Kis bővítmény a Pustula Modernám-enciklopédiához
2016. március 18. írta: farappa

Kis bővítmény a Pustula Modernám-enciklopédiához

(a jobb érthetőség reményében)

writers-block.jpgRegény-esszencia I.

á la Bánosi György

 

Elraboltatásomnak oka azon képességem, hogy regényíró tevékenységemmel képes vagyok a világ folyását megváltoztatni. Yesabel du Anaconde ugyanis azt remélte, hogy a sötétség és a világosság erőinek harcát, amely kozmosz-szerte folyik, egy tollvonással eldöntöm majd a jók javára. Minden jószándék megvolt bennem, de mivel művészi önkívületben alkotok teljesen mást írtam, nem azt, amit az admirális kívánt, amint a fennebb felvázoltak mutatják, ennek következtében szegény Yesabel admirális, akárcsak túlvilági alteregója (Vanda Geröyk Brün vagyis Szép Irén, akinek alteregója Hilda Geröyk Brün vagyis Vésztőy Brünhilda csak, hogy emlékezzünk) előbb elvesztette bal lábát, bal karját mellékesen későbben egy balszerencsés pezsgőnyitás után jobb szemét is. A jó és a rossz harcát viszont meg kell harcolnia mindenkinek (mivel én, UpaniSade márki nem rövidítettem meg az ősi küzdelmet egy tollvonással sem) alternatív valóságosnak és regénybelinek egyaránt (mert idővel a való belekanyarodott regényembe vagy fordítva) egy végső összecsapásban az Ílion bolygón. Mindenesetre még azt jó tudni, hogy az én világomból való egyéb alakoknak, mint Don Armando Cortecan y Verderimnek regényembeli duplikátja Oerdvigg Mirdroff, Don Gustavo Daedalus Qui Grammata y Annigilnek Daedar Aki Tammarg, szépséges Yesabelem ördögi volt férjének, Camille de Floraga-Diablo hercegnek, -aki szegény ártatlan gyermeklyány, akkor még hitvese, még szemmel látható, kézzel fogható, megragadható azaz létező bal karjára üttette csalárdul a hűtlenség pecsétjét, - a Magister. Ők ketten Don Cortecan és Don Grammata a kényúr Floraga hercegnek ürdüngös bal és jobb keze. Ők hárman a fejük felett váratlanul megjelenő, kontinensnyi lopakodó űrhivatal, a Moby Dick rettenetes hasába szippantattak s eme magisztrátusi belsőben a Magister ráveszi őket, hogy mindegyik a maga alteregójának szerepét játssza el, az ősi jóslatot elkerülendő, mely azzal rémisztgeti, hogy leghűbb csatlósa teszi el az útból, persze ezt nem köti az orrukra.

Én, UpaniSade márki, azaz Vogüssen báró mindezek után a szép Yesabel admirális hajóján azt a csodát érhettem meg, hogy a hajó velünk egyetemben, hirtelenséggel megemelkedett és hamarost az égboltozat csillagporos országútján hasogattuk a tér-időkontinuumot. Yesabellel való hosszas beszélgetéseink során megtudtam, hogy az életét teszi fel (az őrülettel határost) a Moby Dick, a lopakodó űrhivatal üldözésére, hogy galád exurát, de Floraga herceget megleckéztesse és belőle édesapja tartózkodási valószínűségét kivallassa. Így eljutott ő is Doxopoliszba, találkozott Szaffion herceggel s eme orákulum révén vélte megtudni du Anaconde grófkisasszony a helyes útirányt: irány a Gyöpbolygó, Attaloth s élete helyes útirányát, Boáját, vélt szerelmét Gilbert de Boa lovagot. Ekkor az Argó setét titkára is lassan-gyorsan fény derült, tudniillik arra, hogy hajtóművét emberélet táplálja. Én békés illuminátus ezen annyira felháborodék, hogy a bátor és gyönyörűséges Yesabel du Anaconde admirálist csaknem fellökém, és a segítségére jövő kapitányokat, tiszteket, az egész legénységet, a legerősebbeket is sorban földhöz verdesém. Csak gyengítő allövettel tudtak rajtam egy kicsinyég gyöngíteni, így lefogni vagy tízen, de ezeket is mind a támfalakhoz vagdosám, aztán történt, hogy nem, valahogy Yesabel törékeny jobb csuklójával úgy állon sózott, hogy én rögvest eszméletemet vesztém és a tágas szalon helyett a hajófenék áristomában találtam magam. Hát van valami varázslatos páratlan ökliben. De sötét zárkámba is bevlágított látogatásainak fénye bársony hangjának búgása, így pislákoló gyertya világa mellett ott is írhatám tovább. Amikor visszatért Attalothról, - kissé duzzogott: csalódott Boájában, apja hollétét sem lelte fel, de kitűnő lánypajtásokra tett szert Penteszileia és Hippolüthé személyében - az események mondhatni bizarr fordulatot kezdettek venni, ugyanis nekem is van ám alteregóm saját románomban, méghozzá Tariel Fyrk kapitány személyében, aki ugye hősi halált halt. Ám az ügyes Brünhilda egy valkűrtől csent lélekkonzerváló szelencébe rejtette szeretett Fyrkje, önkéntes fődélcege tudatát – mielőtt még loronként újraszületne életét visszafelé leélni, – hogy őrözze a megfelelő test eljöveteléig. Hát sejtheti a nyájas publikom, hogy az mikor jött el, ugyanis bármily lehetetlen egyszer Vésztőy Brünhilda itt termett az Argón és mikor éngem Vogüssen bárót, de UpaniSade márkit meglátott nagyon megörült és azon nyomban belém injektálta a Fyrki tudatot, hogy elcsudálkozni se volt üdőm azon, hogy világregényem másik hősnője, - egyik hősnőjének a duplikátja, kik drága Yesabelem hasonmásai, - előttem ily nyilván megjelen, mert azonmód kétlelkű-személyű lettem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr228464572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása