A történet fikció! A valósággal való bármely egyezés kizárólag a véletlen műve, amiért egy egyszerű blogger felelősséget nem vállal.
Nyolcvankétmillió sok pénz. Sokak szerint ennyi, csak és kizárólag, a matematikapéldákban van. Mások pedig néhány röpke hónap alatt megkeresik. Illetve dehogy keresik, mert ennyit nem lehet keresni. Ennyit csak jogszerűen lopni lehet és csakis kizárólag valamilyen pályázaton. Mondjuk úgy, hogy összebrusztolunk egy szövetkezetet, nyerünk egy többmilliárdos pályázatot, és aztán már szabad az út a legális szabadrablás felé. Az nem számít, hogy kicsit sántít a dolog, mert mindent meg lehet magyarázni.
Történt, hogy a Nagy Magyar Gigaszövetkezet nem csak összeállt, mint a szaros gatya, hanem majdnem minden feltételt meg is sikerült ahhoz szerezni, hogy néhány magyar „üzletember” bebizonyítsa; Létezik még olyan, hogy tisztességes munkával pénzkereset.
Még akkor is, ha a gigaszövetkezet pályázatánál egy kicsit kellett mismásolni, az önerővel, de valljuk meg őszintén, ki nem mismásol egy pályázatnál. Elvégre Magyarországon vagyunk, ahol akár a pályázat része is lehetne, hogy a pályázati elszámolásnál, minimum egy-két fal számlát be kell mutatni és izgulni nagyon, hogy megeszik-e. Mert az ugye nem járja, hogy csak úgy kapjunk pár milliót, vagy tízmilliót, esetleg milliárdot, oszt zsebre meg semmi. Nincs az a kis pénz, ami nem jön jól.
És ezt a Nagy Magyar Gigaszövetkezet pénzügyi vezetője is nagyon jól tudja. Különben is megérett a kocsi cseréje, Skoda Fábiáról egy jó kis Mercire, mert hogy néz az ki, hogy egy könyvelő játékautóval közlekedjen. Ha nincs minimum Mercédesze, majd az ügyfelek el sem hiszik, hogy képes az ő pénzüket is biztonságban ellopni az államtól.
Történt tehát, hogy a gigaszövetkezet pénzügyi vezetője elérkezettnek érezte az idő arra nézve, hogy megkezdődjön a csoda. A havi tízmilliós legális EU-s pénzlenyúlás. Nem számított az sem, hogy nincsen meg minden feltétel és szerződés helyett csak ígéret van, hogy önerő helyett kétes forgalmi eredetű részvények, mert a kocsi karácsonyra kell. Így aztán elindították a nagy magyar csodát, és nagy sajtóval elkezdtek felvenni a gigaszövetkezetbe több mint kettőezer embert, a leghátrányosabb helyzetűek közül, akik tényleg a szegénység mélyén, a bűnözés szélén tengették életüket. Majdnem olyan volt az egész, mint amikor Mózes megnyitá a tengert. Mert ki gondolta volna, akár még egy hónappal ezelőtt is, hogy valaha is lesz állandó bejelentett munkahelye Lakatos Kolompárnak a cigánysor végéről, a négyes utca kilencvenkilencből, ahová a postás is csak fegyveres kísérővel mer elmenni. Pláne olyan, ahol nem is kell dolgozni. Mert nem kellett dolgozni. A feltétel nélküli alapjövedelem megszállottai már erősen gondolkodtak rajta, hogy a Szövetkezet teljes vezetőségét istenként fogják imádni, amikor szégyenszemre kiderült, hogy azért oktatásra el kell menni, de amúgy mindenki szépen legyen otthon, majd szólunk, amikor dolgozni kell. Mert minek terheljük Kolompárt olyan semmiséggel, hogy nem tudjuk biztosítani a munkaterületet, mert egy ígérvény nem szerződés…
És különben is, Kolompár kapja a fizetését, legyen boldog, a többi a mi dolgunk. Így történhetett, hogy több mint kettőezer Kolompár boldogan tette a semmit, otthon, fizetésért, miközben a Nagy Magyar Gigaszövetkezet gazdálkodott. A vezetés nem szerénykedett és azonnal millió feletti bruttó fizetéssel kezdte meg a munkát. Nyilván már az elején belekalkulálták a sikerdíjat. Mert a projekt sikerre van ítélve. Még akkor is, ha továbbra sincs a valóságban meg az az alig több mint egymilliárd önerő, ami azért kellene nagyon. De ezért van a könyvelő. A pénzügyi vezető. Aki, mit tesz Isten, teljesen véletlenül annak a cégnek a tulajdonosa is, amelyik el merte vállalni gigadíjazásért a gigaszövetkezet könyvelését. Mert a pénzügyi vezető ismeri a szorzótáblát, és gyorsan kiszámolta, hogy ha kettőezret megszorzunk háromezerrel, ahol kettőezer a munkavállalók száma és háromezer a nagyon tisztességes bérszámfejtési díj, az havonta egy olyan összeg, amiből annyi megmarad nyereségnek, hogy ezentúl nem csak a bejárónője szólítja nagyságos asszonynak, hanem az egész utca is. Így aztán gyorsan szaporodtak a Kolompárok a Gigaszövetkezet létszámában és gyorsan szaporodott a gigabevétel is a könyvelőiroda bankszámláin. Azzal pedig senki nem foglalkozott, hogy valójában az Uniós támogatást éppenséggel erre a tevékenységre nem lehetett volna felhasználni. Ahogy eszközt sem lehetett volna belőle venni, vagy a látszattevékenységhez autót sem lehetett volna bérelni. És az sem zavart senkit, hogy nincs bevétel, mert az ígérvények ígérvények maradtak, és a gigaszövetkezet egyszerűen nem volt képes munkát adni. Annak ellenére sem, hogy százmilliós nagyságrendben készült a munkaruha, és egy egyszerű brigádvezetőnek is laptop és okosmobil dukált. A nagy számok törvénye alapján működtették a rendszert, bízva a vak szerencsében, hogy állambácsi úgysem mer több mint kétezer embert a sorsára hagyni.
Aztán mert. A kártyavár pedig összeomlott. Megjelentek a NAV nyomozók és az első szúrós tekintetű Kolompárok, akik követelték a jussukat. Tegyük hozzá, jogosan, mert egy munkavállalónak nem dolga, hogy munkát is adjon magának, de ha már munkavállaló, akkor tessék őt megfizetni, tisztességgel.
A pénzügyi vezető Mallorcán vagy Ibizán, akkor még nem nagyon izgult, a Merci ára már régen megvolt. És különben is, majd a politika megoldja. De a politika sem oldotta meg. Mert a politika sem mindenható. És a politika is tudomásul veszi, hogy a leggazdagabbak érdekszféráját nem tanácsos még csak véletlenül sem megkörnyékezni, mert abból baj lehet. Nagyon nagy baj.
Így történhetett meg, hogy a kétezer munkavállalóból áldozat lett. A rendszer áldozata. A kapzsiságé. Így történhetett meg az is, hogy a pénzügyi vezető hozzájutott cirka nyolcvanmillió bevételhez, a Kolompárok pedig sem kenyeret nem tudnak venni, sem munkába, sem új munkára nem tudnak jelentkezni, mert a gigaszövetkezetből a kiléptetésük valahogy nem megy olyan gyorsan, mint a felvételük. Mert ne felejtsük el, hogy a tisztességes munkáért, tisztességes juttatás jár, és igaz ugyan, hogy hatszáz ember háromezerrel szorozva már éppenséggel csak karácsonyi ajándék, de ahogy írtuk már; Nincs az a kis pénz, ami nem jön jól. És különben is, nem volt olcsó Costa Rica.
Mert valahol ki kellett pihenni a legális pénzszerzés fáradalmait. És erre Costa Rica, lássuk be, az egyik legjobb hely.
Pláne akkor, amikor már kezd fényévnyi távolságba kerülni az esetleges felelősségre vonás réme, hiszen találtak egy szerencsétlent, aki majd végelszámolja a gigaszövetkezetet és a törvény szerint majd ő elviszi a balhét. Mert azért valakinek vinni kell a balhét. A balhék már csak ilyenek. Ennek alapfeltétele az irányított végelszámolás. Igaz ugyan, hogy ilyet a törvény nem ismer, talán még a banánköztársaságokban sem, de ez nem lehet akadály. Ez már ujjgyakorlat lesz. Mert annyi dolgunk van csak, hogy az orra alá dugunk papírokat és aláíratjuk. Mert ő úgysem ért hozzá, ő nem szólhat bele a nagyok dolgába. Mert ha mégis, akkor egzisztenciálisan ellehetetlenítjük, nem fizetjük sem ki, sem meg. Egyszerűen nem fér bele a nyolcvanmilliós keretbe. De ez már majd egy másik mese története lesz.
A mesesorozatot folytatjuk. Mert Harry Potter óta hiszünk a mesék sikerében!
