A szerzőiségről: Persze félreértés ne essék, kedves nyájas nem tudom kicsodák – mert ollan tisztán nem látok a XVII. sz.-ba a messzi múltbúl –, ugyanis Vogüssen bárónak halavány sejtelme sincs arrúl, hogy ű a Jó Reménység fok rabja, azt is csak az inogásból érzékelheti, hogy hajón van, ezt én tudom Szevmurezd El Muehil, aki amaz titokzatos öreg, kinek kilétére majd később bizonnyal fény derül, minden mondolatját szórúl szóra lejegyezendek is, bokharai tudós, író, orvos, csillagász és nézővajákos, aki felfedeztem az ősi iratot Boszifar Bhadadzsviptáját* és valami távoli hugyról gyött fluidumot vesz adó-vevő agyam (ezt a szót is honnét szedem), így közreadám Hjölm Midhall töprenkedéseit, (ezekről a Batariversum kötetben olvashatol olvasóm, melyet ez a Muehil szerkesztett), bocsánat, többet ily nyilván nem nyilvánulok ki saját mívem sorai közül.
Ja, még valamit, ezt az egész históriát, aminő majd önök elé kerekedik, Jean-Claude Von Vogüssen maga az Upanisád(e) márki mesélte el amaz rejtelmes próféta öregnek magárúl azt állítván, hogy ű a jövő küldöttje és saját korában, a XVII. sz.-ban talált egy furcsa masinát, ami idősuhanóként ismeretes, és azzal száguldozott korrúl-korra, ágrúl-ágra, szájrúl-szájra, de valaminő meghibásodás folytán itt rekedt a IX. sz.-ban. A szerkezetet a XXI. sz. végéről felejtették nála, egy nagyon szép, furcsa, fekete ruhás, csupasz végtagú szinte félig meztelen fehérszemély hagyta reá, és azzal kecsegtette, hogy még majd találkoznak, de neki még fontos elintéznivalói vagynak.
Szevmurezd el Muehil bokharai tudóssal Vogüssen egész történetét és műveit a IX. században, egy jövőből idősuhanóval érkezett titokzatos öregúr közli, amit Szevmurezd el Muehil szó szerint le is jegyez. Ezt a művet olvassuk most. Ezenközben egyre inkább arra kell rájönnünk, hogy amaz rejtelmes próféta öreg, akinek állítólag Jean-Claude Von Vogüssen báró mesélte el mindezt, igencsak azonos a vénülő Vogüssen báróval, hát most jött el az a „majd később”, mikor kilétére bizonnyal fény derül.
Főhősnőnk, a vamp kezdeteiről: A széptermetű főhadapródnő fenékig feketében, a túlvilági életében magassá, szőkévé szépségverseny-győztessé szó szerint titaniszi anyaméhből újraszületett Nofertiti (egyébként a hamisbéke bizottmány ügynökeitől kapott legtitkosabb titkos neve: Szép Irén, így keresztelték, ugyanis mikor feltétlen Őmikroszentsége-az-Ölelnök-és-Magistere-lojális katonafőtiszt-növendéknek, úgymond főhadapródnőnek toborozták). Mégis feltehetőleg már kifejlett szexbombaként jött a (más)világra sámsoni, herkulesi tehát naphéroszi /bocsánat napheroinai/ erővel, -ugyanis még a legvénebb Nesztór vagy Matuzsálem se látta kisdednek vagy süldőleánynak- nem vette szívesen, ha férfiak ostromolják, félt, hogy testét, lelkét leigázzák. (Nos, a leigázás nem túl jó szó ide, egy ily szuperfeletti hajadonnál, de ne feledjék, bombanő. Így dizájnos pipihúsát, ami persze roppant izomgépezet is, úgy zsongták környül a herék, mint ögyéb húsokot a légy. Tehát csinos koponyájában néha megfordult, már csak a nagy számok törvénye okán is, hogy milliombúl esetleg egy /mármint a kérői férfinépbűl / szép test-várát meghódíthatja, belsőjével nem törődvén. De, mint tudjuk, ez lehetetlen, mert ő nem leigázásra, hanem leigázónak született.)
Ezért örömest tetszelgett a végzet asszonya szerepben, nem fér hozzá kétség, kemény, feszes, rózsaüde húsa, és lénye éteranyagtalan, eme szupramatéria mögötti, Önnönmagácskaságát, az Alanyt, a Tudatot, a tiszta Szellemet közvetlenül hordozó fény-numeni zugai önérdeket szolgáló magakelletésre predesztinálták, és persze kék vére
is.
(Exkúrzió)
Hogy nem tudná a nyájas olvasó, mi az a Numen? Meg kell mondjam olvasóm, dolgozatunk egyik centrális fogalma. A köztes létet, a közbülső világot (merthogy természetfeletti, azaz a fizikain és a földin túli, az emberfeletti, mert Ádám ivadékainak múló, halandó és elenyésző testi része felett áll, de nem elegyítetlenül szellemi, makulátlanul metafizikai így e két loka - értsd locus, koszmosz, hely illetve világ vagyis lét- illetve tudatszint - között lebeg), persze durva anyagú tellurikus siralomvölgyünket, az „élőknek földét” is körülvevő és átható, gigantikus, anyagfeletti, még a legfinomabb rezgésű éterit (tehát asztrálsíkba rekedt önmagát) is meghaladó erő, energia, transzmateriális mező, világ-húr.
Ó, „Élőknek földe”
te, „külső sötétség”,
bélsárvár, bűzös
cloaca maxima culpa erőd,
agyagkorsó-töredezettség,
közönségesen csak földi élet,
az emberi nem pokoli
száműzetésének színhelye,
mikor fényesedsz,
mikor transzformálódsz már
dicső anyagú Doxoszférává,
doxo-Gaiává.
