Szerelemfüggők (erotikus regény) 12. rész
Csehország gyönyörű, erdős-lankás tájain robogott velünk a vonat Prága felé. Éreztem, talán az utolsó lehetőség van a kezemben, beszélgetni kezdtünk és Krisztina önmagához képest kedvesnek mutatkozott. Ám engem lefoglaltak a közelmúltban munkahelyemen lezajlott események, kollégáim fúrásai, a túlélésért folytatott mindennapi, de gusztustalan stratégiák. Mivel Krisztina mellett megszoktam, hogy őszinte lehetek, nem bajlódtam álcázással és csomagolással, pedig ebben a korszakban már kellett volna.
- Az utóbbi időben megtapasztalhattuk, milyen a válság és a gyarmatosítás, a
munkanélküliség és a kizsákmányolás. Azt gondolnánk, az emberek ilyen helyzetben más téren, emberi kapcsolatokban kárpótolják magukat és egymást. De nem így történik, ezek a hatások olyan erősek, hogy akiket megérint „korunk szele,” évről-évre görényebbek lesznek, rosszindulat, sunyiság és a másik kárára való nyerészkedés lesz úrrá rajtuk.
- Mindig másokat okolsz a bajaidért – legyintett Krisztina most már idegesen.
Azt hangoztatod, te mindent megteszel, megpróbálsz alkalmazkodni és jól dolgozni, ennek ellenére kivetnek maguk közül, kiszúrnak veled, a te károdra próbálnak előbbre jutni.
- És, talán nem így van?
- Kezdem azt hinni, hogy nem. Hogy nem is próbálsz meg mindent, csak
állítod. Nem felelsz meg az elvárásoknak, ezért állítanak félre.
- Az elvárásoknak való megfelelés beteggé teszi az embert – feleltem. – Igaz,
az elvárásoktól való menekülés pedig munkanélkülivé – tettem hozzá az önmaga elméleteiben is kételkedő ember alaposságával.
- Nem tudsz ellenállni annak a vágyadnak, hogy mindig valami jól hangzó
bölcsességet mondjál. De téged nem ezért fizetnek.
- Azért fizetnek, hogy kiigazodjak az abszurd világában. A legtöbb hivatalt így
működtetik, abszurd emberekkel. Verbális munkásokkal, akik állandóan saját teljesítményüket nagyítják fel, mindig a főnök körül forognak, tanácsokat adnak neki, a szakértelem látszatát keltik, nélkülözhetetlenné próbálják tenni magukat. Képtelen vagyok ehhez a táborhoz csatlakozni.
- De hol éreznéd magad jól, melyik munkahelyen? Csak a kocsmában érzed
magad igazán jól, ahol vadászhatsz a legjobb mondatokra.
- Így is van. A múltkor odajött hozzám egy középkorú fickó, azt mondja:
„Higgye el uram, a Természet a Nő lába közé helyezte a hatalmat. Én csak tudom, kétszer váltam el.”
- Már mesélted… Az ő példáját akarod követni? Ha nem, akkor az ott
ücsörgésed teljesen haszontalan.
- Annak tűnik, de rengeteget tanulok belőlük.
- És szövögeted a barátaiddal a nagyívű terveidet, amikből soha nem lesz
semmi…
- Való igaz, de ha iszom, sokkal kedvesebb vagyok, ezt te mondtad. A piások
többsége kedves, szívélyes ember, viszont józan életű, absztinens ismerőseim önző tetűk. Hogy van ez?
- Az alkoholistáknál önzőbb embert nem ismerek.
- Igen, de a piás még nem alkoholista. A mi megítélésünk túlságosan
előítéletes és szigorú. Bár az előítéleteket csak más témával kapcsolatban szokás emlegetni. Francia földön minden család asztalán ott áll egy kancsó bor, amiből bármikor vehetnek, jóllehet a könnyű borból, a bozsoléból inkább étkezések után isznak.
- Igen, ők tudják a mértéket, de a magyarok nem. A magyarok meg akarnak
mámorosodni, mindenáron – Krisztina rutinosan vetett ellen: példára mindig akad másmilyen – rossz – példa.
- Tudom a mértéket és nem szeretek lerészegedni. De miért baj az, ha az ember
szeretné néha légiesen könnyűnek érezni magát, amikor a nehéz gondok is nevetséges kis ügyeknek tűnnek? Hisz abszurd ez a világ, az emberek nem segítenek egymásnak, mindenki külön-külön küzd. És valljuk be, a házasságunk sem volt harmonikus soha.
- És kinek a hibájából? Talán engem okolsz? A férfiak általában a feleségüket
hibáztatják, ha nekik nem sikerül valami. Szerintük minden hibát vissza lehet vezetni valamilyen „ősokra,” s ez bizony leggyakrabban a nő.
Krisztina azokat a bölcsességeimet bezzeg megjegyezte, amiket fel tud használni feleség-szerepének igazolására.
Fura, hogy a magyarban a felség és a feleség szó csak egy betűben különbözik…
- Egy házasságban a nőtől függ, hogy állja meg a helyét a férfi, sőt még az is,
milyen pályát választ. Ha igazán szereti a férfit, a férfit "a pokol kapui se tudják megdönteni." De ha otthontalanságba taszítja, ha elapasztja erőit, akkor a férfi vagy meggyengül, vagy annyit vállal, hogy beleroppan. A nőnek tudnia kell, hogyan keresse meg partnere méltó helyét, különben a közös útból semmi sem lesz. – fűztem hozzá legújabb felfedezésemet bölcselkedve.
- Arra a közös útra nem én vittelek téged, amit borosflaskák szegélyeznek.
Depressziódat kívántad kezelni, de ez egyre kevésbé jó módszer. Túl hamar kimerülsz.
- Ezért akarok áttérni az antidepresszánsokra, mert az alkohol már rettentően
fáraszt.
Ez így is volt, idővel egyre nehezebben dolgozta fel a szervezetem az alkoholt.
Már napi két sör is lefárasztott. Néhány ismerősöm viszont ódákat zengett az antidepresszánsokról. Olvastam, hogy egyeseknek szükséges is, mivel a visszatérő depressziós rohamok öngyilkossághoz vezethetnek. A tudomány az új civilizációs betegség ellenszerét azonban kidolgozta és széles körben hozzáférhetővé tette. Ez az érvem azonban egyáltalán nem tetszett Krisztinának, szerinte így csak egyik függőségből a másikba esem. Valami biztatót kellett volna mondanom, erre minden feleségnek szüksége van. Nekem viszont csak annyi mondanivalóm volt, hogy túl akarok élni.
A sors fintora, hogy épp akkor kezdtem megváltozni, amikor a feleségem végképp csalódott bennem. Ami általában egy házasságot összetart, a gyerek születése, az bennünket inkább szétválasztott. Napi két sörről való lemondásomat komolyan gondoltam, de azt nem, hogy anyját a gyermekkel együtt kell gondoznom. Pedig a szülés utáni depresszió nem gyerekjáték. Iskolai tananyagként kellene okítani, a szülői szerepre való felkészítés keretében. Különben az emberek hajlamosak azt hinni, minden ugyanúgy fog menni, mint azelőtt.