Szerelemfüggők (erotikus regény) 46. rész
Magam sem hittem volna, ahogyan a válság teljesen átitatta a mindennapokat és az emberi viszonyokat, úgy szűnt meg mindennemű intim kapcsolatom a nőkkel. Egyre furcsább eseteket sodort elém a sors. Rendszerint egy-egy alkalommal találkoztam valakivel, több esélyt nem is kaptam, de az sem fordult elő sűrűn. Akadt olyan, aki már az első randin, a további találkozások esélyét elvágva azt követelte tőlem, mondjam meg, szeretnék-e tőle gyereket. Előfordult, hogy megpróbáltak belerángatni valamilyen üzletbe, konkrétan az iránt érdeklődött a szemrevaló hölgy, nem vásárolnék-e aranyat, majd miután kiderült, hogy nem áll szándékomban, sietve távozott az étteremből. Hiába utaztam Nyíregyházára, Szegedre, csak a vonatjegy árával lettem szegényebb.
A legérdekesebb még egy fiatal gót lány volt, akivel nem a neten ismerkedtem meg, hanem egy Kierkegaard esten. A szubkultúrák lányai szeretnek filozófikus hangulatba esni, így némi népszerűségre számíthatnak körükben az amúgy halálra ítélt „elborult” elmék. Már maga az, hogy lassú halálra ítéltettek, a szimpátia fényébe vonja őket, hiszen egy gótnak „a halál a barátja.” Komikus volt, hogy gótként egy katolikus templomban kántorkodott. Egy pap meg is jegyezte, a fekete a Sátán színe és változtatnia kell az öltözködésén. De felelősségre nem vonták. Sőt, a temetésekre néhányan kifejezetten a gót kántort kérték, hogy ő adja meg a végtisztességet. Ám túl fiatal volt hozzám, a tizenöt év különbség miatt nem igazán értettünk szót. Meghallgattam, de messze esett tőlem már az a világ. Viszont ő sem tudott kulturáltan búcsúzni, azt állította, sátánista vagyok és hogy zaklatom. Ez természetesen nem volt igaz. Robival, a hippipápával való közös szeánszunkon újabb szörnyülködési alapot szolgáltatott az esete. Néha mulattatott a világ sokszínűsége, bár a paletta fő színét alapvetően a fekete adta.
Nem ártott volna „tükör által homályosan látni” egyetlenegy dologban, nem pedig „színről színre.” De ez talán az egyetlen, amiben senki sem menekülhet az öncsalásba. A huszonegyedik század Magyarországán a banki szerződés kétségtelen valósága az egyetlen, ami elől nem lehet elbújni valamiféle dzsentris, patópálos halogatásba. A devizahitel ördöngös készítmény, fog és nem enged, akárhogy kerülgetjük, bárhonnan is nézzük, mindenhonnan nézve szörnyű: mindenképp óriási a veszteség. Mikszáth korában a váltó jelentette a vészkórságot, lejáratával sok nemes férfira várhatott vagyonelkobzás, börtön vagy még annál is rosszabb. Mai, modern világunkban a rosszemlékű váltót felváltotta a többoldalas, cikornyás mondatokkal teli banki szerződés, szép irodaházban, formás lábú, miniszoknyás ügyintézők közt kötheti meg az ember. Évek múlva azonban – s amit nem sejtett senki, egy „huszáros” bankválság nyomán, mely néhány nap alatt lezajlott – a havi törlesztés duplájának befizetését kérik számon rajtad. És nem telik el úgy nap, hogy ne hívnának fel, szívósan rád tapadva, követelve a fél fizetésedet, amit persze nem áll módodban kifizetni.
2010 szeptemberében én is eljutottam a végső pontra, már nem tudtam fizetni, és a telefonhívások egyetlen nap sem maradtak el. A bank kínosan akkurátus volt ebben a tekintetben, bementem hát az egyik fiókba és érdeklődtem, pontosan mennyi hátralék terheli a lelkemet. Mivel többféle hitelem is volt a négy év alatt, nem számítottam semmi jóra, de azért abban mégiscsak reménykedtem, hogy nem lesz több, mint az eredetileg felvett összeg. Összesen hárommillió-kétszázezer forintot vettem fel, amiből havonta törlesztettem előbb huszonötezer, majd 2008 szeptemberétől ötvenezer forint körüli összeget. Nos, kiderült, hogy ha rendezni szeretném a számlát, egyszer és mindenkorra, akkor négymillió-hétszázezer forintot kell befizetnem!
Ami azt jelenti, hogy nem marad nekem semmi. Értsük csak meg a képletet: négy éven keresztül pontosan fizettem, és még mindig ott tartok, hogy a felvett összeg majd nem kétmillióval több, mint amit adtak. Pont ennyivel kezdődött. Kétmillióval. Á, nem is érdemes ezen gondolkodni, kapitális nagy átverés az egész, de hisz kétmillió magyar honfitársam érintett az ügyben, rájuk csak tekintettel vannak, biztosan csak rossz tréfa az egész, a bankok megtréfáltak, hogy máskor igazán vigyázzunk a pénzünkre, hihi, jót mulattunk, megtanultuk a leckét, köszönjük, de most már lépjünk tovább, keressünk igazi megoldást.
