Irodalmi bútorokon
Nagy, irodalmi bútorokon hétrét hajtva kefélni a hőn áhított díjért. Ez kell nekem. Hagyni, belém hatoljon a kultúrabeöntés. Seggem szétkenődik a kezdetben hideg, aztán melegedő, végül izzadságtól sikamlós, ujjlenyomatos lakkozáson. Sikkantani a csúcson, csak le ne guruljak!, ha felgörgettek, csak le ne verjem legújabb kéziratom kaszáló karjaimmal… Éhés… Éhés… Éhés utolsót nyögve – a mindenség poétájának szent nevét venni csókos ajkaimra… Kinn isznak a többiek a Nemlevőben. Esély nélkül, dühösen verve az asztalt. Sok vén, savanyú fasz. Benn zakatol a megoldás. Miért nem születtetek kancává, hülyék. Megkapod, rebegi számra a főnöki száj. A mindenséget, mint üveggolyót. Csak hunyd le kis szemed…
Hát ilyenek vannak. Vagy lehetnek…
Fe-kéj
Alfahím próbálkozik
Maga volt a nyomulás. Manapság boxzsák. B-irodalmi karrier Ista, Pista. Kilépett. Belépett. Átlépett. Aztán kellett volna egy kis állami támasz a szavai mögé. És visszament oda, ahonnan kilépett. Mert még akkor nem vették föl abba, ahová belépni szándékozott. Segítség – zavarogtak szemei. Az iratok közül felnézett a hangya: letapogatta a szitut. Khm, ön kilépett, itt van ad acta. Mondhatni, beleszart régi fészkébe. Most mégis mi hozta vissza? Itt hagyta tisztánlátását? Khm… Mondta erre Alfahím, és elbattyogott. Aznap estére kinyitott magának egy eltés bukszát. Nincs idő habozni… Építeni kell a mítoszt. A kultuszt. Ilyesmiket.
Hát ilyenek vannak. Vagy lehetnek…
