Álmomban heteroszexuális lettem 1 percre. Nagyon megijedtem! Féltem, hogy megverek egy nőt. Amikor zihálva felébredtem, arra gondoltam, vajon hány álomnőt kellett volna kielégítenem, elvennem, felnevelnem, elhagynom, elvernem, beperelnem. Jó, hogy időben felébredtem.

Észrevetted, hogy többnyire a borús, szomorú emberek mindig szimpatikusabbak? Miért? Mert őket magad alatt látod, miközben maguk alatt vannak. Hiszen ők már biztos nem árthatnak neked. A vidám ember veszélyes, nála valami nincs rendben.

Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a haza! Semmit. Smafut. Idomítható robotok vagyunk mindahányan. Egyszer egy ismert áruházláncban válogattam és egészen hátulra kellett nyúlnom a polcon a hajfestékért. Előre húzogattam pár dobozt, hogy mások is lássák, hogy van. Erre odalép egy bizt. őr és kérdi, mit csinálok? Mondom, előre húztam, hogy lássák a vevők, hogy van még. Csodálkozott. Nem értette. Ilyet a normális ember nem csinál. Önként, magától nem tesz jót. Miért tenne? Hát, nem hülye!

 Egyre sötétebb pokolba tartunk, az emberek egyre köcsögebbek. Bebizonyítom. Végezz ma egy aprócska kísérletet: az utcán találomra lépj rá egy egészen kicsikét valaki sarkára, mintegy véletlen. Aztán nézd meg, mit kapsz érte. Egy ilyen apróságért. És a többség ilyen. Ingerlékeny idegbeteg picsa. Most képzeld el, hogy kitör az apokalipszis. Vajon mi tartja majd vissza ezt a polgártársad - akire ráléptél az imént kísérletből - attól, hogy megragadja kedvenc baltáját és azt a kreatívan, bár fájdalmasan, károdra működtesse, s agresszívan a tudomásodra hozza magát, elvágólag?

Nem éri meg a sátánnal rumozni, tűz körül körülülni magad, a többi szédülttel. Kacagva akasztod egymás nyakába az aranykoronát, mint egy félseggel a trónon ülő tinikirály, aki nemesfém készletében dúskál, de jáspis háromkerekűje tapintható közelsége nem elég. Ez már csak a tapintatlanság latrinája…ez a nem mindegy.

Szereted a Fornettit bekapni, de azon nyomban elárulod a Fornettit, ha a Mekibe mész. Ha a Mekibe mész, akkor a hazát árulod el!

Az, hogy az egyik ember megölje, vagy megverje a másikat, rendszeresen, életvitel szerűen, az egyszerűen ABNORMÁLIS, nagyon rossz, nagyon borzasztó. És egyre többet hallani ilyesmiről a híradóban. Naponta megtörténik. Ám mi mégis hozzászoktunk, már hozzátartozik a városképhez. A medvetámadás más, az még elmegy, mert az a nagy szőrös állat nem gyűlöletből, hanem naturalitásból teszi. A medve nem gyűlöletből van. De az ember ne legyen farkasa önmagának. Saját öngólja ne legyen. A kard nem csak főnév! Kegyelet és humanizmus – e kettő kell neked.

Annak a szónak, hogy Elégedettség és Boldogság nem lenne értelme az ellentéte nélkül, de az oda vezető út ne már rohadéksággal legyen kikövezve.

Ha ez a Mennyország, akkor nem tetszik. Nem kérem!

Tényleg hagyjuk abba a kizsákmányolást.

Miért veri a férfi a nőt állandóan?

Egyszerűen azért, mert ott van. Másodszor, mert az ember nem társas lény, csak magára erőlteti, mert a tévében olyan szépen mutat, amikor a fiú meg a lány reggel együtt ébred a selyemágyban, délben meg kézen fogva sétálgatnak a tengerparton, este lágy vacsorát tolnak egymás szájába és kacagnak és kacagnak. Igen ám, csakhogy azok színészek, akik a forgatás után lemennek az öltözőbe, elfelejtik egymást és számlát adnak a rendezőnek.

Hogyan mutat mindez a valóságban? Ha állandóan a másik seggében vagy, akkor egy idő után összemosódik az aurátok, irritálóvá válik a másik, mert a te energiád folyton próbálja kilökni az övét. A férfi támadásnak veszi ezt és nagyon elégedetlen lesz. Ekkor jönnek a csipcsup veszekedések, amik nem szólnak másról, csak arról, hogy lezabáljátok közben egymás energiakészletét, és ha az energia elfogyott, akkor jönnek a pofonok. Jó étvágyat!

Álmomban heteroszexuális lettem 1 percre. Nagyon megijedtem! Féltem, hogy megverek egy nőt. Amikor zihálva felébredtem, arra gondoltam, vajon hány álomnőt kellett volna kielégítenem, elvennem, felnevelnem, elhagynom, elvernem, beperelnem. Jó, hogy időben felébredtem.

Volt egy szomszédasszonyom, még 2006 derekán: az ex pasijával élt, aki nagyon mostoha körülmények közt tartotta, többször elbánt vele: ütötte, verte, zavarta. És ez nem szuperság. Ő se találta annak. Egy szép nap megkérdeztem tőle: „az urad véletlenül nem rohadék?” Igennel felelt. Rohadék volt, eltaláltam. Esküszöm meglottóztatom magam, csak üröm ne vegyüljön!

A pénzről és annak rám vonatkozó saját felfogásomról így emlékszem vissza „Török Bálint árnyékra vetődik” c. ifjúsági fantasy kisregényem hajnalán:

 Szeretem a pénzt, bár a mani számomra már csak válfaj. Melegágy. Ha enyém lenne néhány lottómillió, azonnal felgyorsítanám az emésztésem, és oktondi mód körülnéznék. Nagy tüzet raknék könyveimből és alá állnék. Adnék belőle rászorulóknak és a rám szoruló nőknek. Kiegyenlíteném tartozásaimat, mert sok magyarázattal tartozom. Kiköltekeznék, kikelnék magamból és egyenesen arányosan, de aranyosan viszonyulnék mindenhez, ami friss és csodaszép. Adnék a barátoknak és az ellenségeknek, mert meglehet, hogy e naptól a kettő ugyanaz lesz. Irigységük felfalna, én meg fürdőznék benne. Adnék az Istennek is, hadd szórja, vegyen új felhőket, és fizesse ki az alvállalkozó angyalokat belőle. Hagynám magam megbolondulni. Egy főre esne jövedelmem, de egy nagy főre. Nyakra-főre! Végre kitárt karral várnám a holnapokat. Trehány számat több hideg ízű szó nem hagyná el. Csendben lennék hosszan. Felfedezném a világban rejlő jóságokat. Kiülnék a kertbe, és hallgatnám, ahogy érik a hajnal. Mitévő lennék. Egy húron pendülnék. Emelkednék. Elmélkednék. Elmennék Rómába, ahol az élet: mód. Kapja be Ön is a mézesmadzagot!