Kiskapitalista kalauz / szócikkek

'J', mint Játékszenvedély

A játékossal ’98 nyarán találkoztam először. Tüzes barna szeme ide-oda vibrált, amikor beszélt. Meggyőzően érvelt. A hatvannyolcasságra épített, mihelyt megtudta, a lázadások évében születtem én is. Igen, mi hatvannyolcasok különös emberek vagyunk. Mégsem sikerült megnyernie magának. Pedig akkor még nem érezhettem, hogy kölcsön fog kérni.

Dolgozott is nekem, a galériámat fabrikálta, baráti alapon. Egy hét múlva megjelent, ötezer forintot kért kölcsön, hogy „lefoglalózzák az albérletet”. Mondtam, jöjjön vissza. Gyors telefon a barátnőnek: adjak-e neki. Ő éppen azzal foglalatoskodott, hogy a hitelezők elől a pilisi hegyekbe emigráljon, lebeszélt erről a nemes emberi gesztusról.

Három hónap múlva előkerült a barátnő, az emberem nélkül. A hegyi kaland rosszul végződött. Jocó (nevezzük így) egy hónap közös bujkálás után talált magának a pilisi faluban egy másik nőt. A vadászházból néha lenézett a faluba, és ez lett az eredménye. A rövidtávú szeretőtől hatvanezer forintot sikerült kicsikarnia, amit a megunt exbarátnőtől próbált számonkérni a pilisi szépség. Rossz helyen kopogtatott, hiszen az exbarátnőt, Klárát (nevezzük így) már teljesen kifosztotta Jocó. Még a szülei is ígéretet kaptak arra, „leverik a veséjüket”, hiszen ő nem lévén otthon, az öregeket fenyegették e szépreményű kilátásokkal. Így nem állt módjában biztatni a domborodó pocakú naivát.

Nemsokára megismerkedhettem a játékos igaz történetével. (A sanyarú gyermekkort kihagyjuk.) Míg én az iskolapadot koptattam, Magyarországon sorra létesültek a játéktermek. Jocót hamar rabul ejtették a gépek, és attól kezdve minden munkahelye és minden barátnője a félkarú rablókat szolgálta. Lakásfelújító brigádok jól fizetett tagjaként sarcolgatta a hozzánemértő antiszakikat („Kellesz, mint mestereknek a milla”), de ez nem volt elég. Vándorútra kelt a létra, a szerszámosláda, a tapéta. A jóképű, sármos szobafestő szerelmi ígéreteivel együtt szállingózott el a hifi torony, a tévé, az ékszerek, a nagymama festménye. Miután pénzzé tett egy-egy értékes vagyontárgyat, a lány menetrendszerűen elindította a botránylavinát, gondolván, ez hatni fog hősünkre. Nem hatott. Legfeljebb három hónapig bírta játék nélkül, utána vulkánként tört ki rajta a szenvedély.

A legnagyobb nyereménye harmincezer forint volt, amit másnap el is szórt a black jacken. Egy átlagos este hatvanezer forint ment el, negatív csúcsaként százötvenezer forintot tartott számon. Ha elfogyott minden tartaléka, a következő hónapban kizárólag azért „dolgozott”, hogy ismét feltehesse magát a szerencsekerékre. Persze nehéz munka az ilyesmi: embereket kell becsapni és félrevezetni, el kell hitetni velük, hogy megbízhatóak vagyunk. Ám Jocót nem kellett félteni, huszonnégy órából tizennyolcat emberek társaságában töltött, ennélfogva nagy gyakorlatra tett szert a kijátszásukban (lásd sz mint szélhámos).

Nekem valószínűleg nem sikerült volna az állatkerti mosómedve fölötti fővédnökség jogát potom százezer forintért eladni.