2012-ben egy európai ösztöndíj segítségével négy hónapot tölthettem a Nordfyns Népfőiskola programján. A Take the Future nemzetközi összetételű osztályában tapasztalhattam meg a dán népfőiskolai módszer sajátosságait és előnyeit. Mindig érdekelt a skandináv modell mint politikai és szociális minta, s ezen belül a skandináv oktatási rendszer is kivívta megkülönböztetett figyelmemet.

Ennek a témának később egy könyvvé duzzadó nagyesszét szenteltem, ebből most a korrupció és a demokrácia közötti összefüggéseket emelném ki. Különös tekintettel arra, hogy hazánkban az elhatalmasodó korrupció immár a demokrácia fő gátjává vált, úgy látom, a dán tapasztalatokból érdemes a megfelelő tanulságot levonni.

Első óráinkon magyar fülnek talán az hangzott a leghihetetlenebbül, hogy a korrupció szinte teljesen ismeretlen Dániában. Pedig a számoknak mindenképpen hinnünk kellett. Később, mikor találkoztam itt élő magyarokkal, ők is megerősítették, a korrupció mértéke elenyésző. A társadalom összetartása olyan nagy, hogy a törvénytelenül gyarapodni kívánó egyén visszariad a közösség megbélyegző ítéletétől. Ez az oka többek között annak is, hogy még Koppenhágában sem botlottam luxuskategóriájú sportkocsiba. A skandináv visszafogottság természetük alapjaiban rögzül, évszázadok óta. De biztos, hogy a háború utáni prosperitásban került igazi próbák elé, ám ekkor szerencsésen kiegészült az elesettek, hátrányos helyzetűek, a szegények támogatásával és az általános együttérzés népszerűsítésével.

Minket, magyarokat, mint a korrupció egyik éllovas-országának lakosait, felettébb érdekelt, miként lehet megelőzni vagy megfékezni ezt a hamar elburjánzó betegséget.

A korrupcióról szóló vitanapon megpróbáltunk a végsőkig elmenni a dán példa esetleges hibáinak feltárásában. Mi van akkor, ha valaki mégis elfogadja a kenőpénzt? – hangoztattuk. Ha politikus teszi, a választói számon kérik – válaszolták. Ott a nyilvánosság, a számtalan civil szervezet, a polgárok ellenőrző szervezetei, kizárt, hogy valaki átjusson a szűrőn. De ha mégis, és titokban marad a simli? Nem marad titokban, mert ha csak egy állampolgár is megtudja, már fordulhat is ezekhez a szervezetekhez, aztán ott van a sajtó, amely itt független, és utánajárnak, felgöngyölítik a szálakat, közzéteszik a bűnösök neveit az újságokban, ezt pedig senki sem kockáztatná Dániában.

Ez meghaladta magyar fantáziánk korlátait. Sehogy sem fért a fejünkbe, hogy egy nép tagjai hogyhogy nem a rendszer megkerülésén törik a fejüket állandóan, ahogy mi tesszük. Itt nagyon résen kell lennie az adóhivatalnak, a rendőrségnek vagy az államnak, ha a találékony magyart fülön akarja csípni. S bár törvényeink egyre szigorúbbak, a bűnösnek elég gyakran sikerül megtalálni a kiskaput.

A tanárunk, Per, egy ötvenes úriember, aki korábban repülőtisztként szolgált, egy példával illusztrálta számunkra a dán viszonyokat. Ha, tegyük fel, Mogens, a népfőiskola igazgatója elvisz magával a rendezvényükről egy üveg márkás bort, hogy megvendégelje vele otthon a barátait, a kollégái szóvá teszik a magatartását. Hiszen azt a bort a főiskola költségvetéséből állták, tehát főiskolai célokra is kell fordítani. A magánélet nem közösségi érdek, így a többiek lefülelik a „tettest.”

A dánok figyelnek egymásra, és ennek – a mi magyar szempontjaink szerint – nem csak jó oldala van…

A korrupció elleni harcot megkönnyíti, hogy a dánokban igen erős a társulási hajlam, rengeteg nem állami, civil szervezet létezik. (Összefoglaló szóval non-governmental organization: NGO.) A legtöbb dán tagja valamilyen civil szervezetnek.

A dánok ugyanis előre gondolkodnak, és ennek során rádöbbentek, a hagyományos közgazdaságtani felfogás önmagában már nem képes választ adni az új világgazdasági válság utáni társadalmak kihívásaira. Egyre nőnek a jövedelemkülönbségek, nagyarányú a munkanélküliség és a versengő, szabadpiaci gazdaság tönkreteszi a természeti környezetet. Az emberiség létérdeke, hogy a gazdaság az ökoszisztémák eltartóképességének határain belül maradjon. A nonprofit szervezet egyike azoknak a gazdálkodási-szervezeti formáknak, amelyek elvezethetnek egy újfajta gazdaság kialakulásához. Emellett az NGO-k a civil szféra demokratikus elveket biztosító, önigazgató jellegét erősítik. A nonprofit szervezeteknek ilyen elsöprő népszerűsége egybevág az öncélú profitelvet kritizáló irányzatokkal. Így például XI. Pius pápa Quadragesimo Anno kezdetű szociális enciklikájával, amely azt hirdeti, gazdasági cselekvéseinknek erkölcsileg motiváltnak kell lenni, vagy Karl Schumacher, Zsolnai László és mások munkásságával.

A népfőiskolai mozgalom Dániában jól kifejezi a nép szellemét, mindenekelőtt a dán nép - számunkra szokatlan- demokrácia iránti vonzalmát. A demokrácia puszta hangoztatásán kívül természetesen meghozzák a megfelelő biztosítékokat is, hogy ez ne csupán írott malaszt legyen. De már az is felszabadító hatással lehet a társadalom tagjaira, ha lefektetik, itt és most a demokratikus elvek szerint fogunk élni és alkotni. A népfőiskolákon ez történik, s ezt látjuk a dán politikában is. Az elszámoltathatóságot sokkal komolyabban veszik: a polgárok ebben a szellemben követik a politikát, választott politikusuk útját, s ha elégedetlenek vele, vagy úgy látják, teljesítmény nélkül ”gyarapodik,” szóvá teszik a fórumokon, a nyilvánosság előtt, az újságokban, s az ilyesmi ritkán marad következmények nélkül.

Az általuk ”íratlan szabályoknak” nevezett normák akadályozzák a korrupciót, segítik az elesetteket és a szegényeket, ugyanakkor (állítólag) korlátozzák az egyéniségek kibontakozását is. Korunkban azonban sajnos az egyéniség túlságosan is mások kárára bontakoztatja ki magát, és természetesnek tartja, ha dúskál a javakban, míg mások a híd alatt kénytelenek meghúzni magukat. A hivalkodás, a gazdagsággal való puszta tüntetés mindennapos jelenség nálunk, elég csak az elit körzetekben felbukkanó autócsodákra, hatalmas villákra gondolni. A dán utcákon ritka a luxusautó, sportkategóriás Mercedest alig látni, néha felbukkan egy-egy BMW vagy Audi, de ez a csúcs. Megjegyzem, a velünk hasonló hagyományokkal rendelkező Csehországban is ugyanez a helyzet, a középkategóriás autókból számtalant láthatunk, luxusjárgányt csak elvétve.

Az egyszerűségre való törekvés skandináv sajátosság, nem adnak a külsőségekre, udvariatlanságnak tartják, ha valaki mások előtt hivalkodik. Jól tudják, hogy a kevésbé szerencsés embereket mennyire bántja ez. Nem illendő tüntetni azzal, „mennyire jól megy nekem.” Nincs is olyan nagy különbség az egyes fizetési kategóriák között. A középvezetők legfeljebb kétszeresét keresik beosztott dolgozóiknak, míg Magyarországon egy vezető menedzser jövedelme akár tízszerese is lehet egy fizikai munkásénak. Ezek a rétegek szóba állnak egymással, nem különülnek el egymástól, a diplomás közgazdász megbecsüli a szakmunkás szakértelmét, munkáját, ha úgy adódik, vendégül látja, vagy együtt sörözik vele. A kasztok nálunk ismert távolságtartása Északon ismeretlen.

A beszámolót holnap folytatjuk!