Ó, báró, most újra láthatom, csak kissé kellemetlen az apropopója, gügyöge-gügygörésze Yesabelem-exhercegném, a grófkisasszony-admirális, magácsaka, mily aranyos a po-t kétszer mondja, kétszer mondja, tán mert kettő lett kiskegyedből és nyugodjék meg a popó meg egyáltalán nem apró, sose volt (hátulvást roppant tömör és kackiásan kerekedik, oldalvást meg garantáltan gömbölyödik)
mondám én a Vogüssen báró s tán látszék, hallatszék is akkori zavarodottságom.
- Mennyit változott, miolta nem láttam és semmit sem, mondám megént és olvadozám, mert neheztelésem megszűne, minőért nem akartam látni egy darabon, ámbátor de pompázatos, hogy láthtattam relatíve egy darabban, hát igen egyikője tényleg újra összestagostul egyben (szép szemit kivéve) másikója a szokványos végtag-mennyiséget nélkülözve, - de te jó makroszakrális Mikrosz/szesz/entség!, - ám mostan jobb oldaláról s a ragyogó csonkok aránya teljesen másmilyen. S ezen akkorand totálisan elképedék.
- Na, elég ebből a gagyi gügyögé(gésából), vigyétek..!, de azért mégse a hajófenékre, a lakosztályába, mégiscsak az ő hajója - kommandíroza Vésztőy Brünhilda.
Ugye korább írám hogy a magisteri nagy ballövettől (mert bár Brünhilda jobb felkarja felső felének közepét éré, de ránézvést ez igen balszerencsés) a hajó eszeveszettül rázkóda egy rövid ideig. Ugyebár a hajó testén is rést üe e szép találat, mely szépre szálla,/ mint a füst, ugye Brünhildánkra/ vagyis hókarú nauszikaai karjára/. Yesabel du Anaconde meg eldőlt volna mint a sószsák ugye a szédítő rengéstől, mert mégiscsak egy lábon álla/ mankó nélkül, mégha oly irdatlan feszesen ívelő, erős alkatú combon, roppant térden, ritka jóalakú, izmokkal dúsított lábszáron is, ha nem fogta vón közre Calouche és Yubex Nhykorg. Mindezt csak azért terjengetém papirosra, mert jóval fennebb arról mondolatolok, hogy eme óriás dumdum-lövedék becsapódása miatt nem volt lehetőség Vésztőy közrefogásra szóló parancsát véghez vinni Anaconde-ot illetőleg, legalábbis vélelmezésem szerént az egyik fajta olvasat ez is lehetne. De ez merőben téves olvasat, mert a közrefogást végrehajtották hathatós iramba'.,,/ tehát megesett,/ csak a hajófenéki iromba/ áristomba/ hurcoltatásra nem volt módusz ottan/ és akkorand./ Csakhogy van itt egy másik homályos punctum is: miként fogták, foghatták közre szegény du Anaconde admirális úrnőt ketten, ha csak egy karja vala. Hát Yubex, aki szárnysegédje volt vala valaha s így romjaiban emlékezhetett személye iránt táplált érzéseire, fénoman belékarolt fél karjába, de erősen, mégis gyengéden tartotta. Ám Calouch aki irigykedett reája most is, igyekeze gonoszkodni, betartani, mert az igaz, hogy Yesabel jelenlegi jobb karcsonkja felette igen kurta ahhoz, hogy belékaroljanak, ha törpeségében roppant megtermett is. (Mert az egykori bal csonk, az más, az felettébb karolható) de hogy erős, sűrű haját ragadta meg üstökön, hogy csodálatos fejét majd 40 fokos biccentésre készteté és úgy tartotta erősen, de azért na, fogjuk rá gyengéden, az kissé erősen erőltetett, keresett, széltoló, pernahajder, kicsinyes és felettébb genya eljárás. Hát igen nyájas olvasóm, ezúttal olyan az eljárás, aminő az eljáró. Például derékon ragadhatta volna, ez a koránt sem derék kapitánya néki,/ bár bizton sosem volt szíve kapitánya néki./
Yesabel du Anaconde megadón, szelíden ennyit búgott:
- Calouche, Calouche,/ mikor lesz magából gentle manus/ agreement? Soha?
Végül eljutottak a félkarú bálvánnyal, félszemű szépséggel (szép, jó s igaz lába nem épp épségre utaló állandó jelzőjét direkt nem firtatom, mert tudom, hogy azt drága Yesabelem nem túlzottan kedvelé, sőt egyenesen zrikálja mostanság) szalonnyi lakosztályáig, ajtója kinyittaték, Calouche elé parancsoltatott őrözni eme leányadmirálist, Nhykorg vissza Brünhildhez.
Elegánsan beszökellvén egy darabon patinás kilincsén marada fénom úrnői praclija, azon csügge mint az gyimilcs az fán. Igen, igen nemcsak marada, hanem támaszkoda egyenesen kapaszkoda, oly rég ténfergett támbot híján, (nem mintha sudár, délceg egyben mokány egylába nem bírta vón) jól esett néki a legközelebbi megragadható segítségét igénybe venni a delnői fennálláshoz. Főleg ha az egy oly ékítményekkel túldíszített barokk kilincs, mint tenmagácskája, - természetesen ékességekkel teljes voltára vonatkozik a hasonlatosság, dús nöi idomokkal dekorált formózás formája csöppet sem hajaz holmi kilincsalakzatra - amint az alanti rajzolaton, grafikán is kitetszik.
Két formásan, csinosan hatalmasra combosodott combja közt kardja még most is. Mikor végre elugrált a legközelebbi ülőalkalmatosságig, ugyi, hogy leülne mégiscsak, praktikusan két roppant combja közzül (nem is kell esmételjem, csak az egyik jut el a lábegész-ségig) kiemelné a vívótőrt, ám az nem mén, a két világszépre formatervezett jószág (bársonyos, anaconde-i selymes sonkák) összve vagynak tapadva s a fringia felettébb közibük ragadván.
- Vagyok s leszek mostmárcsak igaz igazándibúl egy kardos menyecske, pedig eddig sem valék piskóta - nyüszíté a korántsem nyuszi Yesabel, de hogy fogom így galád ex-uramból, de Floraga hercegből kikardlapozni jó atyám hollétit?
