Tisztelt jelenlévők elvhársnők, és virág elvtársak: Fáskertik és Fáskertinék, igricek, bárdok egyszóval trubad-űrök és egy(begy)ben kozmoszomolszkaja elvbárisnyák, esztétikusok, irodalomtörtén- észek és- ászok.

Figyelmeztetem önöket, nyelv-genetikusainkat ne kérdezzék, mert válaszolnak, az ellenség sötétben bujkáló ellenhaladványai, vasöklünktől reszkető forradalmi spionjai azzal csábítnak… és kecsegtetik majd magukat, hogy létezik lírai én, váteszség (ahh felesleges sallang), költőiség, (ezennel pátosznak bélyegezem) a mű nagyobb hányadán át ismétlődve lüktető ütem, néha még rímek is, meg érthető szintagma. Szerintük lehet lépcsőzgetni világrúl világra, világfaágrúl viláfaágra, míg el nem jutnak ahova, de nem, e léttornászok és üdvtornácok feletti valami, a semmi.

(Ó, lenni, ni, gálya és Zója és Auróra), neked mondom, Yesabel elvhársnő, rád s szép nemedre tán még hathatok, hallgass az Alkotónélküliségre, ama nagy Éljen-a hehezetköziségre, kinek becses füle három emeletet kitesz, ó, pangeve, a lábadköziségre.

Egy gyorsétterembe járunk, egy elitmagazint olvasunk, egy pszichotréningen lazulunk vagy nem-e, elvbárisnya. Te s elvhársnőid ebben a világban fogjátok leélni a magatok pár százbillió évét, s ha ez a kétség kívül sok esztendő letelt, füzetetek betelt. Betelve az élettel, fiatalon, üdén szenderültök a seholba, sehonnába, s hamvas testetek felkínálom népgazdasági újrahasznosításra, részecskéitekből új író nemzedék születik, mert nincs olyan lány, akinek nem árt a harmadik halál, nincs olyan kreatúra, kit gyúrt natúra. Ez a de-terminális terminus rajtatok is erőt vesz.

Ám elvhársak, hanem az ellenség, a reakció akcióellenes láncos bérkoholmánykészítő.

Mert a bérkoholmánykészítők köztünk vannak. És mi nem szeretjük a vándormadarakat, kik az egyik áluniverzumból repkednének a másikba.

Óvakodjatok tőlük!

Elvhársak, elvhársnők, nekünk rendületlenül helyjegyet kell váltanunk a haladás fénysebességgel robogó páncél-űraranyvonatára. Mert mint említettem volt, az ellenség és az ellenséges eszme rusnya keze betette közénk vészterhes lábát. Vigyázzunk, nehogy az időtlenség könyörtelen sorsgyorsvonatja átszáguldjon rajtunk, miként az idő vasfoga. A végső végtelen határ a legközbülső kvazár.

Ennek ellenére megnyitom, de nagy-nagy aggodalommal, na csak viccbűl, ezt a maguk ludus lyrai-énsis-ét, mit Pszichőfy úgynevezett (hahaha) lírai én állítólagos fennállása tiszteletire adnának elő.

No, mondják hát el, adják elő ennek a fölösleges embernek, későn jött ánti-hősnek a történetét, Rajta rév(ület)-kalóz-elvhársak: Vogüssen, Yesabel, Aberra, meg Perverza.

Szerző: Batári Gábor