II./1. Bridget Felber: A pilóta
2018. október 16. írta: BridgetFelber

II./1. Bridget Felber: A pilóta

II. rész/Első fejezet

superthumb_1.jpg


Második rész
                                       
Első fejezet

Meseautó

                                   

 

„Én mindazt képviselem, amit te megvetsz,
 Lógás, bulizás, pinák meg a szesz.
 Te vagy a plusz jel, én meg a mínusz,
 És addig megyek, amíg van bennem szusz.”
                                                   
                        /Ganxsta Zolee és a Kartel



                                          

186 centi magas, szőke, kék szemű, kisportolt exkommandós repülőgép-vezetői képesítésekkel keres testőri, sofőri, bizalmi állást.

Ezt a nem annyira átgondolt hirdetést az Express Magazin hasábjain tettem közzé.
’997-et írtunk és alig a leszerelés után gondoltam, hogy ideje lenne valami állás után nézni. Akkoriban nem volt még internet, legkevésbé Facebook, nem volt semmilyen elektronikus fórum, ahol az emberek érdekesebbnek hazudhatták magukat, mint ahogy az a valóságban megállná a helyét, szóval, a hozzám vágott zsoldomból vettem egy akkor még baromi menő Ericsson 388-ast, hogy mindig elérhető legyek, majd – fénykép híján – ezúton, ezzel a szerény szöveggel sikerült felvennem a kapcsolatot a külvilággal.

Már a megjelenés napján annyi telefonhívásom volt, hogy egész nap pofáztam, mint egy rádiós műsorvezető. Külföldről hívtak, belföldről hívtak, innen hívtak, onnan hívtak, kiscsajok, üzletasszonyok hívtak érdeklődve, hogy ki a bánatos franc lehetek. Emellett hívott egy rahedli buzi, de annyian és olyan direkt ajánlatokkal, hogy komolyan megrémültem: kicsit bevonultam a seregbe és egyből mivé lett a világ?
Ne értsd félre, nincs nekem bajom a műfajjal, merthogy közöm sincs hozzá, csak ne kelljen benne részt vennem... érted. Ne legyek a fiús buliban se kismozdony, se szerkocsi. Valamint képmutató sem szívesen lennék; mint a legtöbb férfi, én is odavagyok a korpásért, de kínosan odafigyelek rá, hogy nő legyen a végén. Abból is minőségi.
Egyébként arcpirítóan gátlástalan ajánlatokat kaptam. Átlagban óránként akart valaki megmónikáztatni, úgyhogy gondolhatod: mélyen megdöbbentett ez a globális mértékű ratyi-apokalipszis.

Svarcival a leszerelésem után megint felvettem a kapcsolatot, de a seregben úgy megedződtem erkölcsileg, hogy már nem vágytam újraélni a kisívű bűnözői múltunkat. Ezért is gondoltam arra, hogy a tisztességes pénzkereset imbolygó függőhídjára lépek.
Reggeltől-estig csipogott a noviúj mobilom. Zömében tényleg komolytalan munka és szexuális ajánlatok voltak, de még ezzel együtt is nagyszerű, életszagú volt ez az egész. Végre elkezdődött az életem kellemes része: utazni, menni, repülni, világot látni, megélni saját magamat. Pörgött a levegőben életem érméje, amit egy nap végre feldobtam tudva, hogy akár fej lesz, akár írás, csak nyerhetek. Érezhető volt a levegőben a feszültség, amit a lehetőségek milliói ígértek.

Az első komolyabb munkaajánlat nyár közepén, egy Bécsben élő, Walther nevű férfi ügyvédjén keresztül érkezett, aki felkért, hogy legyek szíves és haladjak el igényesen az osztrák fővárosba, ahol is hallgassam meg az ajánlatukat. Fizetnek mindent: útiköltséget, ellátást, valamint az időmet is. Elhaladtam.
Egy belvárosi, rongyrázós étteremben találkoztunk.
Walther jó negyvenes és az a fajta úriember volt, akit az értelmező szótár „született arisztokrata” címszava alatt találsz: finom modor, visszafogott öltözködés, diszkrét parfüm, hátrasimított haj. Drága, de nem hivalkodó óra, kellemes orgánum, választékos kifejezésmód. Tökéletes magyar nyelvtudás, elegáns akcentussal. Mint elmondta, vegyes származású szülei révén osztrák-magyar kombináció, bónuszként zsidó felmenőkkel. Öt nyelven beszélt folyékonyan, hármat csak szőrmentén.
Azonnal végigpásztázott és csak úgy csillogott a szeme.
Sóhajtottam egyet. Bármennyire is próbáltam kivédeni, hamar világossá vált: végül csak kifogtam egy vérbeli homárt.

Eközben az étteremben egyre érezhetőbb feszültség sűrűsödött körém. Finoman szólva is kinézett az előkelő közönség, de ez Walthert szemmel láthatóan nem zavarta, sőt, mintha szórakoztatta volna, hogy volt pofám izomtrikóban, „baywatch” piros fürdőgatyában és szakadt strandpapucsban érkezni egy állásinterjúra. Jól látta. Beleszartam az etikettbe. Elegem volt a surranókból, a kötelező egyen cuccokból. Úgy voltam vele, hogy a mindennapos öltözködési szokásommal ellentétben örüljön, hogy trikót, papucsot azért vettem fel. Három darabos ruhatáram eszerint variáltam. Bárhol megjelentem egy piros fürdőgatyában és mezítláb, mint valami kigyúrt homo erectus. És – mit ad Isten? - soha, senki nem emelt kifogást.

Walther végig csak mosolygott. Pompás ebédet rendelt, címeres bort, tejhabos feketét, ahogy kell és miközben én a katonaságnál megszokott tempóban, mindenféle körülményeskedést mellőzve belapátoltam a különféle tengeri ínyencségeket, ő mesélt. Magáról. A Bécsi Operaház munkatársa volt, operaesteket szervezett és egy időre Magyarországra kívánt költözni, hogy feljebb tornázza kicsit a magyar magaskultúrát, merthogy erősen értett az ilyesmihez, valamint egyéb üzleti tevékenységei is Budapestre szólították. Tervei szerint világhírű előadóművészekkel kívánta megörvendeztetni a hazai operarajongókat. Olyan nevekkel dobálózott, mint Bocelli, Canonici, Frusoni, – gondolom, le akart nyűgözni, de nekem ez a névsor csak úgy hangzott, mintha pizzát rendelne telefonon. Mint elmondta, feladatom sofőr-, és testőrszolgálat lenne neki és nagynevű barátainak, utakon, esetleg levegőben egyaránt. Könnyed stílusban vázolt fel előttem egy világot luxus jet-ekkel, high-end hotelekkel, világmárkákkal. Nyomta a krémet és várta, hogy csússzak rajta.

– Feltételezem, tudja, ki a három tenor – mosolyogta sejtelmesen, utalva a projekt nagyságára. Próbált finoman iskoláztatni, de nem mentem bele a debil játékába.
– Hogyne – válaszoltam és belefújtam az orrom a szalvétába. – Asterix, Obelix, D’Artagnan.
Csak egy pillanatra ütközött meg, tényleg alig látszott.
– Bravó, fel van véve – vágta rá szemrebbenés nélkül és havi fizetésként megnevezett egy kellemes összeget.

Walther pillanatok alatt belesimult a budapesti életbe és elitbe egyaránt.
Kaptam egy hatszázas Rovert a seggem alá, azzal kellett furikáznom, amikor igényt tartott rá. Amikor nem, azt csináltam, amit akartam.
Részemről annyi kikötésem volt, hogy ne kelljen beöltöznöm majomnak, ha lehet, mellőzzük az inget, a nyakkendőt és a tányérsapkát. Közöltem vele, hogy majd én szabályozom a munkaruhát, bízzon a megkérdőjelezhetetlen ízlésemben. Beleegyezett és csak kicsit dermedt meg, mikor először meglátott: a megismerkedésünkkor már bemutatott baywach gatyámban vigyorogva, mezítláb és napszemüvegben ültem a volán mögött, félmeztelenül, mint dinnyeárus cigányok a zsiguliban.
Végül csak nyelt egyet és szó nélkül tudomásul vette, amit addig is sejtett, hogy új alkalmazottja egy öntörvényű állat.

Folyton meg akart mászni. Időnként tett rá finom utalásokat, vagy erős jelzésértékkel felhívott a Parlament melletti pazar, értékes műtárgyakkal gazdagon berendezett lakásába, ahol levarrta gondolom az állami gondozásból szökött kisfiúkat. Nem itt lakott, ezt a penthouse-t csak kéjbarlangnak használta, meg néha bulit rendezni, hogy ne az otthonát hányják-basszák össze a drága, illusztris vendégek. Megmutatta a személytelenül hipermodern konyhát, a tágas hálószobákat a jacuzzis, márvány fürdőszobákkal. Kivitt a szelíden hömpölygő Dunára néző teraszra is, bemutatta annak híres korlátját, amibe kapaszkodva jópáran elérték már a mennyország kapuját, ott fönt, az éjszakai város fölött. Jól titkolt elfajzottsága legkevésbé sem zavart, mert úgy voltam vele, hogy nem érint, de egyszer azért, a félreértés elkerülése végett tettem rá megjegyzést, hogy ex-zöldsapkásként egy másodperc alatt roppantom el a csigolyáját, ha nem fejezi be a mesterkedéseit, ugye tisztában van vele. Tisztában volt, ennyiben maradtunk.
Onnantól csak tréfás mederben tette meg az ajánlatait, hátha... igazából sosem adta fel.


Díszpolgárrá ugyan nem avattak, de nagyon élveztem a nyugis, új életem. Napközben autókáztam Walther otthona és a Váci utcai króm-üveg irodája között.
Vállalkozása – a bécsi étteremben felvázoltakhoz híven - zökkenőmentesen működött. Szépen csorgott a pénz a kasszába, jöttek a milliós üzletek, egyre több jó nevű barátja lett.
Valóban nagy sztárokkal dolgozott és nem csak Budapesten, hanem szerte Európában, ami miatt egyre többet utazott, amivel egyenes arányban lett egyre több szabadidőm.
Ezért, ha már így alakult, elgondolkodtam, hogy vajon miért is lakom én huszonegy évesen anyám lakótelepi lakásában, amikor munkaadóm fullos kankecója magányosan várja, hogy időnként összemaszatolják, úgyhogy felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha néha-néha használnám. Walther mindig elgyengült, ha rólam volt szó, igazából nem tudott nemet mondani nekem, úgyhogy kaptam kulcsot, hogy oké, akkor időnként alhatok ott, ha nagyon hosszúra nyúlna az éjszaka és nincs hová mennem; még aznap beköltöztem.
Az életem ilyentén alakulása már ínyemre való volt; luxuslakásban éltem, luxusautó volt a seggem alatt, luxuséttermekben ettem - természetesen Walther számlájára. 
Cserébe munkaidőben tettem a dolgom, például furikáztam a főnököm, vagy operabelépőt vittem az államtitkárnak, politikusoknak, bankelnököknek, vagy bármelyik nagymenőnek, akivel éppen barátságban akart lenni. Ügyesen forgatta a lapokat, de én ugyanúgy.
Ő lehúzta a a jó nevűeket, én meg lehúztam őt - megmaradt a világ egyensúlya.

Békés kis magánéletemben minden a legjobban alakult.
Vettem egy éves kondibérletet és aktívan gyúrni kezdtem, mert hiányzott a seregben megszokott brutál mértékű leterhelés. Rengeteget haveroztam Svarcival, aki vitte tovább a családi bizniszt: seftelt, adót csalt és rabolt. Vele, és egy autókereskedő haverral csapattuk. Strandra jártunk, buliztunk, csajoztunk, bejártunk a haver autószerelő műhelyébe, ahol lopott autókat tuningoltak a srácok. Szerettem odajárni, mindig szentimentális hangulat kerített hatalmába: az olaj és égett benzin szaga visszaidézte a vidám, autótolvaj éveket.
Tehát, mint mondtam, életem nyugodt volt, kiszámítható és békés mederben folydogált.
Elégedett és kiegyensúlyozott lettem, vagyis éppen a legjobb időben ahhoz, hogy betoppanjon életembe a nagybetűs nő, és ügyesen beleszarjon ennek az egésznek a kellős-közepébe.


A Szépvölgyi út elején működött egy Cocktail nevű hírhedt, későbbi működése során akciófilmes pillanatokat is megélt lokál. Svarciékkal és pár üzlettársukkal gyakran jártunk oda. Ezek a srácok ki voltak tömve zsével és minden este úgy indultak el csajozni, hogy aki nem jön össze szimpátiából, azt megveszik valamennyiért. Nem volt ez annyira valóságtól elrugaszkodott ötlet. Már akkor is lehetett számítani azokra a rosszvérű honleányokra, akiknek elég volt egy nyugati autó slusszkulcsát megvillantani, és már fogták is a bokájukat. Egymásét is, ha kellett.

Itt hívta fel Svarci a figyelmem egy szőke lányra, aki a barátnőjével iszogatott. Svarci már egy ideje oltogatta, meg is jegyezte keserűen, hogy nem egyszerű motiválni, mert nagyon tele van a csaj lével, de csak megrántottam a vállam, hogy leszarom, nekem a másik jön be, a barátnője. Iszonyú rendben volt a kis kurva: hosszú, vörös haj, fru-fru övezte babaarc, kerek segg, tűsarok. Nem túl jó mellek, de ez a kis hiba elfért a többi mellett. Igazi cicalány volt, már nyúltam is volna át érte az asztalon keresztül, hogy felnyaljam a csillagokig, mint a kokainos bélyeget.
De Svarci csak erőltette, hogy a szőke, a szőke...
Megnéztem még egyszer a kedvéért, de ugyanúgy a vörösre gerjedtem. Valami mamóka-kardigán volt rajta, három gombbal, ez ragadt meg bennem, ez a három, nagy gomb. Kötött kardigán júliusban. Reumás ez a csaj? Lelombozó volt, na.
De aznap amúgy is annyira leittam magam, hogy örültem, ha hugyozáshoz megtalálom a farkamat.

Másnap a macskajajos délelőtt után strandolni mentünk a céges autómmal.
Hazafelé Svarcira rájött a szófosás, hogy Adrienn hívni fog, mert előző este, amikor elkérték a számát, az enyém kellett neki. Hogy érdeklődött, ki az a jóképű kiscsávó velük, mire Svarci saját elmondása szerint csak annyit dörmögött meglepetten, hogy melyik? A Pilóta?
Úgyhogy hosszan elemezgette nekem, hogy milyen ciki lett volna megtagadni a kérését, de félbeszakítottam azzal, hogy ácsi, először is ki a faszom ez az Adrienn, akinek máris tervei vannak velem?
Hát a szőke csaj tegnapról, mondta.
Kicsit csalódott lettem. Ja, a gombos buksza... A vöröskében reménykedtem.

Svarci arckifejezéséből úgy tűnt, hogy nem örült szívből a sikereimnek. Átment surmóba, hogy jól vágjam telibe mindenki helyett, mert kurva ám a csaj, bírja a törődést, de csak mosolyogtam. Svarcikám, bízd ide, súgtam neki egy félmosollyal és érdeklődtem, igazából mit szeretne ez az Adrienn...
Hívni fog, Tulajdonképpen csak ennyi volt az üzenet.

Alig, hogy Svarci ezt kimondta, megszólalt a telefonom. Úgy csilingelt a hirtelen beálló, tovasuhanó országúti csendbe, mint valami angyali kinyilatkoztatás.
Adrienn volt.
Vagány, karakán, de mégis őrülten szexi stílusban előadta, hogy nagyon bejövök neki és szívesen töltene velem több időt, ami, ha részemről nem oké, akkor bocsi a zavarásért, semmi gond, de azért jó lenne... Hangja édes volt, mint a koktélcseresznye.
Azonnal szerelmes lettem. Úgy kábé félig.
A városba érve, néhány percen belül kiszórtam a csodálkozó haverokat, majd a piros fürdőgatyámban, félmeztelenül és mezítláb ahogy voltam, elindultam levadászni a csajt, aki váratlanul belehellózott a célkeresztembe.

Meglepetésemre ugyanazon a lakótelepen, anyámmal szemben lakott.
Akkor már kezdett rémleni, hogy láttam én régebben egy kurva jó csajt valami sportkocsiban, de annyira kerek volt az életem, hogy ennél több figyelmet nem szántam a felderítésre.
Nem így Adrienn, aki később elmondta, hogy pontosan emlékezett rám, csak aztán nagy bánatára egyik pillanatról a másikra eltűntem. Persze, mert átköltöztem Walther kurókérójába. Ezért örült meg nekem annyira ott a bárban.
Furcsák a nők; ha a fejükbe vesznek egy kiszemelt hímet, kijön belőlük egy extra kromoszóma, a Mata Hari gén, hogy aztán specifikusan cserkészhessék be. Mindent, vagy legalábbis amit csak lehetséges, próbálnak kideríteni róla - gyakorlatilag leprofiloznak minket, ahogyan az FBI-os gekkók a Gyilkos Elmékben. Ezzel szemben mi férfiak teljesen ártatlanok vagyunk: mi mellőzve a tudományoskodást csak szexi mosolyok, libbenő hajak, különböző formájú seggek és mellek mentén lövöldözünk vaktában, mint a hülyegyerekek. Aztán vagy összejön, vagy nem.

Mikor beült mellém, kétszer is megnéztem, hogy jól látok-e.
Ledobva azt a gombos, kötött fogamzásgátló cuccot a leghibátlanabb testet villantotta, amit addigi életemben láttam. Fölötte kislány arc, hibátlan fogak, selyem hajkorona. Lent hosszú, elegáns lábak, faszállítóan dögös tűsarkúban. Atomvillanásként világosodtam meg, miért akarta Svarci annyira lekúrni ezt a nőt. Mert tízes skálán húszas volt, baszki és akkor még lehet, hogy alápontoztam. Gondolatban a homlokomat csapkodtam: hogy én mekkora barom vagyok szétcsapva...
Egész este beszélgettünk.
Mélyebb vizekre evezve hamar kiderült, hogy gyerekesen ostoba szinte bármiben, de mindezt olyan kislányos bájjal adta elő, hogy hangyafasznyit sem zavart a nyávogó gügyögése. 

Másnap, mint minden hétköznapon, Walthert furikáztam.
Eggyel kevésbé volt építő jellegű látvány a Roverben, mint Adrienn, viszont annyira fel voltam dobva az esti találkozástól, hogy ezt elnéztem neki. A randevú után Adrienntől egyetlen csók nélkül, kedves, távolságtartó barátként köszöntem el. Teljesen összezavarodott a kis fejében az egésztől, hogy az általános gyakorlattól eltérően most itt ez a pasi, aki nem akarja azonnal felnyársalni, most mi van?
Mi lenne?
Baromira fel akartam nyársalni, csak pácoltam előtte kicsit az alapanyagot.

Walter aznap reggel még önmagához képest is elegánsabban öltözött, ami szinte már a lehetetlen kategóriába tartozott. Fontos, régen várt, sok előzetes egyeztetést igénylő megbeszélésre ment, de előtte még elugrottunk a tévészékházzal szemben álló kis újságosbódéhoz, ahol reggelente megállt a kedvenc napilapjait és az aktuális pletykákat begyűjteni. Szerették az emberek, mert az emberek szeretik a Walther-féle eleganciát és elérhetetlenséget. Már attól boldogok voltak, amikor visszaköszönt.
Amíg várakoztam rá, nézegettem a reggeli, élettel teli, zajos Budapestet, a világ legszebb városát, miközben az én kis vetkőztethető Barbie babámra gondoltam.
Abban a percben hívott Adrienn.
Már csak a digitálisan megjelent nevétől is köldökig ért a farkam.
Elcsicseregte, hogy a Vörösvári úti McDonald’s-ban van, rám gondol éppen és úgy, de úgy találkozna velem.

Ja, hát ha úgy, de úgy...
Egy percig nem gondolkodtam a folytatáson. Walthert egyetlen szó, egyetlen pillantás nélkül, csikorgó gumikkal hagytam ott a náthás picsába az újságosbódé mellett jópofizva, hogy a saját kocsijával, munkaidőben, leszarva a fontos megbeszélését átrongyoljak a fél városon. Igen. A pináért.
Ez a kis összeszaladás másfél órámba került és lemerült a telefonom, Walther annyit hívott, de megérte.
Adrienn hozta a tündérke formáját; kerek seggével, a kék eget karcoló melleivel valami semmi kis ruhában megállította a forgalmat. Ajándékot is hozott nekem a drága: egy indokolatlanul drága tollkészletet, mellé egy pár strandpapucsot. Valamiért úgy érezte, hogy mindkettőre szükségem lehet, de tapintatosan egyiket sem magyarázta el, hogy hogyan kell használni.
Leegyeztettük az esti programot és rohantam vissza Waltherhez.

Munkaadóm a maga nemében persze őrjöngött a dühtől. Például olyanokat kérdezett, hogy ’Mein Gott, elment az eszed, édes fiam?’, valamint többször köhintett is mellé, nyomatékként.

Nem akartam megbántani, hogy tulajdonképpen baszok én rá, sokkal fontosabb dolgom is van, mint az ő élete, valamint úgy alakult, hogy még mindig nem vágyok a hónap dolgozója lenni - ezt nem árt, ha memorizálja.
Ezzel szemben mindennél jobban vágytam Adriennre. Fullextrás nő volt, olyan kémiával, amit addig még soha, senkivel nem éreztem. Így aztán az esti randevúnak nevezett kötelező vacsora után – ami nem volt se több, se kevesebb időtöltés a szükségesnél - már vittem is fel Walther kéjlakjába, amit végre rendeltetésszerűen használtam, oly’ módon, hogy nem csak az angyalszobrok pirultak bele, de a festményekről levigyorgó lópatás, ördögi faunok is.

Ettől a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettünk és megkezdődött életem legkülönösebb nyolc éve, amit Adriennel töltöttem.



Klikk a következő részhez...

Eddig megjelent tartalom:

ELSŐ RÉSZ
1.-2. fejezet 
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet

Keress minket a facebookon vagy a honlapunkon: 


A PILÓTA

https://apilota-hu.webnode.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://b-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr6614303881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.