Vágyakozás a velvet dress-re, Yesabel itt még egylábasan, mankótlan, neglizsé, de kardos menyecskés vívótőrösen
2017. március 03. írta: farappa

Vágyakozás a velvet dress-re, Yesabel itt még egylábasan, mankótlan, neglizsé, de kardos menyecskés vívótőrösen

 

surreal-artworks-made-by-xetobyte-3.jpgÉn, Jean-Claude von Vogüssen báró, de UpaniSade márki épp jövék le a kapitányi hídrúl, három okbúl es. Először es, mivel jelenlétem már elősegíté hajónk indulását, ez a hajó már elment (az induláshoz, nem hozzánk képest, mert ugyi mi rajt’ valánk), a magiszteri tengernyi hangtenger alattomos hullámzására, a viadalos harci zajra és semmiképp sem utolsósorban, hanem alapvetően: régen látám már az én/ Yesabelemet, hogy megnézném,/ mi van vélle. Hát, nézém, nézém én e,/ publikomom, Vogüssen és bizony látám/. Bizonnyal megláttam ám/ őt, győzedelmes istennői pózban,/ persze elszállott minden aggodalmam,/ amint szép hatalmas jobb combját, ami mostanság önmagában egy nagyon jól és szépen/ fejlett, csak nem végiglegesen épen/ rettentőn gyönyörű,/ (avagy gyönyörűn rettentő), óriási, szerelem-/ és szépségistennői (fél-futómű?) /csonk. Íjnye, no, közönség, arányos, formás. izomtömbös. nagyságos nagyocska felsőlábszár-elem/ selymes élő-anyag al-alkatrész/ mint egészben a rész/, egésznek része,/ mint láttuk ellennek, majdhogy bajusz fűrésze/. Tehát e kis kitérő után azt látom, hogy a bárgyú, nyers,/ iránta eddig titkon ellensége(r)s,/ szolgalelkű,/ orv Calouche csóközönével borítá el, - hűha, ha hű!/ - az előbb leírtam maxi Yesabel-i csonkot/ a jobb, hatalmas, kiterjedt felületű,/ de csak combot/ a folytatásnélkülit,/ teste hordozásban ezért nem kulit/. És látám, hogy a botor, gyanítom álkegyes, ugye Calouche,/ nemcsak bajusz/a buja/ kéjnők saját maga által nagyon tisztelt,/ leszelt/ felsőajk feletti hosszi, hernyószerű-telt/ szőrhengerinek áldozatát mutatá be néki, Yesabelemnek. Mondék:

Nem akarom megzavarni az ájtatos kis együttlétet….szertartást, de örülök, de örülök, hogy ennyire jóba lettek, imádnivaló, ugye, Calouche?

Közben felvevém Yesabel du Anaconde elhányt kardját. Átadám néki és igyekeznék őtet beinvitálni szalonjába, hiányoztak a régi beszélgetések, meg főleg ő maga, teste-lelke bársony közele, búgó hangja szintén szatén bársonya, hogy bújna bé szűk bársony ruházatába. Búgna ki gomb nélküli, világos-avagy-sötétebb-lila-felváltva, bársony bekecséből, ami tulajdonképp ujjatlan, mellvértforma, vastagabb anyagú fűző, v-alakú kivágásával nagyvonalún szép láthatást hagyván a szép vonalún, nagy, yesabeli melleknek, csusszanva csizmába feszös, bársony lábszárhüvelybe. A kulcscsontnál szíjacskával összeövezett setétlila, szélén világos lila, csipkés, csak a váll szélét s a kar felső felét fedő, feszes felkartyű-liffentyűben, mélydekoltázsú, nagymellényű, vajszín, vászon, a mellyeknél csipkés, ugyi ujjatlan, nem gombolható ümög-mellényben, azon sötét meg világos lila stráfos, bársony bekecsben, csak az üng csipkéi látszanak elő a dekoltázsnál, világos lila, bársony lábszárhüvelyben, bordó puha-bőr csizmában feszítve.

Csak berzenkedvén, ódzkoda,/ mondván: a szalonjában bájcsevegni, miközben De Floraga herceg künn az űrben hanghatalmaskoda,/ Brünhildámat a látszólag szőrös szívű, de valójában szívélyes szukát, így nevezé meg bájolgván, el akarná kapni, pedig neki kéne, (Yesabelemnek) Flórágát, aztán kifilézni, újra megtüdőcsúcshurutozni, (ahogy korább a déli tengeren, még a földön megtevé) aztán kikardlapozni, kimankózni belőle édesatyja hollétit.

Akarna a Magister zajos-jajos hangzaklatása irányába loholni, így egylábasan, mankótlan, neglizsé, de kardos menyecskés vívótőrösen. Ám én fénoman vesszafogám s megnyugtatám, hogy az a hang-súlyos hangszipoly nem Floraga, Brünhildáért, balezredes szivem-jéért, drágám-jáért, -. ahogy hívá, - drágaságáért már, ez nékem is nóvum – pedig, ne aggódjék, ügyes lány az, biztos lehet benne, a huszadik századvégi földön randevúzunk vélle, vállvetett, földi társa lehet jó ügyének, oda tartunk fénynél sebesebben. De Floraga meg, érzem, ott lesz, odatart ű is s tudja milyenek a megérzéseim.

Apropó hol is a mankóm? A kardom megvan, már jó helyen, a kezemben, nem sonkáim sajtóprésében.

Közben dús combozatjára paskola, sőt csapdosá.

Így köll egy kézzel tapsolni.

Köszönöm, Jean-Clauud. Kérem, most hagyjon magamra! Visszavonulok.

.Ugye, hogy öltöznék bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba./

Kurta,/ de zúzós karhatalmú,/ nagy-nagy combhatalmú/ Yesabelem úgy elpirula,/ vigye a kánya/ no, nem, inkább Káma/ sudra/, na, nem őtet,/ pirongását, (minő édes, mint a sörbet)/ mint a majdnem meztelen dáma,/ ki felöltözni készül,/ végül/ finoman, kecsesen szalonjába szökdécsöle./ Ez vón’ néki csöle.

Calouche pedig elsomfordála, ravasz, de híg izomagya megérté, hogy Vésztőy Brünhilda alezredes, CDX 27-es Vénusz-másodlatom engem bíza meg a hajó irányításával, mint Tariel Fyrk kapitányt s a föld felé indulván, bajusztalanná meztelenítvén ő már csak Földalatty Hugó közűrhajós és géppisztolos. Tán Yesabel, jelen grófkisasszonyom, exhercegném is (valójában hercegném, az még papéron, mivel nem váltanak el hivatalossan) tudomásul vevé hajója feletti parancsnokságom

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9212286667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.