Rácz beállította választótárcsát a B épületre, rátette az ujját a gombra és nagyon lassan benyomta. Ha így nyomta be, akkor elmaradt a szokásos reccsenés és szisszenés. Az interkom vonal feléledt, de semmi nem jelezte, hogy működik. Hallgatózott egy ideig, a hangszóró néma maradt. Odahajolt a mikrofonhoz és nagyon halkan, maga számára is alig halhatóan beleszólt.

- Ébren van, katona?

Várt néhány másodpercig és megismételte a kérdést. Akkor némi neszezés keletkezett és egy ugyancsak suttogó, de jóval hangosabb hang válaszolt.

- Udvaros Mihály, honvéd, jelentkezem.

- Rendben.

Rácz megszakította a vonalat. Beállította a tárcsát a C épületre, de aztán mégsem folytatta a műveletet. Ezt a trükköt már mindenki ismeri, valami mást kellene kitalálni.

Visszament az asztalához és az egyik fiókból pálinkát vett elő. Körbenézett pohár után, de nem talált, így csak az üvegből ivott egyet.

Rágyújtott egy cigarettára is, de felében eloltotta. A tüdejében érezte, hogy már sok lesz. Este bontotta fel a második csomagot, már alig van benne, pedig még nincs hajnal sem. Nem köhögött, de nehezen lélegzett.

Lekapcsolta a villanyt és Kitárta az ablakot. Felfrissült az éjszakai levegőtől.

A C épületben nem kell szarakodni az interkommal, ott vannak a legsunyibb gazemberek. A személyes ellenőrzés lesz a jó.

A tükör előtt ellenőrizte magát, mielőtt elhagyta a szobát. Fehér LÜT karszalagja gyűrött volt és piszkos. Az egyenruha rendben, gallérján a hárfa már rozsdásodik.

Hogy az ördögbe lehet, hogy egy ócska pléhdarab berozsdásodik néhány hónap alatt? Más fémek miért nem rozsdásodnak? Ezt gyorsan cserélni kell. Majd holnap.

Útban a C épület felé, regisztrálta, hogy a parancsnoki épületben, több helyen is ég a villany.

Az őr felugrott, amikor belépett az ajtón, de gyorsan leintette és felsietett a lépcsőn. A második emelet legvégéig ment és megtorpant egy ajtó előtt. Bentről halkan zene hallatszott ki. Erőteljesen bekopogott. A zene nem állt le. Egy mély, nyugodt hang szólt ki.

- Ki az?

- A laktanya ügyeletes, Rácz Tibor, hadnagy. Nyissa ki.

- A telefonközpont ajtaját mindig zárva kell tartani. Nem nyithatom ki, csak a laktanya ügyeletesnek, vagy a parancsnoknak, vagy riadó esetén…

- Pofa be! Én vagyok az ügyeletes! Nyissa ki!

- Ellenőriznem kell a nevet a szolgálati listában. Mi a neve?

Rácz belerúgott az ajtóba.

- Megfojtom köcsög, szétrúgom a valagát, ha nem nyitja ki.

Újra és újra belerúgott az ajtóba.

*

Már volt két üveg bor a rejtekhelyen, de azért Balkos hozott magával még egyet. Kinyitotta a kályha ajtaját, majd felemelte a hamurácsot és betette alá. Fél éve folyamatosan razziáznak a telefonközpontban alkoholt keresve, de még egyik tisztnek sem jutott eszébe benézni oda.

Balkos a Sportfogadást hozta magával olvasnivalóként, ezt mindjárt ki is terítette az asztalra.

Gyorsan elintézte a szokásos rutint. Bejelentkezett az őrparancsnoknál, majd a felderítésre. A telefonok után elővette az egyik üveg bort és töltött egy pohárral.

Kitöltötte a szolgálati naplót, majd átnézte a telefonközpont helyzetét. Minden normálisnak tűnt. Eltöltött egy órát a sportfogadással és közben elfogyott az első üveg.

Két bejövő hívás volt, az egyik a politikai helyettes részére. Balkos könnyedén kihallgathatta volna, de már tapasztalatból tudta, hogy nem érdemes. A polhely olyan sötét figura volt, hogy még véletlenül sem volt értelme semminek, amit mondott.

Más ügyeletesek leginkább aludni szoktak éjszaka, de Balkos erre képtelen volt a székben. A közvetlen városi telefon földelő gombját kezdte nyomogatni, abban a reményben, hogy az ócska központ eltérít egy-egy hívást felé.

Szokásos eljárása volt, hogy az elfogott hívást átkapcsolta a korábbi munkahelyi főnökének. Ilyenkor némán a vonalban maradt és élvezte a két fél értetlen vitáját. Ezen az éjszakán nem sikerült hívást eltérítenie.

Megkezdte a második üveg bort, amikor kopogtak az ajtón. Rácz volt az, aki délután már átvizsgálta a helyiséget. Nyugodtan eltette a bort a kályhába, bekapott egy rágógumit és odament vitatkozni az ajtóhoz.

Komoly baj lenne belőle, ha az első szóra ajtót nyitna. Rácz azonnal megfenyítené.

*

- Na, mi van itt? Bulizgat?

Rácz próbált olyan fürkésző szemmel körbenézni, ahogy a nagy nyomozók szoktak, de nem tűnt fel neki semmi gyanús. Balkos már részeg volt, de nyugodtan állt és nem mutatta az aggódás legkisebb jelét sem.

- Kapcsolja ki a rádiót.

Balkos az asztalhoz lépett és kikapcsolta.

- Jelentést.

Balkos látszólag vigyázzállásra változtatta a testtartását, valójában csak felemelte a fejét és a vállát. Jelentette a négy telefont és a többi rutin jelenteni valót.

- Köpje ki a rágót, mit képzel, hol van?

Balkos a szemétvödörbe hajította a rágógumit.

- Azt hiszi, nem tudom, hogy máris részeg? De most lebukott, katona. – Rácz a zubbonya felső zsebében kezdett kotorászni. – Hoztam magammal szondát. Ezt most megfújja, aztán bevonul szépen a zárkába és ott kivárja, amíg megindul a fegyelmi.

Balkos szája szögletében megjelent egy kis mosoly, épp csak akkora, hogy ne lehessen provokációnak venni. Rácz hetek óta ígérgeti a szondázást, de pontosan tudta, hogy a laktanyában nincs egyetlen szonda sem.

A hadnagy lassan rádöbbent, hogy a szondákat már megint elfelejtette zsebre tenni. Lejárt, használhatatlan szondák voltak, csak az volt a terv, hogy lássa a részeges katona szemét, ahogy előveszi, de még ez a minimális program sem sikerült. Rágyújtott, hogy a kezét mégse vegye elő üresen a zsebéből.

Csak intett a hamutartó felé és Balkos, mint egy figyelmes pincér, odavitte neki. Beledobta az égett gyufaszálat. A szoba sarkában egy őrbunda volt a földön. Ennek nyáron a raktárban kellene lenni. Délután még nem volt ott. Odalépett és átvizsgálta. Rutinszerűen benézett az irattartó szekrénybe is.

Megcsörrent a belső telefon. Balkos a kezelőhöz lépett, kényelmesen leült a székbe és Rácz villámló tekintetében, éppen a harmadik csöngetés elején felvette a vonalat.

A felderítés ügyeletes tisztje volt. Hanghordozása kipihenten is részegnek tűnt, de hajnal felé, valódi részegséggel, jószerivel érthetetlen. Balkos csak nagy rutinjával értette meg. Szabályosan bejelentkezett.

- Ja, maga? Küldjön egy szerelőt a felderítés központba. Kialudt két lámpa is.

- Milyen lámpákról van szó?

- Mi? Ne kérdezzen vissza, hanem intézkedjen!

Balkos nagy nehezen elmagyarázta, hogy nincs műszaki ügyelet. Ha ébreszteni kell valakit, akkor a laktanya ügyeletes az illetékes.

- Ne pofázzon már annyit, ezen a bevetési vezérlőn kiégett két lámpa. Öt perc múlva itt legyen a szerelő, aki megjavítja!

A százados bontotta a vonalat. Rácz kirohant intézkedni.

*

Balkos elreteszelte az ajtót, majd a kályhához ment és meghúzta a bort. Állt egy percig, azon gondolkodva, hogy van-e józan ember a laktanyában. Csak egyszer látta bevetési vezérlőt, véletlenül. Rendszerint senkit sem engednek oda, akinek nincs ott dolga. Óriási titokként kezelték, pedig a vezérlő valójában sokkal szánalmasabb és egyszerűbb volt, mint egy komolyabb vasúti rendező vezérlője. Balkos látott már komolyabb gyerekjátékot is.

De a katonai protokoll megkívánta, hogy az apró lámpasorokat és mikrokapcsolókat elrejtsék mindenki elől. Akárcsak a kis radarmonitorokat és térképüvegeket. Négy rakétasiló volt a laktanya területén. A tetejüket lesüllyesztették a talajszint alá, földet hordtak rá és némi fűmagot is szórtak oda. Közelről egészen jól sikerült az álcázás, de a laktanya összes katonája pontosan tudta, hogy hol vannak, hiszen megtiltották nekik, hogy arra menjenek.

A silóból még sohasem lőttek ki rakétát, mert nem akarták ilyen nyilvánvalóan felfedni az ellenséges műholdaknak a pontos helyet. A szakértők állították, hogy a próba hiánya ellenére tökéletesen működne. A bevetési vezérlőben egy külön képernyő mutatta folyamatosan, hogy mikor van a laktanya a műholdak látóterében.

Balkos lassan rágyújtott és újra ivott.

Az ablakból látta, hogy valaki bizonytalan léptekkel halad a nőtlen tisztek szállása felé az úton. Megállt egy pad mellett és megpróbálta összerendezni a ruháját, de nem sikerült. Még távolról is látszott, hogy vasvillával hányták rá. Balkos nem ismerte az embert, csak azt tudta, hogy a harckocsizóknál van beosztásban.

Egy perc múlva Rácz kezdett újra dörömbölni az ajtón.

*

Lecsapta a műanyag dobozt az asztalra. Kivett egy szondát, megreszelte a mellékelt reszelővel, letörte a végét és átadta Balkosnak. A telefonügyeletes, most minden korábbinál részegebb volt, de rutinos alkoholista módján egyenesen állt. Rácz a megérzéseire hagyatkozott.

- Ez a szonda két éve lejárt. – Mondta Balkos. – Bármit fog jelezni, jegyzőkönyveztetni fogom, hogy hiteltelen.

- Hiteltelen, mi? Na, gyerünk.

Balkos megfújta és visszaadta. A jelző semmilyen változást nem mutatott. Két perc múlva Rácz kidobta a szemétbe és újabb szondát vett elő. Majd újabbat és újabbat.

- Na, tudtam, hogy meglesz! – A hadnagy diadalmasan vigyorgott. Egy borítékba tette a szondát és megnézte az óráját. – Nyolc órakor jelentkezik a parancsnoknál, hogy részegen látta el a szolgálatot. Vagy nem is, most rögtön küldöm a váltást és megírom a jelentést. Ezt nem fogja megúszni, köcsög.

- Beleírja azt is, hogy csak a hatodik kísérlet volt pozitív?

- Ne pofázzon. Majd a parancsnoknak magyarázkodjon, ha tud.

Mint egy elméletben már leváltott ügyeletes, Balkos lazított a tartásán. Amikor egyedül maradt, kivette a szemétből a befuccsolt szondákat és zsebre tette őket. Pár percen belül várta a váltást, addig is borozott. Bekapcsolta a rádiót.

*

Egy száraz, halk, visszhangtalan dörrenés hangzott fel, mintha egy lufi pukkanna ki, de a hangot mégsem lehetett összetéveszteni semmivel.

Kopogtak az ajtón, Rácz tért vissza a váltással. Balkos kikiáltott, hogy lövést hallott, nem ér rá az ajtóval foglalkozni.

- Mi? Ezért hadbíróság elé állítom! Fél év a futkosón!

Újabb lövés dörrent, ezt már Rácz is hallotta. Két telefon is megszólalt egy időben, Balkos a felderítést vette fel.

- Mi a lófasz folyik ott? Elsőre már nem is tudja lelőni magát valamelyik hülye?

Egy jelzőrakéta röppent fel egy távoli őrtorony felől. A riadót jelző lámpa felgyulladt az asztal fölött. Ez még csak az őrszolgálatnak szólt. Két-három havonta adódott fegyveres öngyilkossági kísérlet, megvolt már a rutin hozzá.

Balkos elintézte a telefonokat és a szolgálati naplóba rögzítette az időpontot. Újabb borért indult a kályha felé, amikor sorozatlövések hangzottak fel, majd egy gránát robbant.

Megnyomta az általános riadó gombot. Újabb gránát robbant. Hirtelen úgy tűnt, hogy az egyik őrtorony harcban áll valamivel.

A kontroll lámpákon látszott, hogy a páncélos századnál is riadó van. A lövésektől eltekintve még csend volt, az általános riadó nem járt együtt hangos szirénajelzéssel. Minden hálóteremben külön jelző volt, aminek hangja nem szűrődött ki az épületekből. Az ügyeletesek ordítozva kezdtek rohangálni a folyosókon, de ez csak távoli nesz volt a telefonközpont vastag ajtaján keresztül.

Balkos az óráján ellenőrizte, hogy mikor indul be a kedvenc hangja. Nyolcvan másodperc kellett hozzá, hogy felkerregjen az első harckocsi. Úgy kezdte, mintha ledarálná a fogaskerekeket, de aztán erőre kapott és belesüvített az éjszakába. Ez adott az érzésnek, jobban, mint bármilyen sziréna. Legalább negyven tonna acél.

A tankistálló ötszáz méterre volt Balkostól, de szinte érezte a rezgést az asztalon. Ez volt az egyetlen fegyvernem, amit becsült valamennyire. Egy páncélos, az kérem katona. Ha tankokat küldünk valahová, akkor az nem vicc, ott kő kövön nem marad.

Újabb harckocsik indultak be, majd a sokkal közelibb garázs felől is felhangzott a tankokhoz képest szánalmas nyekergés, ahogy a teherautókat indították.

Végre, háború, gondolta Balkos. A felderítés kontroll lámpája sötét volt. Ezek szerint még nem indult be a tizenkét perces visszaszámlálás, tehát nem indítottak ellenséges rakétát az Észak-Olasz Ellenség bázisról.

A távolban megcsikordult egy lánctalp, ahogy az első tank kifordult az istállóból és felvette a rendező téren az induló alakzatot, szemben a főbejárattal. Két perc múlva lefújták a riadót.

*

Balkos beült a fogorvosi székbe és kicsavarta a pálinkás üveg nyakát. Meghúzta, visszaadta Ágoston főhadnagynak. A tiszt szintén meghúzta.

- Mi volt végül? – Kérdezte Balkos. – Csak a balhé kedvéért lövöldözött?

- Naná, a hülye. Már úton volna a szabadságba, ha nincs nála gránát. De hát ez van. Lennie kell hülyének is.

- Mi volt a mese?

- A szokásos, csak még szánalmasabban előadva. Elhagyott a nőm. Ki voltam bukva. Nincs értelme az életemnek. Aztán megjelent valami sötét árny, aki belém akart harapni. Akkor rálőttem, erre le akart rántani a toronyból. Verekedtem vele.

Balkos hangosan röhögött, ahogy Ágoston nagyon hiteles hanghordozással mesélte a sztorit.

- Megharapta?

- Jaja, még mutatott is valami foltot a vállán.

- Haha, és mit mondott a gránátról?

- Hát arról ő nem tud. Őt megtámadták. Lehet, hogy földönkívüliek, lehet, hogy az amerikaiak. De ez úgyis mindegy, hiszen Ilonka elhagyta. Meg akar halni. Ilonka nélkül nincs értelme semminek.

- Ez igaz – mondta Balkos, miután kiröhögte magát -, Ilonka nélkül tényleg hiába minden. Ez tetszik.

- Na, most menj.

- Mi lesz a vérvétellel?

- Ja, igaz. – Ágoston felcsípett egy kis darab vattát az asztalról és Balkos kezébe nyomta. – Ezt szorítsd a könyökhajlatodba.

Kinyitotta az ajtót és kiengedte.

- Egy óra múlva kopogjon be. – Szólt rá, amikor látta, hogy Rácz belép a helyiségbe. - Addig ott üljön. Nem járkál, nem beszélget.

Rácz előlépett.

- Van valami eredmény, főhadnagy elvtárs?

- Az majd kiderül, öö, izé, Rácz hadnagy, két-három óra múlva. A vérvizsgálat lassú.

- Biztosan részeg. Látom a szemén most is.

- Tényleg? Most mennem kell.

Becsapta Rácz orra előtt az ajtót. Végigheveredett a vizsgáló asztalon és elaludt.

Rácz félt az orvosoktól, és tartott Ágostontól, aki gyakorlatilag civilként kapott tiszti rangot, és a szabályzat határait feszegette minden megmozdulásával. A laktanya orvosai sohasem voltak hivatásosok, és majdnem mindent elnéztek nekik.

Diadalmasan nézte Balkost, aki a változatosság kedvéért aggódva bámult maga elé. Tulajdonképpen sajnálta Ráczot. Értelmetlenül morzsolódik az élete olyan problémák közt vergődve, mint ivott-e valaki szolgálatban, vagy sikerül-e tizenkét perc alatt kimenekülni a laktanyából mielőtt becsapódik az első rakéta. Még egy Ilonkája sincs, akire hivatkozhatna. Vagy annak hiányára.

Egy óra, gondolta Rácz, egy óra, és kiderül minden.