Az önéletrajzi naplóregény főszereplője egy überbrutál perverz alak, aki megsüketül, majd hirtelen megtér és olcsó, ezoterikus könyvekkel, autodidakta módon, kamuguruvá képzi magát, majd prédikálni kezd az életről, a világról, meg mindenről...
 
Ráfért már a pofon a hazai ezo-könyvpiac arcára, mert az utóbbi időben nagyon elszaladtak azok a bizonyos lovak. A hazai ezo-szerzők már többszörösen körbejárták, amit külföldi kollégáiktól eddig összelopkodtak, majd új ötletek hiányában saját tocsogós hülyeségeket, vagy lapos közhelyeket kezdtek el ontani.
Eddig azt hittem, hogy az ezotéria meg a perverzió csak bajosan fér meg egy kötetben. Olvasás közben folyamatosan az a kérdés motoszkált bennem: mit akar a szerző? Megbotránkozzak, vagy ne? Mintha Szalai Vivi híresen gügye prostis könyve találkozna Coelho egyik dübörgő szív-klasszikusával.
Mi is ez? Stílusparódia. Trash-irodalom. Szatír szatíra. Provokatív, tabudöntögető, műfajilag nehezen besorolható, amolyan ál-botránykönyv, ami a bulváron nevelkedett, botrányéhes, pletyka-junkie, mindenevő olvasónak, és a mai önjelölt írócskáknak egyszerre int be. Egyfajta irodalmi válasz a túladagoláshoz közelítő "bestsellerekre". Ha már mindenki könyvet ír, azok is, akiknek nem kéne, ő miért ne? Tulajdonképpen az fogja igazán élvezni, aki már olvasott a mintájául szolgáló, kortárs pillanatkönyveket Steiner Kristófkák, Somagésák, Müller Péterek, Szepesi Nikolettek és Oravecz Nórák tollából. Angyal Márió mindegyikük méltó vetélytársa. Ehhez a misszióhoz a hatásvadász cím is tökéletesen idomul: Perverz voltam.
Az ezó bullshiteket mesterien forgatja ki és agybamarkolóan röhejesen dobálózik a spirit közhelyekkel:
 
"Most úgy élsz, hogy más dolgoktól, személyektől teszed függővé saját boldogságodat, nem pedig önmagadtól. Itt és most boldog lehetsz, ha akarsz, nem kell addig várnod, míg történik valami. Mert már minden benned van, nem mondhatod azt, hogy majd akkor ráérek boldog lenni, ha beüt az irdatlan lottólóvé. Mert nem üt be. Vagy ha be is, akkor is csak félig, vagy közepesen örülj neki, hiszen múlandó bankjegyek azok."

"Az erőszak és a háború univerzális ellenszerei a szeretet és az összetartás. A szeretet nem dekorlámpa. Szavamra, a szeretet ehető, tiszta, mint a méz."
 
"Tedd meg most! Mert a most után lehet, már késő lesz, s a fejedet fogod verni, hogy most és akkor nem tetted meg azt, amit..."

Ez egy igazán "hangos könyv". Szerelem, ármány, intrika, megbocsátás, utazás egzotikus helyekre, minden, amivel Fejős Éva is el szokott kápráztatni.
A paródiák terén előremutató ez a transzmutáció, a mai hazai "sikerkönyvek" hasonlóan ügyetlenek és hatásvadászok, gyorsak és felejthetőek.
A főszereplő maga az író, ő a mesélőnk, aki egy überbrutál perverz alak, ugyanakkor egy ákombákom karikatúra. Amikor elveszti a hallását, a lélek felé fordul, és olcsó ezoterikus könyvekkel, autodidakta módon, kamuguruvá képzi magát, majd prédikálni kezd: az életről, a világmindenségről meg mindenről...
A szerző tisztában van vele, hogy 2015 van és amit lehetett, azt már megírták, és valószínűleg azt is tudja, hogy képes lenne egy Szürke ötven árnyalatát vagy Vass Virágot írni, de azzal csak beállna a sorba. A paródia pedig hálás eszköznek bizonyult, csakúgy, mint az irodalmi ügyetlenkedés. A gyakran jól eltalált futamok között találunk örök és új igazságokat is:
 
"A barátság egyébként sokkal értékesebb egy szimpla párkapcsolatnál, hiszen a barátságot nem szennyezi hormonérdek, se szex, csak a puszta lényéért, a jelenlétéért szereted a másikat, nem pedig a nemi szervéért. Egy baráti kapcsolat csak akkor szakadhat meg, ha egy szép napon üdülésjogot, biztosítást, vagy MLM-tagságot akar rád sózni."
 
 "Egyenesen indigógyereknek éreztem magam, aki mindenhol nyomot hagy, aki világjobbító célokra született, és három műszakban dolgozik a fenntartható Paradicsomért."
 
"Úgy éreztem magam, mint Leila hercegnő a Csillagok Háborújából, amikor becsúszik abba a szemétledobóba, a falak pedig egyre csak szorulnak és szorulnak össze körülötte, csakhogy nekem nem volt R2D2-öm, hogy felszóljak neki csuklótelefonon, zárja el a gyilkos tömörítő rendszert, mert most már elegem van..."
 
Nyelvezete és humora édesdeden ordenáré. Főszereplőnk a regényben amolyan megmondóemberré válik, napjaink kedvelt toposzává, aki a saját, korlátolt eszközeivel próbálja leképezni az "égi valóságot". És ebben rejlik a sztori veleje, mert eszelősen egyensúlyozik a blőd baromság és a fogyasztói ezotéria között. Szerintem szándékosan lebutított a stílus, magyartalan, néhol kicsit Sárbogárdi Jolánosan neonaiv. Ponyvaregényes blikkfangok: sok milliárdos, sok újságíró, sok buli és a főszereplő nagyon vágyna a szerelemre, de a hűség sajnos nem alapvető tulajdonsága.
Megtudhatjuk, mennyire melegek a melegpornó-színészek, hogyan készül egy meleg pornó és hogyan dolgoznak azok a meleg prostik, akik nem fekszenek le a kuncsaftokkal, csak elnáspángolják őket.
 
Hogyan csapódik le az ezó egy hülyében?
 
A figura önmaga paródiája és az a folyamat a szórakoztató, ahogy az ezó olvasmányai lecsapódnak benne. Merthogy sok mindent félreért, átkölt. Bár egy névtelen senki, mégis csillapíthatatlan szükségét érzi, hogy egy leleplező, önvallós, megmondós könyvet írjon magáról. Parodisztikusan hatásvadász, de azt maga is bevallja, hogy valójában jól bevált receptről ír. Kiszolgálja az olvasó botrány-éhségét, bár ambivalens eszközökkel. A könyvben a szent és profán dolgok állnak szemben egymással. Néhol komolynak tűnik a hangvétel, de a sok tudatos szójáték, meg a röhejesen demagóg monológok miatt itt-ott kilógó lólábszag van. A cselekmény amúgy dinamikus, viszont a szövegtestre anatómiailag rázavarnék egy szerkesztőt. A felhasznált szimbólumok is átjönnek (maszk, fenyítés, szenvedés) amik rejtvényt adnak az arra fogékonyaknak.
 
"Észrevettétek, hogy lassan már milyen régóta hányat írunk, és még mindig nincsen világbéke? Csak harács meg jajszó? Háború, s nem béke? A gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb, a békétlen még békétlenebb, az erőszakos bunkó mégerőszakosbunkóbb."
 
"A szeretet szeretetét bele kell verni az emberekbe, hogy ne ismétlődhessék meg az I-II VilHá. Nem ártás, béke és tolerancia – e kettő a Paradicsom járólapja. Köszöntsön be végre a világbéke világnapja!"
 
"Mint láthatod, én pacifista testületnek tartom magam, begyűjteném a világ összes fegyverét, ágyút öntenék belőlük, azokból pedig a béke szobrait! Szerintem abszolút nincs szükség rossz emberekre. Az erőszaktevő, rossz embereket bele kéne dobni egy nagy darálóba."
 
Helyenként döcög a szöveg, van benne pár elütés is, és néhány nagyon hosszú, nagyon eltúlzott kirohanás, csapongás. Néhol nehezen egyezteti az alanyt az állítmánnyal, de nem tudni, hogy ez is a mesélő eszköze vagy valódi baki - a paródiáknál nehezen megállapítható, hogy mi a szándékos és mi nem, ám a fejezetzáró, ál-dilettáns, "szívből gyüvő" versek sok mindent elárulnak.
 
A szerző egyszer azt állítja, hogy minden igaz, utána azt, hogy egy szó sem, aztán mégis... minden bevallással csak egy újabb hazugságról tesz vallomást, amivel csak újabb logikai feketelyukat nyit meg. Nekem valamiért Marie Darrieussecq csemegéje, a Malacpúder is eszembe jutott, ott is egyfajta átváltozás zajlik, a főszereplő csaj alakul át lassan sertéssé.
 
"Az elfojtás pedig olyan, mint a hirtelen felszaladt slejm: inkább visszanyeled, mert ha kiköpnéd, szembe kéne nézned azzal a csúnyasággal, ami eddig benned volt. De minél tovább tartod a szádban, annál biztosabb, hogy inkább újra és újra lenyeled".
 
"Aki háborúzik, az a legnagyobb barom"
 
A regény első és második fele szerkezetileg jól elkülöníthető. A perverzióból lassan átúszunk az ezóba, és egy darabig elangyalosodunk, perverz mesélőnk pedig átmegy Hamvas Bélába. A szöveg ergonómiáját az időnként lányregényesen beköszönő "ekkor láttam őt utoljára" passzus teszi simulékonnyá. Ja, és a szuper közhelyek, pl. az "Aki háborúzik, az a legnagyobb barom" – ami nem mellesleg egy klasszikus, filmes utalás is.
A regény másik üzenete, hogy valamennyien perverzek vagyunk egy kicsit, csak máshogy vezetjük le: a gangos házban a mindenkit feljelentgető nénike ugyanolyan gátlástalan perverz, mint az alkalmazottait terrorizáló cégvezető – a jelenséggel külön fejezet foglalkozik. Tehát, mindenki perverz, csak nem annak hívja.  
A főszereplő nyakig belemerül a lelkiségbe és rájön, hogy a mindenki által hajszolt Szerelem nem egyenlő a Boldogsággal. És nem érdemes többre vágyni, mint amink már van, mert ha az Úr úgy akarja, meg lesz, ha nem, akkor meg kár vergődni érte. Ugyanis az ember egyedül is maradéktalanul boldog tud lenni. A kötet azt a folyamatot mutatja be, miként kényszerít egy magasabb intelligencia arra egy spiritualitásra látszólag teljesen alkalmatlan embert, hogy a sötétségből megtegye az első kezdeti lépéseit a fény felé.
A perverzió és a lányregény műfajának találkozása már-már cseppmentesen illeszkedik, és a képzavaros motívumokban, szürreális elemekben sem szűkölködik a szöveg:
 
"Megvettem életem első vibrátorát. De amint kicsomagoltam, rögtön el is égettem. A vibrátor alázatra tanít, szembesülünk a magánnyal. Hazudok magamnak. A vibrátor pedig egy elemes hazugság."
 
"Úgy éreztem magam, mint Jenna Wade a Dallasból, akit Bobby mégis elvitt az Olajvállalkozók Báljára Pamela helyett. Úgy éreztem magam, mint a First Lady az elnök külön gépén, mellyel meg sem állnak a Buckingham palotáig."
 
"Sok viszonyom volt, de azt azért nem mondanám, hogy ha az összes hímvesszőt, amivel dolgom volt, zsinórra fűzném, azon egy vak Egerig eltapogatózhatna, ám az érdi felhajtóig biztosan. Sok férfipéniszt láttam, de nem mindegyikkel foglalkoztam, valamelyiket csak messziről nézegettem. Így ez a szám kivonható a bekapottakból, s a bennem megfordultakból és máris szebb a kép."
 
Végszó
 
Ez egy zen próbatétel. "Meddig bírod? Hol vannak a határaid? Mikor dőlsz be? Ki az, aki olvas? Ki, mit olvas ki belőle?" Ego-trip. Olvasószivató. Külön vicces, amikor a szerző próbál végtelenül toleráns és PC lenni, de valahogy mindig az ellenkezőjét éri el az ilyen, rettenetesen félreérthető ciklusokkal: 
"Én nem lennék rasszista cigányügyben, mert hiszek egy olyan világban, ahol ember és cigány békésen élhet egymás mellett. Éljenek a cigányok, igenis éljenek, csak ne ártsanak! Éljenek itt, ezen a bolygón."
 
Az alaptéma a "szarból arany" alkímiai motívumának parafrázisa, de emellett jelen van a humor is, ezért nekem olyan benyomásom támadt, mintha ketten írták volna.
Mulatságosan vetődik egymásra a mű-moralizálás a mű-modoros futamokkal: szerzőnk elárulja a boldog élet 5 titkát, megmutatja, hogyan kell pénzt varázsolni és tippeket is ad energiavámpírok, energiatetvek és energiaszúnyogok ellen. Na, meg napjaink jól bevált könyvkereskedelmi hívószavaira: a szorongás és a stressz ellen.  
Minden pajzánság ellenére, egyetlen percre sem lehet komolyan venni, pedig a szerző nagyon dolgozik rajta. A végén lévő csattanóból rájövünk (spoiler!), hogy egyfajta médiafika volt az egész, ...tehát a feloldás megvan, bár nekem az utolsó pillanatig az volt a benyomásom, mintha egy valós sztori lenne eltorzítva, ami valahol valamikor megtörtént, ha nem is így.