Kiskapitalista kalauz / szócikkek

'I', mint Indulók

A harmincötön túliak társasága még tisztában van az indulók természetével. Mi még bővelkedtünk a „Mintamókus”-ban, a „Felvörösök”-ben, ismertük a „Vöröscsepelt,” az „Amuri kurtizánok dalát,” fújtuk az Internacionálét.

Ám az indulók természete olyan, hogy az éneklés (kántálás) olykor kilúgozza belőlük eredeti értelmüket és félreértelmezésre ad lehetőséget, így voltam én kiskölyök koromban az Internacionálé utolsó két sorával. „A Föld fog sarkából kidőlni / Semmik vagyunk és minden leszünk”: harsog a nóta. Csakhogy eszembe sem jutott megnézni a szöveget, úgy véltem, tudom, hiszen annyiszor danoltuk! Bár furcsának tűnt a saját értelmezésem, kérdezni sem mertem, hogyne, hogy aztán kinevessenek, inkább éveken keresztül a következő változatban énekeltem: „A Föld fog sarkából kinőni / Semmik vagyunk s minden leszünk!” Még magyarázattal is szolgáltam magamnak: A Föld itt nyilván megszemélyesítés áldozata lett, mivel gömbölyű, olyan, mint egy fej, e fejben fogak találhatóak, e fogak sarkában búvik meg a proletáriátus, amely most még kicsi, de ki fog nőni onnan és nagy lesz… Nos, ez a magyarázat engem sem elégített ki egy idő után, s jobban figyeltem énekléskor, mígnem rájöttem, hogy a fog itt a jövő idő segédigéje, s a kinőni helyett kidőlnit mondunk: „A Föld fog sarkából kidőlni…”

A biztonság kedvéért megkérdeztem az énektanáromat, hogy hangzik ez a sor, magától értetődő természetességgel válaszolta: „A Föld fog sarkából kidőlni…” – „Na de hát ennek semmi értelme! – kiáltottam fel – A Föld gömbölyű, tehát nincs is sarka, akkor hogy tudna kidőlni, és egyáltalán hova dőlne ki, hiszen, mint tudjuk – menetrend szerint kering és legfeljebb gurulni tudna…” – „Hülye vagy, fiam.” – sértette meg büszkeségemet a nem túl differenciált lelkületű általános iskolai tanár.

Úgy bezzeg senki sem énekelte: „Minden vagyunk és semmik leszünk!, de én akkor már csakazértis így énekeltem, dacból, az énektanár iránti bosszúvágyamat úgy kívántam kiélni, akaratlanul is borsot törve a kommunisták orra alá, hogy amikor a kérdéses sorhoz értem, így ravaszkodtam; rendben van: „A Föld fog sarkából kidőlni…”, de!: „Minden vagyunk, s semmik leszünk!” telitorokkal…

Persze nem magunkra, hanem az elvtársakra gondoltam.

(Az Amúri partizánok dala, amit csak úgy hívtunk magunk között, hogy az Amúri kurtizánok dala. Nem is sejtettük, mennyire fején találtuk a szöget. A Vörös Gárdában a prostituáltak számát csak a drogosok múlták felül – sokszorosan. A vérengző gárda és az elitgárdának számító CSEKA tagjai rendszeresen használtak morfiumot. Rémtetteiket, melyekhez foghatót a fehérek még csak el sem tudtak képzelni, általában belőve, beszíva vagy csontrészegen követték el. Józan állapotban képtelenek lettek volna olyan brutalitásra, melyekre a pártközpontból maga Lenin bíztatta őket. Becslések szerint 600-800.000 ember vére tapad a kezükhöz 1917 és 1922 között, a fehérek hadi cselekményei 150.000 áldozatot követeltek.)