Szerző: Boldogh Dezső
Egy Krúdy Gyula szellemének ajánlott könyv a huszonegyedik századból, ahol többek között brókerek és hajléktalanok, pornófilmbe illő dominák, Lukács György megelevenedett szobra, a néhai apa-kép és persze a feltámadt Krúdy is felbukkan, érdekes vállalkozásnak tűnik, különösen, ha ismerjük a főként skandináv nyelvekből fordító, de mellesleg egykor olasz-angol szakon végzett Szappanos Gábor eddigi életművét. Aki eddig amolyan rusztikus, szinte a népi írók hangulatát idéző novelláival (Szárazbabódi dekameron), illetve „egy hétre szóló”, de legalábbis az örökkévalóság felé kacsintgató, jelenkorunk hús-vér szereplőinek benső monológjait professzionális stíluseszközökkel felmutató alkotóként (Apokrif történetek) már letette a névjegyét az irodalom asztalára. Az ajándéknapok a túlvilágról nagyívű folytatásnak tűnik az előző könyvekhez képest, bár eszközeinek felhasználásában nem hoz túl sok újat az ábrázolás szempontjaiból, amely persze semmivel sem csökkenti a jelen kötet érdemeit. Ezúttal az egykori írófejedelem feltámasztásával bővül elsősorban a lírai panteon, valamint egy majdani kisregény, a „Csőregh Márton válogatott szenvedései” novella-ciklusának egyik darabjával, amely valamelyest szintén eltérő irányokat jelezhet az életmű egészében, de a hang a régi, megszokott, fajsúlyos Szappanos-próza. Talán a kötet egy-két elbeszéléséből, a „Mátyás atyja, az igazságos”, és az „Egy mecénáshoz” c.írásokból érezhetünk némi didaktikus hangvételt, amelyeket, véleményünk szerint, rövidíteni lehetett volna, bár kitűnően tanulmányozhatjuk rajtuk az író részletekbe menő, minuciózus és mindenekelőtt a groteszk használatát kitűnően alkalmazó stílusjegyeit.
A többi novellából már egy vesszőt is nehezen lehetne elhagyni, masszívan megállják a helyüket, olvasmányosak és megcsináltak, a valóság és a fantázia elemeinek üdítő felhasználásaival. Szappanosra általában jellemző valamiféle realitás, akkor is ha túlvilági szereplőivel foglalkozik, vagy ha egy szobor próbálja újragondolni hajdan volt életét. Lukács György, a filozófus, „hideg fejjel tűnődik” de néha felcsillan kőszemüvege a decemberi alkonyatban, az elhanyagolt, parkszerű temetőben, ahová a szöveg tere, eszméivel együtt őt is száműzi. Az eltávozott apa pedig, amikor egy napra materializálódik a nemlétből, régi szokásait, gondolatmeneteit megtartva intézi joviális szónoklatait író-fiához, de valami racionális és mégis álomi logika szerint a lakás fele hiányzik az épületből, amelyen átsüvít a budai hegyek felől érkező szélroham beszélgetés közben... A „Bróker és hajléktalan” egy páratlanul hatásos lélektani játék, a pénz uralmi világában élők kifordult és mégis szánalmasan emberi mindennapjairól. Szappanos Gábor, látszólag puritán elbeszélésmódja mögött egy mélyen megértő, mondhatni, a korcsosult-perverz magatartásformákat is az irodalom szintjén ábrázolni képes alkotóegyéniség rejtőzik, aki úgy olvas egy mai sikeres bróker legtitkosabb gondolataiban, hogy közben távolságtartásával nem nyilvánít erkölcsi véleményeket felette. A zaklatott pénzember beteges hobbyjainak ábrázolása – a hajléktalanokat levizelő kéjelgés, az autóba beépített orális örömöket nyújtó gépezet – napjaink látszólagos győzteseinek lelkületét egy torz, de igaz társadalmi keresztmetszetet bemutató történet keretei közé helyezi. Ugyanígy, ha már a zaftosabb témáknál vagyunk, kitűnő telitalálat az éhenkórász festőművész megaláztatása egy szado-mazo pornófilm felvételének dominái és láncos-kopasz erőszakos senkijeinek részéről, mind verbális, mind egyéb értelemben. („Az úrnők országa”) Noha Szappanos, alapalkata szerint nem lázadó, politikus író, de a jelenkorról megvan a véleménye, amelyet groteszk humorával sikeresen pellengérez ki, (talán azokon a helyeken ahol ezt szókimodóbban próbálja tenni, némileg veszít hatásából). Ezért is jellemzőbb rá inkább az elvágyódás világa, főként a kötet záró darabjaiban, ahol a nagy előd feltámasztásával, igazi Krúdys-hangulat részeseivé válhatunk, akár még a nyelvi stíluseszközök alkalmazásait tekintve is. „Szinbád száz év múlvára állította be a régi temetőőrtől ajándékba kapott kriptabéli, vén vekkert, amely megszólalásig hasonlított a hagyományos, csörgő ébresztőórákhoz, de nem az volt, hanem olyan szerkezet, amit szellemek húznak föl naponta leheletszerű suhanásukkal, amikor a kriptát meglátogatták, vagy valamilyen elintéznivalójuk akadt más kísértetekkel a sírkertben.” („Szinbád a holdolajos képű temetői hajós”)
Ezekben a novellákban már Szappanos Gábor újabb utak felé haladó kísérletezései kaptak teret, amelyek, mint jeleztük, nem térnek el radikálisan az eddigi életmű egészétől – talán a „buké” más, a látás és a kifejezésmód összhatásai, mindenesetre izgalmas írói kalandokat sejtetnek. A múlt persze még szinbádi eszközökkel is a jelenkor magyarországi viszonyainak görbe tükre, játszódjanak a történetek napjaink írószövetségeinek funkcionáriusai között, vagy akár Szantorini szigetén, az író, a maga finoman aprólékos ecsetvonásaival, fantáziálásaival, maradandó élményeket képes nyújtani az értő olvasónak.
