Az internet rabja vagyok, naponta letöltöm a büntetésem, mert imádom provokálni a kommentelőket, és azt is imádom, amikor Mucsai Lajos nem érti, nem érti, nem érti és felháborodik. Bűnösnek érzem magam, mert már 440 éves vagyok és még sosem kommenteltem semmit: ha nem tetszik valami, nem nézem, de semmi esetre sem írom oda, hogy nem tetszik. Az egy abnormális dolog lenne. Én már nem is lehetek sikeres kommentelő, mert vannak barátaim. Vajon mi lehet a motivációja egy kommentelő teremtménynek? Talán annyi, hogy aki okoskodik, az többnek érzi magát, mint amennyi, vagy nem tudom. Nem tudom elképzelni, hogy reggel felkelek és azt mondom „na, majd én rendet teszek a világban és a neten kezdem”. Imádom nézni, ahogy a Commentező produkálja magát a többi kismajom előtt, hogy neki van a legnagyobb véleménye és mindent tud, és mindent okosan lát. Ne helyezzünk forró kását a medve bőrére! Egy okoskodó proli elhomályosítja a dolgok ocsmány szépségét, mert megláttatja velem, hogy csupán zavaros érzelmektől rángatott hús vagyunk. Aki máshol vermet ás, abba fárad bele. Virtuális boxzsák szeretnék lenni!

„Nem működik a visszhang, elromlott a barlang”

Egyik kedvenc embertípusom a „hiperaktív vagyok, mert senkinek érzem magamat” típus, a folyton nyüzsgő, hanyag nagyarc. Van rajta mit nézni, elemezni, összetett, izgalmas, komplex, bonyi. A novelláimban többnyire politikusok ábrázolásánál használom őt. És ha már politika. Van egy szép szó: közhangulat. A politika közhangulat faragó. Új irodalomművészeti műfajt látok születőben: politikai novellista. Láttam egy szép képeslapot a Maldív-szigetekről, az állt rajta, hogy nincs hazánk felé kiadatási egyezménye. Politikus barátaink! Nem akartok egy nagyot nyaralni?

Egy kifejezés

- Ma még lehetsz ember, de holnap megeszünk – mondta a Politikus a Szavazónak.

- Edd meg a szaromat – mondta a Szavazó a Politikusnak, pedig épp hogy csak kihúzta magát és a kihúzáshoz nagyon ért.

A közhangulat ma nálunk: nem elenyésző. Sosem lesz változás, mert bármit mondhatsz, csak az igazat nem, ha mégis jár a pofád, a hatalom hatásos fegyverével ver rád: vagy nevetségessé, vagy büntethetővé tesz. Igazából saját magunk ellenségei vagyunk, mi vagyunk az a kormány, amit meg kell dönteni. Saját magunk. Én. Engem kell megdönteni… Idegbeteggé tesznek és mi bőszülünk. Még a legkedvesebb emberből is előhozzák az állatot. Vitatkoztam egyszer egy kövér nővel. Helyszín: önkormányzat. Szereplők: Ügyintéző + én. Az asszony arca, mint a fánk, szemüvege azon lebegett. Idegalapú képe koncentrációra gyűrődött. Igazi droid volt, aki elhitte a világot. Ötször kérdezte meg ugyanazt, én meg ötször válaszoltam ugyanazt. Végül meguntam, felnevettem és kedvesen mosolyogva csak annyit mondtam neki: „- menj te a francba!” Perverz módon élveztem a francba küldés jogosságát. Nőt a francba küldeni néha nagyon kellemes, bár nem illik. A csapzott lelkű ügyintéző nő hápogott, hogy mit képzelek, hol vagyok… Vannak helyzetek, amik nem érdemlik meg, hogy túlkomplikáljuk őket. Elvesztél a bürokráciában, már az igénylőlaphoz is igénylőlapot kell kitölteni. Hát milyen igénytelenség ez? Nem tudom, mennyi a kövér nők felezési ideje, de aznap délután egy ügyintéző kövér nő majdnem elsült, a detonáció majdnem bekövetkezett. Már nem akart velem beszélgetni többé. Barátságtalan lett tartósan. Vannak, akik egész életükben menekülnek életük alien-e elől, hiába a biztonságos zsilipkamra, oda nem tud benyitni, mert addigra elfogy az ereje. A közhangulat faragta harag és a frusztráció beléd petézik, majd kiszámíthatatlanul robban a gyomor. Lehet a magyart szívatni – egy darabig...

Ma már a zsé vívja a forradalmat, nem a kard

…De te csak ne törődj semmivel, ne aggódj, ne témázz, csak rohanj, bulizz és száguldj a kedvezményes tarifákon, butáskodj az okostelefonodon. Majd a hatalom megtervezi, ki legyél. Hogy mi folyik ott Hungáriában? Amit parancsolnak. Nem tudom, mi van ma, csak azt látom, hogy az nincs, ami lehetne. Egy nagy Játék kis részei vagyunk, játékosok, akik azt hiszik, szerepük jelentős és bármit kihozhatnak magukból, a sodrot is. A politikus csak hangos paraszt a sakktáblán. Ma már a zsé vívja a forradalmat, nem a kard. Egy politikus sok mindent akar, de békét nem. Mert ő csak a zűrzavarban tud érvényesülni, az az ő természetes közege, abból van a pénze. Ha megtudnád, miről szól a politika valójában, és kik irányítják, egyszerűen nem hinnéd el… A hatalom (vallási és politikai) azért teszi nevetségessé a mágiát, mert használja ellened. Programozzák a csapvizet, a kajád, és az időjárást is bármikor ellened fordíthatják.
Valaki valakivel telepatál… Valaki valakivel habozik…Ránk erőltettek egy bűntudatot, és mi hagytuk – azért hagytuk, mert a génjeinkben van a megalázottság: a birkulás és nyelés, a balsors és régentépés. Mi egykor büszke és magabiztos nemzet voltunk, csak aztán történt pár szar dolog. Sokat tettünk más népekért, akik fújnak ránk, pl. ha a törököket annak idején nem tartóztatjuk fel, Bécs most nem ott van, ahol.

Len Lelevin, a közismert kurtbergi filozófus és népirodalmár így vélekedik az emberi természetről egy csinosan megcsavart spangli után:

„Valaki ma túlértékelt, és ennek már reggel szaga volt. Nem tudtam túltenni magam rajtam. Egy fontos lényegtelenség kopogtatott be. Belenézek egymás szemébe, aztán röhögés történik, korrekt túra: öngyilkos akarok lenni! Mire kíváncsi, aki hamar megöregszik? A hamari öregségről hirtelen eszembe jutott hasznos, bölcs, de igazságos nagyanyám, aki általános ofőm is volt egyaránt. Nagyi nagyon kegyetlenül büntetett, ha csínyen ért: volt egy nagy szabászollója, és ha rajta kapott a kamra tetején, amint a csokis vödörben működöm, elkezdte módszeresen levagdosni ujjaimat. Amikor már egy percem sem maradt, anya meglátta kézenfekvő hiányaim, azt mondta, szedjem össze magam. Akkor felfújtam gyermektermészetem, majd vissza-méretűre és elinaltam játszani. Fontos, hogy kötődjünk szüleinkhez, de ne annyira. Az én kapcsolatom az apámmal, pl. mindegy, nem mélyült el, ő csak biológiai funkciót töltött be nálam, és jobb is így, mert csak szomorú lennék, amikor majd meghal. Korán ráébredtem, hogy csak a valóságba érdemes szerelmesnek lenni. Az egó mögött figyel a valóságod, a nyers valód – azzal akarok beszélgetni, nem veled. „