszik, nekem is jó, amikor kiverik a zaccot. Nem tartom magam tévedhetetlennek, csak bizonytalannak, de én csak azt írom le, amit saját burkolatomon tapasztaltam. Miért bűn ez?

(részlet a könyvből)

 

„Hideg reggel volt, amikor Elnököm bevágtatott a konyhába. Rám nézett. Rá néztem. Köntöst viselt. Én semmit. Tekintetében épp oly elcsigázott fáradtság ült, mint odakint a hajnalodó fák szárnyain. Nem volt dühös. Elnököm bedühödéseiről csak annyit, hogy egy alkalommal, amikor éppen hivatalosan telefonált az orosz államfővel, szóltam neki, hogy kész a kávé. Ő letette, majd nagyon lassan odalépett hozzám és két pofont kent le nekem, azt mondta, ne merészeljek még egyszer szólni neki, ha telefonál, és kész a kávé. Úgy megütött, hogy elszállt az edényem. Ekkor csapott meg először és itt került csúszdára az egész kapcsolatunk. Ő már nem pusztán egy Fogyasztó volt a szememben többé, hanem kifejezetten szadóember a számomra. Saját levemben főttem.
Úgy éreztem magam, mint Leila hercegnő a Csillagok Háborújából, amikor becsúszik abba a szemétledobóba, a falak pedig egyre csak szorulnak és szorulnak össze körülötte, csakhogy nekem nem volt R2D2-öm, hogy felszóljak neki csuklótelefonon, zárja el a gyilkos tömörítő rendszert, mert itt már jottányit sem biztonságos…
Hiába voltam energiatakarékos, neki több és több kellett.
- Könnyű neked, te csak itt ülsz egész nap – kiáltotta Elnököm egy derűs, pálinkás jó reggelen.
Nem feleltem.
Van, amikor nem lehet.
Van, amikor nem kell.
Van, amikor nem szabad.
De én el akartam menni a végkifejletig, ahol a part szakad. Mert nem azért születtünk meg, hogy ne vigyünk túlzásba dolgokat. Akiket Isten szeret, megengedi nekik, hogy ne legyenek azok, akiknek lenniük kéne.”