Kiskapitalista kalauz / szócikkek

'I', mint Infantilizmus (Lay’s chips – szindróma)

Az üzleti infantilizmus különféle megnyilvánulásait Lay’s chips-szindrómának nevezzük, azóta hogy az említett cég műremekében hadat üzent az európai értékrendnek. A reklám egyik alapszabálya, hogy mindig tekintettel kell az adott ország kulturális beállítottságára, öröklött szokásrendszerére (lásd idősek tisztelete), de a Lay’s-hez hasonló lémesterek erre fittyet hánynak.

Az infantilis reklám meghökkentő, az infantilis reklám mellbevág. A levegőt kapkodod utána, mint pedofil nagybácsi a szalagavatón, és szomorúan veszed tudomásul, megint megrövidítettek egy rőfnyivel. Klasszikus műveltségű értelmiségiek teljes lealázására alkalmas az a csokoládét propagáló rövidfilm, amely Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij műveinek olvasását úgy állítja be, mintha e világhírű zseni a fekete lepráról értekezett volna négy-ötszáz oldalon keresztül. Az ilyesfajta alkotások megszokott főszereplője, a nyikhaj elolvas egy mondatot, és máris érezzük, halálos unalom árad felénk a sorokból. Az ifjú unott tekintettel mered „Az orosz klasszikusok” című könyvre és nagyon szenved. Kínjait a nézőre is rávetíti, hiába no, igazi sorstragédia az, hogy olvasnia kell… Válságos helyzetéből csak egy Mars szelet menti ki, melynek elfogyasztása a borzalmas feladattal való megbirkózáshoz is új lendületet ad. A reklám azt sugallja, az irodalom dögvész, kolera, Borsodi Ligás labdarúgómeccs, ellentétben az élvezeti cikkekkel, például a csokoládéval. Jól tesszük, ha valahányszor könyvet kényszerítenek a kezünkbe, inkább ezekhez nyúlunk. (Később jön a három „p”.)

Infantilisnek néz bennünket a reklám, mely azt sugallja, csak azt vagyunk képesek felfogni, hogy „alacsonyak a zárak”. De „hülyék azért nem vagyunk.” És persze mucsai létünkre csupán Görénypusztán tudunk nyaralni, ilyennek mutat be bennünket, ezt a „csúnyácska hazát” egy utazásokat szervező cég, amelynek jobb ötlete van. Sebaj, ha állatok laknak nálatok, hisz a Leggörényebb utazási iroda elrepít máshová. Talán éppen oda, ahová az a szárnyas betét száll, mely nedvszívó képessége miatt akár még törölközőnek is használható.

A Lay’s chips reklámja azonban minden infantilista várakozását alulmúlja. Nevezett bűnözők (bűn)részesnek bizonyultak foglalkozás körében elkövetett többrendbeli kiskorúsítás bűntettében. Felnőtt emberként ki kellene kérnünk magunknak ezt mindenhol és mindenütt, ahol az írott szónak még hatalma van, de nem tesszük. Nevezett cselekmény elkövetése időskorúak sérelmére történik, abból a megfontolt és aljas célból, hogy nevezett csalók termékét megvegyék. E reklámbűntettben két hajlott korú ember látható, akik összeverekednek egy nyikhaj által otthagyott Lay’s chipsszel teli zacskón. A pozitív főhős, a nyikhaj, az étel és az élet birtokosa feltehetőleg az unokájuk. Az asszony elindul az áhított finomság felé, mire az öregember botjával elgáncsolja, majd a pálca végével lenyomja őt a földre. Már megkaparintaná a csomagot, ám az idős asszony nevetve mutatja fel párja műfogsorát. Végül a jövő reménysége visszajön és elviszi jogos jussát az öregek elől.

Hát imígyen vélekednek Lay’s – ék az öregségről. Fogadjuk el tőlük, hogy ők nem ismernek se Istent, se embert. Tudatlanságuk új színt hoz a világba. Öregembert meg végképp nem ismernek. Egyet sem. Csak dinamikus, tettre kész, élelmes fiatalokat ismernek. Akik soha nem öregszenek meg. Akik soha nem tartanak igényt tiszteletre. Sőt, minél jobban gúnyolódnak rajtuk, annál jobban élvezik. Az ilyen embereket szeretjük.