Lapozzunk. Hortobágyi Kelemen író, költő, műfordító és irodalmi alvósejt egy fekete szigetelőszalaggal tekerte össze a négy rúd grafitceruzát, beélesítette kiadatlan regényének kéziratát, majd rögíztette az időzítőt is, az Ütött az órát. Ezt a csinos, pokolgépelt szerkezetet elhelyezte a TollKuratórium egyik puha párnás plenáris ülése alatt. Miközben lapulva várakozott, felvett a földről egy elejtett kifejezést és csendesen fogalmazott.
Kelemen eddig csak antológiákban, más írók közt, észrevétlenül csempészte a szövegeit, hiszen a nagy antológiákat sosem ellenőrzik a határon, és ha nem túl élesek a kifejezések, felvihető a gépre, így simán kijuthat az országból egy-egy pokoli próza.
Az eszmei robbanás megrázta a környéket, zaja messzire elhallatszott: alany, állítmány, cselekmény, karakter, sorköz és szóköz, mind-mind záporoztak, a törmelék között pár szótöredék és vérző morféma, szenvedő igealak.
Kelemennek az ijedtségen kívül más baja nem esett, 8 napon túlírt.

A megpörkölődött papírok csak hullottak és hullottak, békésen szállingózva, libegve, táncolva. Hiába fúj a szél, őket nem érdekli, saját törvényeik szerint zuhognak lefelé. Már térdig gázolni a kéziratban. A szakadatlanul hulló papíreső egyre sűrűsödik. Mindent elborít. Egyre emelkedik. Az utcán már elérte a kukák szintjét. Csak semmi regényhősködés. Lecsapott az ÍRA. Magára vállalta a felelősséget: ez mind az ő műve. Lapozzunk