Szerelemfüggők (erotikus regény) 3. rész
Angyali szerető
(Adriana)
A nők olyanok, akár a gondolatok, már formájukkal is csábítanak, küllemükkel, arányos idomaikkal ragadnak meg és tartanak fogva. Addig incselkednek veled, amíg lángra nem lobban benned a vágy, hogy beszívd az illatukat és elhatolj a lényegükig, aztán úgy befészkelik magukat az agyadba, hogy egész nap csak velük foglalkoznál, őket járnád körül, ízlelgetnéd minden egyes részlet szépségét, kóstolgatnád és bámulnád minden egyes porcikájukat. Ha a nappali órákban eltávolít tőlük a valóság, felizgatnak, ha eszedbe jutnak. Hasonlóak legbensőbb gondolataidhoz: hiába próbálod elkergetni őket magadtól, mindig körülvesznek, akár az emlékek. A gondolatok, akár a nők, belőled élnek.
A gondolatok olyanok, akár a nők, ha nem kapod tollvégre őket, elillannak, mint a köd.
Akinek pedig nincs semmi veszítenivalója, jól teszi, ha kihasználja egyetlen értékét, a szabadságát.
Én, Kapolcsy Márton, egyike vagyok azoknak, akikről Lovasi így énekel: „Nem vagyok semmire jó, / Nem vagyok semmire képes, / Néha egy kicsike szex, / de attól meg mindenki mérges.” Harmincas éveim vége felé járok, filozófia szakot végeztem, könyvtárban dolgozom, a társadalom megbecsületlen tagja vagyok. Könyvem egyik főhősével, Adrianával 2008. április 28-án találkoztam először, még a napot is bekarikáztam. A könyvemben szereplő 11 nő közül azért kezdem Adrianával a történetet, mert ő ajándékozott meg a legnemesebb érzelmekkel és mindmáig ő áll a legközelebb hozzám.
Vannak nők, akik érzéseiken és a benyomásaikon keresztül gondolkodnak. A kedves, figyelmes, őszinte férfiak általában gyengék a világ szemében de… az élet nem mindig racionális. Néha a legszerencsétlenebb alakot is megsajnálhatja egy gyönyörű nő, aki odaadja magát neki. Persze nem egy életre, az ilyesmi kisebbfajta csoda lenne. A szép nők sok pénzbe kerülnek. De egy ideig megkaphatjuk a testüket, talán lelküket is.
Régebbi korokban a szalonokban forgolódó ifjaknak jutott az a dicsőség, hogy egy-egy unatkozó szépasszony kegyeiből részesüljenek. A szalonokba – ha egyáltalán vannak – ma már nem jutnak be a tehetséges, szellemes, ám szegénysorú fiatalemberek. A technika azonban segítségükre siet, a közösségi oldalak kínálják a lehetőségeket.
Adriana… Már a második szabad évemet nyögtem, amikor egymásra találtunk Adrianával. Senkinek ne legyen illúziója, egy bizonyos kor után a nők utáni hajsza a szabadság világa helyett a legmélyebb rabságba taszít. De erről még sok szó esik később.
Szórakozottan keresgéltem az egyik közösségi oldalon, mustráltam a nőket, némelyik egy szál fürdőruhában vagy kombinéban pózolt. Sajnos nem mind kellő önkritikával… A fényképeket toplistára is lehetett nevezni, ahol a nők megfelelő pontszámmal, udvarló megjegyzésekkel és megnövekedett önbizalommal gazdagodhattak. A megjegyzések ritkán voltak közönségesek vagy sértők, általában ártatlan szellemeskedések formájában nyilvánultak meg: „Irigylem a párodat,” „Ha én is ott lehetnék melletted azon a matracon,” „És Isten megteremtette a Nőt,” „Szerelmes vagyok,” „Feszítővassal kellett levenni a szememet rólad.” Persze előfordult néhány merészebb mondat is, de ezeket ki lehetett törölni a kép alól.
Én akkor is azt az Egyetlen nőt keresem, ha kalandra vágyom. Sajnos ilyen a természetem. Mindig abban bízom, hogy megtalálom azt, aki mellett lehorgonyozhatok, s aki értelmet adhat a mindennapjaimnak.
De milyen különös, a szerelemben is igaz, éppen az nem adatik meg, amire vágyunk! Aki egy életre szóló kapcsolatot, elköteleződést és szövetséget akar, annak futó kalandok, gyorsan múló viszonyok jutnak. Aki pedig kikapós asszonyok és könnyűvérű lányok után sóvárog, mert mondjuk, otthon egy komoly gazdasági kapcsolat várja, az hamarosan szembesül azzal, hogy szeretője válást és új házasságot követel, s ettől az elvárásától semmi sem térítheti el.
Adriana képein egy olyan büszke, tartással rendelkező nő elevenedett meg, aki kisugárzásával kitűnt a magyar nők közül. Rögtön megsejtettem, nem lehet szűkebb hazánk lánya, ilyen tisztasággal és bájjal csak erdélyi vagy külföldi nőnél találkozhattam. Szabályos vonásainak szépsége harmóniát, nyugalmat és kedvességet árasztott. Arcát félhosszú szőke haja keretezte, gyönyörű kék szeme, finoman ívelt, érzékien duzzadt eperajka a férfiak vágyálmának tárgyává tette. A melle, mint általában a kevésbé telt nőknél, kicsi és kézreálló volt, alma formájú, feneke erős és izmos, combjai nem túl vastagok, kicsit már telten gömbölyödtek a fenéktájon, de hát az éppen jó. Arányos, csinos alakja megkoronázta esztétikumát. Kiegyensúlyozott megjelenésével kissé ellentétben állt ábrándos tekintete.
Sejtésem beigazolódott: erdélyi román nő volt. Magyarok között nőtt fel, a férje erdélyi magyarként települt át egy magyarországi iparvárosba. Levelezésbe kezdtünk és hamarosan kölcsönösen megtetszettünk egymásnak. Erdélyben melegszívűbbek az emberek, magyarok és románok egyaránt, még mernek ábrándozni és álmodozni, a kultúrájukban élnek és nem nélküle. S bár ez a kultúra némi lemaradással követi a miénket, ez csak javára válik: nálunk az igénytelen pop a népszerű, ott még a rockzene hódít, nálunk drága italok mellett lounge-okban partiznak, ott motoros találkozókon mulatnak, nálunk feltuningolt autókon száguldoznak, ott a hegyeket járják.
Paládi Zsolt
