4. cella

folytatás

A kreolbőrű fiatal férfi szívélyes invitálására gyorsan a társaság középpontjába kerülök. Úgy mutat be, mint az utóbbi napok hősét.
- Manu Glossarian megszerezte a King vállalat pontrendszerét, - fordul a többiekhez – most már mi is látjuk a Mindent Látó Szem titkos listáit, és nem csak Ő lát minket. "Eddig csak tükör által homályosan láttunk, most pedig színről színre" – idéz fennhangon a Bibliából – Ismerjük, hogyan működik ez a rohadt rendszer, de újabb és újabb bizonyítékokat kell szereznünk, mert a csalások sohasem érnek véget, mindig be fognak csapni minket, és mindig újabb emberéletekbe kerül nekünk ez a csalatás. Akik a pontrendszer szélén táncolnak, azok bizonyosan a Haláltáncot járják. Hamarosan kiderül, kikre vonatkozik ez. Hamarosan kiderül, kiktől vonnak meg minden kedvezményt, kiket löknek ki a társadalom szélére és tudjuk, ezekből az emberekből sokszor valóságos áldozatok is lesznek. S ami a King vállalatnál folyik, az egyáltalán nem egyedi, ugyanez történik a többi multinál is. Ezt nem tűrhetjük tovább! Azokat, akik ezen a listán vannak, már nem tudjuk megmenteni, de másokat még igen, magunkat és a következő nemzedéket még meg tudjuk menteni egy szabadabb és demokratikusabb világ kiharcolásával!

A férfi szavait lelkes éljenzés fogadja. Int nekem, hogy kerüljek beljebb. Egy rövid folyosón haladunk át, a bunker egyik rejtett belső szobájához vezet ez az út. Úgy sejtem, ez lehet a kreolbőrű férfi vezetői "rezidenciája." A puritánul berendezett helyiségben csak néhány széket, egy íróasztalt és egy kényelmesebb forgószéket látok. Vendéglátóm az íróasztal mögött, a kényelmes székben helyezkedik el.
- Foglalj helyet. Jorge Ramírez vagyok. Üdvözöllek a társaságunkban, alapos jogot szereztél arra, hogy köztünk legyél.
- Akkor nem kell bemutatkoznom. Vártatok már rám – mondom.
- Cynthia már sokat beszélt rólad. Ő is nagy reményeket fűz hozzád, akárcsak én. De valójában én egy dologra lennék nagyon kíváncsi. Hogy mit szeretnél valójában? Cynthián kívül, mert az ő szerelmét már megszerezted. De mit szeretnél a világtól?
- Én csak azt szeretném – tárom szét a karom – ha megszűnne ez a válság.
- Nézd – neveti el magát Ramírez – jobb, ha tisztában vagy vele, ez a válság sohasem szűnik meg. Mindig ezzel etetnek minket, hogy majd egyszer csak megszűnik, mintegy varázsütésre, de nem akarnak véget vetni neki, most már ebben kell élnünk.
- Nekem is ez az érzésem, ezért vagyok itt. Hisz azt remélem, hogy mégsem kell örökké ebben élnünk. Nem is értem, hogy hagyhattuk, hogy ideáig jussunk. De már nagyon elegem van belőle.
- Én világosabbá tehetném az elméd. De messziről kell kezdenem és a magyarázat nem lesz egyszerű.
- Van időm.
- Akkor belekezdek. A történelmi idők során néhány tudós rájött arra, hogy a nemzetközi kapitalizmusnak harminc évente szüksége van egy nagyszabású gazdasági válságra. Bár ezt sehol sem tanítják, attól még így van, a 18. század közepétől év szerint is kimutathatóak a nagy válságok, úgy kell ez a tőkés elitnek, mint egy falat kenyér. Az emberek többsége persze ezt mérhetetlenül utálja, főleg, amikor a válság világháborúkban csúcsosodik ki, de a hétköznapi embert nem kérdezi senki. Nem is tud erről a szükségletről, és a legtöbb ember boldog tudatlanságban megy tönkre vagy hal meg. De a válság állandósítása immár az új globalokapitalista elit fő törekvése, elemi igénye, s ez már a csendes többség ingerküszöbét is eléri. A folyamatos válság talán jó az irányítóknak, de nem jó az egyénnek, aki folyamatosan igyekszik kikerülni a neki állított csapdákat. Ám ha egyet kikerül, máris jön a másik, ami tervezhetetlenné teszi a jövőt. Egy út marad: az ellenállás, már ha egyáltalán engedik.
- A hiba nem újkeletű, ha jól értem. De nem szeretnék nagyon visszamenni az időben.
- Nem is kell. A 2020-as válságot ismered, nem kell bemutatnom, annak köszönhetjük ezt a szép új világrendet, a GSHE-t meg a többi szart. De itt van például 2008, arról már meg is feledkeztünk. 2008-ban rég nem látott gazdasági válságba sodorja a világot néhány tőzsdecég bukása. Ez még nem is lenne olyan nagy katasztrófa az egyén számára, de véletlenül a devizában felvett adósságok egyik napról a másikra előbb kétszeresére, majd háromszorosára nőnek. Ezt az emberek többsége már nem tudja fizetni. Emiatt több ember lesz öngyilkos, mint ahányan egy átlagos járványban meghalnak, családok milliói lehetetlenülnek el, milliók válnak hajléktalanná. A munkanélküliség növekedéséről "természetesen" már nem is érdemes beszélni, az már a válság kötelező kísérőjelensége. Előzetesen a hirdetések minden csatornán, éjjel-nappal hirdették, vegyenek fel hitelt, aztán amikor hirtelen ezek a hitelösszegek drasztikusan megemelkedtek, mindenki a hitelfelvevőket hibáztatta. Véletlen? Hát persze, hogy az.
- Azok közül, akik egyáltalán emlékeznek még errre, senki sem hiszi, hogy véletlen. De hány ember emlékszik még erre?
- A mi nagy bajunk, hogy nagyon kevés. De talán folytatom 2015-el. Az ENSZ egyik napról a másikra, véletlenül megszünteti a menekülttáborok anyagi támogatását, mindezt polgárháborús válságok közepette. A migránsok megindulnak Európa felé. Ezt korábban is megtehették volna, hiszen polgárháborús övezetből volt bőven az elmúlt harminc-negyven évben is. Mégsem tették, ám most erős médiatámogatás mellett, pánikszerűen megindul az áradat Nyugat felé. Az anyagi terhek, a beilleszkedés finanszírozása az adófizetőket terheli, amit ők, a politikusok szerint "örömmel vállalnak." Cserébe a közbiztonság minden államban drasztikusan romlik és a gazdasági válság tovább folytatódik. És innentől ismered már a történetet. 2020-tól, a járvány leple alatt számtalan olyan törvényt fogadnak el, ami a munkavállalókat sújtja. Eltörlik a banki tartalékrátát, szabad kezet adva a politikusoknak a korrupcióhoz. Hamarosan nyolcmillió munkahely szűnik meg, és nem létesülnek újak, ha pedig létesülnek, robotok töltik be a helyüket. Jön az alapjövedelem és jönnek a jövő nélküli, arctalan zombik, folytassam?
- Szükségtelen – teszem fel a kezem – mindenki menekül ebből a valóságból. Az érdekelne inkább, mi a kiút?
Ramírez hátradől a székén. A homlokát ráncolja, gondolkodik, végül megszólal.
- Az átlagember persze nem látja ezeket az összefüggéseket, mert nem a történelmi valóságban, hanem kizárólag a jelenben él. A "véletlenek összjátéka" miatt pedig a globalokapitalizmus arra kényszeríti, hogy folyamatosan bukdácsoljon a felállított akadályok között. Sajnos, a rendszer emberek elleni támadása most már 2008 óta folyamatos, fellélegezni nincs idő. Még sok-sok "véletlen" lesz mindaddig, amíg a rendszer összeomlik, - ha csak meg nem buktatják - mert úgy tűnik, ebben a szakaszban már csak válságban vagy válsággal tud megbirkózni ez az elit az előtte tornyosuló nehézségekkel.
- De mit tehetünk mi?
- Helyettük kell cselekednünk.

A regény folytatása egy hét múlva következik