Létezik-e egyáltalán Britney Spears?
2017. április 04. írta: farappa

Létezik-e egyáltalán Britney Spears?

1497136197216768039.jpg

 

– Nézzétek! Itt a világvége! – sikoltozott Patrícia, mire többen elsősegélynyújtásra készen rontottak be hozzá.

Molylepke-agyú kolléganőnk egy hírportál szalagcíme láttán sikoltott fel: „Atombaleset Franciaországban”. A cikkre még nem kattintott rá, a riadalmat a cím maga okozta. Wolf, aki elsőként ért oda, megelőzve Helgát és Dorkát, a kezdeményezést és az egeret magához ragadva megnyitotta a cikket, amiből kiderült, hogy valahol Lyon mellett egy reaktorban tűz keletkezett, emiatt néhány órán át vörös riasztás volt érvényben a telepen, egy munkás súlyos égési sérüléseket szenvedett. Történt mindez hat órával korábban, azóta a műszak letudta az ebédszünetet, jó kedélyűen falatoztak, szóba került persze szegény pórul járt kollégájuk is, s voltak a kantinban olyan későn érkezők, akik csak most értesültek az egész balesetről. Csóválták a fejüket, szegény ördög, reméljük, nincs komolyabb baja, jut eszembe Charles, elmentünk a kicsikkel hétvégén abba a fás parkba, amit javasoltál – és így tovább, az élet ment a maga megkezdett útján.

Erre hitte azt K. Patrícia hírfogyasztó, hogy Európa felett az eget gombafelhő borítja, süvítve közelít felénk a radioaktív felhő és perceken belül az apokalipszis kibaszott lovasai fogják dárdájuk hegyére szúrni a vérlángokban fürdő sokaság legjobbjait. Még jó, hogy szerencsétlen nem bukott rögtön Wolf slicce felé, ezt mindig meg akartam tenni felkiáltással.

Aztán megnyugodva mégis elgondolkodtam, mégis mennyire okolható Patrícia, amiért félreértett egy üzenetet. Sietve tegyük hozzá, meglehetősen bolhafasznyi cirkusz volt ez, A világok harca-pánik nevetséges, a kelet-európaiság minden kicsinyességével összemaszatolt epigonja. Amely pánik egy történelmi készpénzeket leleplező cikksorozat legutóbbi része szerint nem is létezett, talán épp akkora felfordulást okozott csak az ufó-támadásos rádiójáték, mintha két vagy három Patrícia rohangált volna mérgezett egér módjára egy munkahelyi folyosón. Vagyis nem is szopta be senki, csak utólag jó úgy elmesélni, mintha. Tényleg jó, tankönyvi példa lett belőle, hivatkozási pont, sokunk szakmai tanulmányainak sarokköve. Kimondható, kevesebbek lennénk nélküle.

S e meggyőződésünkben aligha tántorít meg minket az a felfedezés, hogy egy szó sem igaz belőle.

 

Patrícia ha rutinosabb újságolvasó, feltűnhetett volna neki, hogy az „Atombaleset Franciaországban” cím nem vezető helyen szerepelt a portálon, hanem valahol a második-harmadik sorban, már nem emlékszem pontosan, jobb oldalt, kép nélkül. Megelőzte némi unalmas belpolitika csörte, aminek talán a privatizációhoz volt valami köze, egy rádiós műsorvezető magánéleti válsága, de talán még a közelgő hirtelen – még csak nem is a globális – felmelegedés, ami a nyugati országrészen várható, amennyiben a ciklonok stb. Persze a szerkesztőségekben is emberek ülnek, és könnyen el tudok képzelni olyan ügyeletest, aki a héten harmadszor 12 órázik, dacára a munkatörvénykönyv vonatkozó paragrafusaiban foglaltaknak, vagy annyira lefagyott a hírtől, hogy riadalmában rossz helyre tördelte be a szövegeket, esetleg igenis neki fontosabb kedvenc rádiós műsorvezetőjének gyermek-elhelyezési pere, mint a világvége, és akkor mi van, kinek mi köze hozzá. Mégis, ha folyamatban levő világkatasztrófát olvasunk ki félreérthető mondatokból, azért éljünk a gyanúperrel, hogy ha számottevő igazság van benne, akkor arról azért mások is tudnak már.

Hogy miért jutott eszembe minderről Britney Spears, ezt szeretném most elmesélni.

A 17 éves mississippi lány valamikor 1999 környékén került be a köztudatba. Úgy tűnt, jól felépített image-dzsel találkozunk, aminek lényege a még ártatlan gimnazista lány álcája, ugyanakkor meg-megcsillannak a buja kétértelműségek, ismétlődő újrahallgatásra ösztönözve ezzel a saját gerjedelmét hüppögve felfedező tévénézőt. Nem az első, nem az utolsó ilyen találmány. Ám valamikor 2001 környékén már gyanús lett, hogy Britney Spears még mindig 17 éves. A középfokú tanulmányi időszak ilyetén kinyújtása ugyan értelmezhetőnek tűnt marketing szempontból, csak racionálisan nem. Meddig lehet elhitetni az emberekkel, hogy ez az énekes kislány nem öregszik és nem is kefél, noha akarna? Hány éven át maradhat 17 éves Britney Spears?

Aztán valóban véget ért ez az időszak, jött a Toxic és a Me Againts the Music, Britney pedig szép lassan a szemünk láttára felcseperedett és már társadalmilag is elfogadható lett arról fantáziálni, hogy a farkunkon lovagol. De én aztán valahogy már semmit nem akartam elhinni Britneynek. Amikor évekkel később arról szóltak a hírek, hogy terhes, nem hittem el, mert ugyan honnan tudná biztosan a lap. Amikor kopaszra borotvált fejjel jelentek meg róla fényképek, azokat sem hittem el. Már benne voltunk az online pornó korszakában, amikor nem létezett olyan női sztár, akinek ne lett volna egy felnőtt filmes hasonmása. Ezek időnként nem is feltétlen voltak klasszikus ikertornyok, csak parókával, sminkkel, utómunkával olyasmire fazonírozták a dublőrt, hogy ha megfelelő szögben hunyorog az ember, tényleg az ő arcát látja a csupasz mellek felett, főleg, ha őt akarja látni. Keresni valakit, aki alkalmas egy Britney Spears-hasonmásversenyen dobogóra állni és őt rávenni, hogy borotválja le a haját egy várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó cikk kedvéért – ez nem tűnt már olyan hihetetlennek. Igen, mint annyiszor a történelemben, megint a nemiség nyitott utat azoknak a folyamatoknak, amelyek utólag vízválasztónak bizonyultak; de mondhatnánk azt is, mint annyiszor a tömegmédia történetében, megint a pornó volt, amely megmutatta, merre van az előre. De ebben most nem volt sok köszönet. A záporként ránk zúduló hamis videók, a meztelen sztárhasonmások garmadája már rég nem nyújthatja azt az izgalmat, amit az első fecskék. Az ipari mennyiségben gyártott illúziót már bajosan lehetett felsorakoztatni a valóságtartalom határmezsgyéjén.

Britney férjhez ment, harmadnapon elvált, még abban az évben újraházasodott, szült, gyámság alá került, lesmárolta Madonnát, elhízott, fellépett, leesett, én pedig minden ilyen hír olvasatán, a képek láttán is csak arra tudtam gondolni – talán így történt, talán nem.

A mértéktelen hazudozás nem akkor okoz tragédiát, amikor már az igazat sem hisszük el. Hanem akkor, amikor kiöli a vágyat, hogy elhiggyük ezeket a meséket. Amikor az ember már szégyell bedőlni egy újabb illúziónak, noha tudja jól, milyen édes borzongás töltené el tőle, és nyomorult életében ez volna az egyedüli izgalom, s az egyedüli bizonyosság. Épp ezért én nem a hazugság-gyárosokra haragszom, hanem az erkölcsi magaslesről lenéző tényfeltárókra, akik nem többek, mint az álmok teteme fölött köröző keselyűk. Ki ne akarná látni Britney Spears mellbimbóját, Rihanna pináját vagy Katy Perry fenekét? És ki akarná tudni aztán, hogy amit látott, az nem is az volt?

És most már szinte biztos, hogy akkor is szkeptikusan fogok meredni magam elé, amikor a végső robbanás után meteorzápor zúdul rám, a felhők mögül pedig felsejlik a kopaszra borotvált Szűz Britney-Mária mosolygós arca és elénekli a Till the World Endset. És az lesz utolsó gondolatom, hogy istenem, de kár, hogy ezt már senkinek nem fogom tudni kiposztolni.

Forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://b-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr4312399429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.