A múltkor beültünk Áronnal egy helyre. Nagyon panaszkodott:
- Képzeld, két hete este elvertek az utcán ismeretlen támadók és kiraboltak, a későn kiérkező zsaruk meg engem vittek be, és úgy beszéltek velem, mint egy bűnözővel. Azt mondták, biztos én kezdtem, szánt szándékkal kötöttem bele hat nagydarab útonállóba, anyagi haszonszerzés reményében. Azt mondtam a vallomásommal birkózó tisztnek: „biztos meglepi a biztosurat, de én volnék az áldozat, tudom, az én hibám, hogy nem egyértelműsítettem, és nem ereszkedtek le a tények a maga szintjére.” Azt mondta, vigyázzak a számra, mert itt ő a szerv, a hatóság, meg minden. Én meg hirtelen felindulásból faszfejkirálynak neveztem, aki csak azért választotta ezt a szakmát, mert abban reménykedik, egyszer majd megveszi kilóra egy maffiózó, hogy elnézzen, mert az elnézéshez nagyon ért. Hát, a tiszt kiborult és kivonult, telefonkönyvvel tért vissza. A krimikből már tudtam, mi következik, tartottam is a fejem, de nem ütött meg, csak kikeresett egy számot és dühösen pizzát rendelt. Gombásat.
Csak hüledeztem a sztori hallatán.
- Mire jók még a zsaruk? - folytatta Áron - Nyomozás, mint a filmeken? Áh! Gyorsan lezárni az ügyet és menni sörözni meg kurvázni, ha már kedvezmény van. Kificamodott lelkű munkások ők, hülye egyenruhában. A rendőrségtől kivéd meg??

- Halkabban! Még elvisznek! Itt a falnak is füle van! - próbáltam lehűteni.
- Füle csak a barátnak van: a fal csak falazni képes – felelte.

Örök kár.