Kiskapitalista kalauz / szócikkek

'E', mint Erkölcs:

Hogy mire való az erkölcs, én nem tudom, szenteskedő csurkista újságíró sem vagyok, hogy kinyilatkoztassam és úrfelmutassam nektek. Magyargatyás Robespierre sem vagyok, egyáltalán, semmi sem vagyok, de ezt bizonyára tudjátok. Erkölcs dolgában mégis érdemes tán szólnom.

Történt egyszer, hogy fiatal egyetemista hősünk betévedt egy harmadosztályú lokálba, ahol barátaival italozott. Dolgozni kezdett benne a szesz és vizelés céljából a toalett felé vette az irányt. (Figyelitek a cizellált stílusomat?) És mint a mesében, a harmadosztályhoz méltó mellékhelyiség mozaikpadlózatán egy tömött buksza hevert elárvultan, szinte felkínálkozva… Belenézett és tizenötezer forintot talált benne. Hogy miért pont annyit, nem tudjuk, a tulajdonos talán csak egy olcsó esti sörözésre ugrott be. Felfedezett még egy tucatnyi névjegykártyát. Ez utóbbiak nem érdekelték, de a – nem kell mondanom – summa az ő igényeihez képest tekintélyes volt, így a tárcát gyorsan az övtáskájába rejtette. Nem is akart megszabadulni tőle, úgy tervezte, ebből a pénzből végre befizet egy minőségi kurvára. Ám mint a mesében, miután elvégezte a dolgát, a vécéajtóban két nagydarab őrző-védő állta el az útját. Azt kérdezték, nem-e látott egy tárcát a piszoár körül. Egyetemistánk rögtön felmérte a helyzetet, halványan emlékezett rá, a bal kettes asztalnál ült egy kopasz brigád, három kétajtós szekrény, ezek szerint a harmadik a főnök, ő meg sem jelent, csak kiadta a parancsot. Egy pillanat törtrészéig ellebegett előtte a minőségi kurva képe, s kissé eltüzesítette arcát, de magabiztosan válaszolta: igen, talált egy tárcát, el is tette, a pultoshoz akart fordulni vele, hogy diszkréten megoldást keressen az ügyre.

Mi más működött volna benne, ha nem az erkölcs? Gyorsan kellett döntenie, s átlátta, ha a kapzsiság (kiéhezettség?) erősebb benne, veszíthet. A kérdéstől még zavarba sem jöhetett, azt megérezték volna, az erkölcs reflexszerűen működött benne. Ha nemet mondott volna, megmotozhatják és meg is büntethetik. Az ilyen fickók nagyon kényesek a betyárbecsületre.

Emberünk sejtése beigazolódott. Előzékenyen átadta a bukszát a kérdezőnek. a másik viszont akadékoskodni kezdett, kétségbe vonta, valóban szól-e volna a pultosnak a cingár diák, nem-e azért dugta az övtáskájába, hogy meglépjen vele? A jövendő értelmiségi védekezett, de nem sokáig, a jó testőr végül leintette a rosszat: hagyd, ez egy rendes tag, látod, hogy visszaadta a pénzt.

A diák kibújt közülük, aztán tényleg meglépett, pénz nélkül. Nem történt semmi különös, nem csattant pofon, nem mosatták fel használt gönceivel a vécé padlózatát, nem játszottak fogai izgalmas selejtezőt a bentmaradásért, csak az erkölcs győzött, csöndben, hétköznapian.