3. cella

folytatás

- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nincs időnk szarakodni. Amivel most megbízunk, az nagyon fontos, de lesz még ennél nehezebb is. Ami a te feladatod lesz, az csak egy része a dolognak, az előkészítésen már sokan dolgoztak előtted is. Nem fogok hazudni, ha elkapnak, alighanem kinyírnak ezért, nem lesz semmi értesítés, sem kirúgás, ahová elhurcolnak, onnan nem jössz ki élve. Ilyen szintű ellenszegülést már nem tűrnek el. De nem lesz túl bonyolult, amit tenned kell, csak helyén kell, hogy legyen a szíved. Akkor mondom: az egyetlen hely, ami nincs bekamerázva a gyárban és az irodákban, az a wc. Főnökfélék is járnak oda, ezt nem merik megcsinálni. Igy is tudnak rólunk mindent. De nem ez a lényeg, ez köztudott. Kiszemeltük neked a legközelebbit, amit figyelni tudsz, viszonylag eldugott helyen van, s ez nekünk kedvez. Azon a délután figyeled a wc-t, kilesed, mikor nincs benne senki. Ha megtaláltad a megfelelő időpontot és ellenőrizted a mosdót, rágyújtasz gyorsan egy cigire, a tűzjelző felé fújod a füstöt, aztán beledobod az égő cigit, az alján van egy kis rés, ha ügyes vagy, beletalálsz. Amikor bejelez, iszkolsz kifele. Akkor már az egész épületből terelik ki az embereket, megindul a zuhany, mindenkit eláztatnak, ahogy ezek a tűzvédelmi berendezések beindulnak. Te egyenesen Taylor irodája felé „menekülsz”, olyan rövid idő alatt, amilyen csak lehetséges. Ismered a széfjét. A hackereink megszerezték a kódját, leírtam neked egy papírra, amit a kezedbe nyomok. Gyorsan beütöd a kódot, kinyitod a széfet, a kameraelemzőink szerint ott van legfelül a dosszié, Taylor gyakran használja, tudod miért. Adok még neked egy mikrofényképezőt, gyorsan lefotózod az oldalakat és visszateszed a dossziét a helyére, ha készen vagy, és visszazárod a széfet. Ha szerencséd van, ki tudsz surranni az épületből, mert lesz egy kis káosz. A titkos pontrendszer ebben a dossziéban van, nevek, adatok, minden. Jól tudjuk használni az adatokat, de ezért még nem kockáztatnánk az életedet. Viszont egy nagy terv része vagy és ez egyben egy vizsga is. S hogy miért nem hackeljük meg a számítógépét, ha kellenek nekünk az adatok? Erre ők is gondoltak, a legfontosabb titkaikat a széfben tartják, gépelt példányokon. Lehet, hogy van ott más is, de minket most ez érdekel a legjobban. Nem kockáztatunk feleslegesen, minél előbb ki kell jönnöd, ha elvégezted, amit kell.

Ezek voltak Cynthia szavai, mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól. Ahogy most visszagondolok az életveszélyes küldetésre, ki kell mondanom, nem az volt a legnehezebb benne, amikor megcsináltam, amikor teljesítettem a feladatot, hanem az az éjszaka, amikor mindent átgondolva készültem rá. Ahogy átvillant az agyamon, hogy mindent elveszíthetek… De töprengéseimet azzal zártam le, nincs sok veszítenivalóm. A rendszer őrei nagyot tévednek, amikor a totális ellenőrzéssel és megfigyeléssel mindent megoldottnak vélnek. Már régóta nincsenek színházak és mozik, az emberek elidegenedtek egymástól, amennyire csak lehet. Azok a drága és puccos helyek, amit meghagytak az elitnek, s ahol még táncolni is lehet, a fiatalokat nem elégítik ki. Csoda, hogy egyre elszántabbak? Nem ismerem az Ellenállás pontos erejét, de nem lehet csekély. Elemzőik, hackereik, bármikor bevethető terrorista sejtjeik vannak, ez már kiderült. Igaz, terrorista tetteik eddig komolyabb kárt nem okoztak, de ez sem véletlen. Néhány tucat sérült rendőr, biztonsági, de egyetlen halott sem. Mintha csak tudatni akarnák a társadalommal: nem vért akarunk, hanem változást!

A mikrofényképező már a zsebemben lapul, átgázolok a Fauci téren, de nem látom Cynthiát. Teszek még egy kört, két terrorista-elhárító jön velem szemben, az egyik vállán géppisztoly lóg. Ez, noha mindennapos látvány a belvárosban, mégis szokatlan dolog itt a Fauci téren. A mobilom természetesen nincs nálam, hisz lehallgatják, és eszembe jut, nem hallgattam a híreket. Ahogy a munkából hazaértem, elaludtam a kimerültségtől. Majdnem egész éjszaka fenn voltam, töprengtem és nyugtalankodtam, aztán bementem dolgozni, történt, ami történt, majd egyenesen hazafutottam.

Vajon volt-e ma is robbantás a városban? S ha volt, milyen ellenőrzésre lehet számítani?

Vajon a személyi kártyákon kívül kérnek-e mást is? Ha veszélyhelyzet van, átkutathatnak, gyanús lehet nekik a kamera és akkor minden kiderül… Á, nem hiszem, hogy a King vállalatnál történt tűzeset miatt szándékos gyújtogatásra gyanakodnának. Bár, ki tudja, tisztában vannak vele, mennyi az elégedetlen és békétlenkedő ember. De hát a többség csak magában morog, cselekedni nem mer. Az Ellenállás az utóbbi időben sokat hallat magáról, de nagy eredményeket még nemigen értek el. Az emberek többsége amúgy is beletörődött a sorsába, és nem kevesen vannak olyanok, akik bedőlnek a hatalomnak, a szuperbaktérium elleni védekezés kerékkötőinek, a környezetvédelmi szabályok megszegőinek tartják őket.

A terrorista-elhárítók elhaladnak mellettem, mennek tovább, és lassan eltűnnek a ködben. Ezek szerint nincs olyan nagy baj a városban. Talán fellélegezhetek.

A Fauci tér sarkánál végre megpillantom Cynthiát. Mint mindig, most is siet. Gyorsan mellé vágódom.
- Forduljunk be a mellékutcába – mondja – elhárítókat láttam a téren.
- Én is – helyeslek – Történt valami a városban? Robbantás?
- Igen, de nem mi voltunk. Egyszerre két akció sok lenne. Viszont úgy látom, sikerrel jártál!
- Miből gondolod?
- Abból, hogy még egyben vagy. És hogy a tűzriadó körül nem csaptak akkora patáliát. Lehet, hogy azt gondolták, egy figyelmetlen munkás volt.
- A Mindent látó szem számára ez csak egy kis kihívás. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem féltem. De ettől még nem változik semmi.
- Majd fog. Egyrészt a kis sikereket is meg kell becsülni, másrészt arra számítunk, hogy lesz változás. S ebben neked nagy szerepet szánunk.
- Nekem? De hát én nem vagyok senki.
- A nagy próféták is senkiként kezdték. De most gyere közelebb.
Odahúzódok Cynthia mellé.
- Csúsztasd a táskámba a mikrokamerát.
Most már egészen közel érzem magamhoz, teste a testemhez ér.
- Vedd le azt a kurva maszkot.

Letépem magamról a gyűlölt rongyot és a lány szemébe nézek. Ő szó nélkül megcsókol, hosszan, kitartóan csókol és a végén magához ölel.

Ha ebben az elhagyott mellékutcában is veszi ezt a jelenetet a kamera, és továbbítja a robotelemzőknek, akkor ők rosszallóan megállapíthatják, hogy itt bizony olyanok érintkeznek testileg, akik nem élnek egy háztartásban. Azon kívül, hogy naponta elmondják, ez mennyire helytelen, a büntetésre már nincs idejük, annyian szegik meg a „törvényt.” Ám ha büntetnének érte, az se érdekelne. Számomra véget ért az állandó félelem és szorongás korszaka.

A regény folytatása egy hét múlva következik