Szerző: Boldogh Dezső

Novák Valentin: Csípes M@tyi (Z-füzetek Budapest 2007)

            Különleges, jelenkori irodalmunkban elég szokatlannak mondható vállalkozás Novák Valentin, Fazekas híres műve nyomán megírt, négy kivonásos Csípes M@tyi című verses elbeszélése. A történet látszólag hasonló az eredeti Ludas Matyihoz, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy főhősünk ezúttal egy számítógépes programozó, aki a „neumann-i elveket ismeri mind, és / példa előtte a nagy Bill, az, ki a kettesi számok / halmaza örvén tollasodott meg...” Döbrögi (Köpködi) pedig itt is, napjaink társadalmának másik pólusán létező, éppen borhamisító maffiafőnök. Novák az alapmintát mind témájában, mind versformáját tekintve érdekesen követi, azaz úgy tesz, mintha utánozni próbálná a Matyis kalandokat, és úgy tesz, mintha hexameteres mini-eposzt írna, holott másról van szó. A történet korunk visszásságainak bővérű és humoros ábrázolása, ahol látható módon csak ürügy a szegény programozó háromszoros győzedelme a hatalommal szemben. Többek között itt is jelződik valami érdekes váltás a fazekas mihály-i korhoz képest, hiszen ezúttal a kisembert szipolyozó uralmi helyzet kialakulását nem a születésbeli rang, hanem egy szintén a társadalom perifériáján élő, mégis többé-kevésbé azt mozgató magatartásmód határozza meg, az alvilági maffia-társaságok sikeres működése.

Mindezt Novák Valentin úgy ábrázolja, hogy egyszerre használja fel a kora romantika archaizmusaitól kezdve a klasszikus huszadik századi elbeszélőmód, illetve napjaink argójának és számítógépes szakirodalmának – időnként szándékosan rontott – nyelvi eszközeit. Az eredmény így egy meglehetősen egyedi mű lesz, sőt, mintha helyenként a meglepni akarás direkt alkalmazását is érezhetnénk a szerző részéről, de néhány oldal után ráállhat a fülünk erre a szokatlanul nyakatekert metrum-hömpölygésre. Novákban hatalmas teremtőerő lakozik, ebben a művében (és persze nem csak ebben), valóban új nyelvet, „új érzékenységet” alkot amelyet kezdetben homlokráncolással, de aztán egyre inkább önfeledt örömmel üdvözölhetünk. A költő ugyanis abban sajátosan szerencsés helyzetben van, hogy legkevésbé sem a felületes, jöttment olvasókhoz szól, hanem azokhoz, akik nem pusztán tolerálni képesek stilisztikai módszereit, hanem vele együtt teremteni is, a mű befogadása közben. Mert valójában játékos, interaktív hozzáállásra van szükség a Csípes Matyi tanulmányozásakor. A történet a szereplők bemutatásával kezdődik, ahol Köpködi (Kázmér) éppen „...szőke macával száll ki a merdzsó / páncélos fedezékéből...” és mivel Novák a már említett archaikus és jelenkori kifejezésmódok mellett szinte minden felhasználhatót szeret habarcsként beépíteni  sajátos vers-univerzumába, így folytatja: „Table-i dance-es kis maca-nőjén sarki ravaszdi- / bunda virít. Körülöttük testőrbrancs, sokaság...”

Csípes pedig akiről köztudott, hogy „számítógépek gurujának hítta az ucca...” –  érdekes dolgokat művel, hisz munkája nem lévén „... tunya pózát fel nem adón újabb szimulátor / játékát igazítja a gép már rég elavult, odakozmált / főzőként kotyogó procijához...” Az első, megalázó megveretés után, amelyet a főnök „fehérjén élő vas-regimentje” követ el, Matyi, akár egy mai maffia-filmben a hős, bosszúhadjárata mellé persze értelmet is talál addig depressziós életének. Amíg Köpködinek az erőszakos valóság, neki, mint amolyan értelmiségi-félének, a virtuális világ lesz az igazi terepe, azon keresztül jut a közelébe, úgy győzi le sorozatban nagyhatalmú ellenfelét. Elképesztően pl. jó az a leírás, amikor az egyik verés után  „jönnek a tarfők nagy beteget vizitálni” – többek között pl. „... gyűlik az álzsaru, bandita, perdita, blikk pofavízit / kell, hisz a fjúcsör függ e rogyott, letropált amigótól. / Még Mókembé főszitiből is erre zuhant egy / kínai összekötő, neve Rum-Li Taó Csen, a „Tréfás”, / tré gagyidasz-hamisító, déli kitáj ivadék. Ha / csenget az ajtón, hátadban már táncol a tőre...” Az eredeti műhöz képest különös értékváltást figyelhetünk meg a Csípes Matyi-ban, itt a számítógépes korszak hekkere egyre inkább uralma alá vonja az agresszív maffiózót is, álinformációival behülyíti és szolgájává alázza. Novák pedig hatalmas nyelvi fantáziájával, stilisztikai bravúrjaival úgy teremti az eseményeket, hogy nem von le tanulságokat, egyszerűen jelzi legmodernebb korunk irányulásait, ahol egy ilyen „régi toposz, bugyolálva egy újszerű, túrt köpönyegbe” sem egészen azt jelenti már, mint valaha.

Mindent átfog és behatárol a virtuális tér, a mű zárójelenete, az autós üldözés, a robbanások, a szirénázó kíberek is mintha egy animációkkal tarkított kommersz film jelenetei lennének, amíg a befejező búcsúszakasz pedig egy „Imre Madách-i”, „kozmo-szferákba szökell-t”, „tudatot meg a nyelvet tágító jó metrumi vers” ígéretét vetíti elénk... A könyvből befejezésül még pár sor, a kitűnő nováki hexaméteres játszadozásokból: „Ugye, kell még / optikai combó meghajtó, jó Pioneer. És / kézidomú billentyűzet, dzsojsztik meg egér. Öt / pontos hangfali rendszer. ATX burok, az jó / megjelenésért, átlátszó, ha lehet! Ja, egy új, gyors /internet—modem és hálózati card, a zsinór, több / USB kábel, meg a Windows, tiszta jogú...”