Szerelemfüggők (erotikus regény) 15. rész

Gyöngyvér a már megszerzett pénzhez mindennél jobban ragaszkodott, ezért a brutális férfi mellett maradt. Terveket viszont szövögetett, nézelődött, kereste a kiutat.

Akkoriban ismertem meg egy fiatal, történelem szakos egyetemistát, együtt jártunk pszichodrámára. Gyöngyvér akkor a Kora Újkori Tanszék titkárnője volt. A srác az idősebb, tapasztaltabb nőket szerette és tetszett neki a 38 éves, vonzó asszony. Bejárt hozzá beszélgetni, kávézni, internetezni. A nő kihasználta az alkalmat, hogy dobbantson egy nagyot az ugródeszkán.

- Te, Laci, nem tudsz valakit, akinek szívesen bemutatnál? Nekem kell egy férfi. Egy normális pasi, aki rendesen bánna velem. Neked olyan sok barátod van, biztosan van közöttük idősebb is, aki korban hozzám való. Benned bízom Lacikám, nincs hova forduljak, de tudom, hogy jó embert fogsz ajánlani. Ha ismersz valakit, aki szóba jöhet, puhatold ki, tetszenék-e neki.

A bülbül szavú tündérnek nem kellett sokáig duruzsolnia Laci fülébe. Rögtön rám gondolt, hisz megfeleltem a feltételeknek. A nők nagyon lelkesek tudnak lenni, ha sarokba szorítják őket, aztán ezt a lelkesedést hamar elpárologtatja a racionalitás, míg nálunk férfiaknál lassabban éled, de balszerencsénkre sokkal tovább tart a lendület. Még akkor is, ha már a nő túllépett rajtunk.

2006 októberében jártunk. Laci elmondta rólam, hogy most váltam el. Kicsit gyámoltalan vagyok, de nagyszívű, érzelmes fickó, aki elég nehezen igazodik el a mai világba. „Mellé - nő kell” – jellemzett engem Laci. „Itt vagyok én” – gondolta magában a fiatalasszony.

A nagy gondolkodó Kapolcsy iwiwes képe Gyöngyvér szívét azonnal megdobogtatta. „Amikor megláttam a fotót, rögtön megremegtem belül, mert éreztem, hogy ő az igazi” - vallotta őszintén egyik levelében. Első találkozásunkkor rögtön csókra nyújtotta ajkát, de akkor én még egészségtelenül tartózkodó voltam és nem éltem az alkalommal. Később félreérthetetlenül tudomásomra hozta, - „nem akarsz közelebb jönni?” – hogy bátran kezdeményezhetek, és a csók, ami elcsattant, olyan szenvedélyes volt, amiben évek óta nem volt részem, lévén, hogy kihűlő kapcsolatban éltem. A Wichmann kocsmában már az ölemben ült és barátaim irigy pillantásai közepette csókolgatott.

Néhány nap múlva már az ágyamba vittem. Szokatlan volt számomra a hirtelen jött boldogság és neki is, így a sok kihagyástól úgy ügyetlenkedtünk, mint az első szeretkezésükre készülő gimnazisták. Én felhajtottam néhány vodkát, de nem tudtam farkamat bedugni résbe. „Olyan szűk vagyok, hogy borzasztó” – mondta erre ő. Ennek a jó hírnek megörültem, ám továbbra sem engedelmeskedett akaratomnak a „műszer.” Ő azonban szájával segítségemre sietett, ütemesen, jó érzékkel élesztette vágyamat, majd végül teljesen szerszámomra tapadva nyelte és fogadta magába a magot. Hatalmasat élveztem.

Másodszorra már úgy helyretettem, hogy egy ideig megszólalni sem tudott. Mikor mégis megtette, így szólt: „Szerintem még a szűzhártyám is visszanőtt, olyan régóta nem lettem rendesen megcsinálva.”

A szerelmes gimnazisták érzése így a „szűkösség” révén is visszaköszönt. A madárcsontú, alacsony nők előnye ebben a tekintetben kétségtelen.

Szeretkezéseink során a csúcson gyakran kérte, „engedd a számba,” ez egy férfi számára felséges élmény, rafinált érzéki befejezés. Rajongása megnövelte önbizalmamat. Szorgalmasan váltogattuk a pozitúrákat, sosem fáradtunk el. Tomboló vágyaink sorozatszeretkezésekben csúcsosodtak ki, Gyöngyvér hajnaltájt osont haza, ez pedig már a sörtől elbutult férjnek is megfeküdte a gyomrát, hiába tanúsított feltűnő érdektelenséget megunt felesége iránt.

Gyöngyvér természetesen talált magyarázatot éjszakai kimaradásaira, ezek ugyanolyan átlátszóak voltak, mint a korrupción kapott politikusok magyarázatai. Kevéssé hihetőek, de nem gondolja senki, hogy elfogadható érveket kellene keresni, hisz minek. Az igazságot jobb, ha nem tudjuk. Hadd mondják hát, ami az eszükbe jut. Gyöngyvér egy vidám és bohém művésztársaság megismerésével indokolta a kiruccanásokat. A férfi lakonikusan kommentálta ezt: „Ha én lennék azoknak a művészpaliknak a helyében, én is megdugnám az ilyen nőket.”

Azt gondolta, a felesége majd kikeféli magát és visszatér. Legalább feltöltődik egy kicsit, s utána még jobban ki lehet használni. Képzelőereje nem terjedt addig, hogy lenézett feleségébe valaki bele is szerethet. Pedig így történt. Gyöngyvér igazán jó nőnek számított, nem volt magas, de hiperkarcsú alakja, szőke haja és dekadens, kiélt arca sokat ígért a szex terén. Dekadens arckifejezése, mely nekem annyira tetszett, narkós múltjának lenyomata volt. E tapasztalatok olyan mély tudást írnak az arcra, amelyet más nőn nem láthatsz. A fájdalom, a szenvedés, a legyűrhetetlen kívánás, az élvezetekért megfizetett ár, a beteg szenvedély mind tükröződik benne.

Vele ismertem meg azt az egyszerű, de puritánosodó világunkban ritkán felfénylő törvényt, hogy a test: gyönyör. Az ő teste leplezetlenül és a szemérem legkisebb jele nélkül mutatkozott meg előttem, szinte felkínálta magát nekem, hogy játsszak rajta, mint egy hangszeren. Minden porcikája oly kedvemre való volt, hogy mesterévé váltam ennek a hangszernek. Ha egymásba fonódtunk, az első szeretkezés csak a rejtelmekbe való bevezetés volt, másodszorra és harmadszorra gyorsan felhorgadó tagom hosszasan kényeztette őt, ha pedig lanyhulást tapasztalt, nem volt rest ajkával farkamra tapadva ösztönzést adni vágyamnak. Pózról pózra, újra és újra egymásba olvadva éltük át a nemiség valódi csodáját. Az érzéki élmény teljes volt, mert nem állt útjában semmilyen számítás. Egyikünk sem féltett semmit a másiktól, mindent meg akartunk egymásnak adni, feltételek nélkül, ez pedig megajándékozott a tudással, amely egymás testének szakértőjévé avatott minket.

Mindez új minőséget jelentett a nemiségemben. Egy házasság mégiscsak más, ott az ember beéri a realitással. A realitáson túli szex talán csak egy törvénytelen, tiltott, tabukon túli szexualitáson keresztül élhető meg. Csakúgy mint Adrianával, Gyöngyvérrel is szívesen jártunk járatlan ösvényeken, s találtuk meg ösztönösen, a megfelelő pillanatban a legjobbat. Adrianával azonban már óvatos voltam, nem lettem belé őrülten és elvakultan szerelmes, bár nagyon szerettem a testét, a nyugodt biztonságát, a bölcsességét, de nem adtam át magam teljesen. Gyöngyvérnél még nem lebegett előttem a csalódás lehetőségének fekete vászna, lelkem tisztán, érintetlenül beléfeledkezett.