2. cella

folytatás

A rendszert, amiben élünk, úgy hívják hivatalosan, hogy Global System of Healthcare and Environmental Protection (Egészségvédelmi és Környezetvédelmi Globális Rendszer), rövidített nevén, ahogy mindenki ismeri: GSHE. A fáma szerint olyan filantróp üzletemberek alakították ki, akik szívükön viselik a glóbusz és az emberiség sorsát. Ahogy kiáltványukban megfogalmazták: „az emberiség a folyamatos járványveszélyek és a környezetszennyezés miatt olyan kihívások előtt áll, amelyet nemzetállami keretek között lehetetlen megoldani.” A nemzetállamok vezetőinek egy része, a renitens kelet-európaiak először határozottan tiltakoztak ez ellen, hogy megvédjék lokális hatalmukat, de miután a közjó érdekében gazdasági embargó alá vonták őket, engedékenyebbnek bizonyultak. Végül egy ország kivételével az összes kelet-európai ország aláírta a GSHE alapokmányát és alkotmányát. Két éve e kis ország nemzeti kormánya is megbukott, és azóta az egész nyugati, „civilizált” világban a GSHE alkotmánya az érvényes.

Mindegy hát, mit mondanak a formálisan független államok vezetői, kezük mindenben meg van kötve. Akkor és úgy cselekszenek, amikor azt a központi világszervezet előírja. Egyes gazdasági ágazatok eltűntek, de mások életben maradtak, azok, amelyekre „igazán szükség van”. Akire nincs szükség, az kapja az alapjövedelmet. Az alapjövedelmesekről már eleget beszéltem, úgy vélem, nem is kell rájuk több szót pazarolni. Mind a rendszer, mind a társadalom úgy tekint rájuk, mint felesleges teherre, amit a közjó érdekében tovább kell cipelni.

Fontosabb számomra, hogy akik szorgalmas munkájukkal építik a GSHE rendszerét, nos, ők sem járnak sokkal jobban, mint a lesajnált alapjövedelmesek. Megvehetnek ugyan egy harminc négyzetméteres, jobb esetben egy negyven négyzetméteres kapszulát, de ennél többről nem álmodozhatnak. Persze tudjuk, környezetvédelmi okokból egy embernek egyszerűen nem jár több. Így is túl nagy az ökológia lábnyoma… De ettől még vágyhatunk többre! A vágynak nincsenek határai.

Az országoknak viszont nagyon is vannak. Ahhoz, hogy más tájakat is lássál, különleges engedély szükséges, amit nehéz kiharcolni. De egyébként mit látnál ott? Ugyanaz van mindenütt. Küzdelem a járvánnyal, korlátok, szabályok, és bírság, amit rád szabnak, ha megszeged. Megfigyelőrendszerek, amelyek továbbítják a „hazádnak,” mit követtél el idegenben, midőn úgy gondoltad, neked mindent szabad, hisz megszabadultál a GSHE Központ mindent látó szemétől. Ám a robotrendszerek továbbítják az információt más, otthoni robotrendszereknek, akik kielemzik a tetteid és a szavaid. Minek utaznék? Csak gyanús lennék a GSHE-nek. Valami azt sugallja, még hasznom származhatna abból, ha egy minden gyanú felett álló személynek számítanék.

Persze tudom, nem számítok annak. De akármit is mondott Georg Taylor, még majdnem tiszta a lapom. Mindenkit megfélemlítenek, kit jobban, kit kevésbé. Még mindig a King vállalatnál vagyok, jó pozícióban, a fenyegetések ellenére. Igaz, ahogy én is érzem, valami baj van a világgal, úgy a rendszer részei is érzik, valami baj van velem. A mindent látó szem… A rendszer, a GSHE meg van győződve róla, hogy mindenkiről tud mindent. De mint minden rendszerben, ebben a rendszerben is megvannak a hibák lehetőségei. Ahhoz, hogy minden ember minden mondatának veszélyeit mérlegeljék, legalább annyi megfigyelő kellene, mint amennyi dolgos munkás van. Lehetetlen feladat lenne ennyi embert foglalkoztatni, koordinálni és mozgatni. Majdnem minden eljut hozzájuk, amit mondasz, de a bejövő információk irdatlan tömegét gépek és robotok dolgozzák fel. A gépek azonban nem értik az iróniát, a szarkazmust, a gúnyos megjegyzéseket és a burkolt célzásokat. Számtalanszor elsiklanak felette. Így, aki ismeri a rendszer alapjait, ki is tudja játszani. Némi fejtöréssel arra is rá lehet jönni, mik azok a kulcsszavak, amire a robotelemzők „harapnak.” Ha az ember ezeket a kulcsszavakat kikerüli, sokkal kevesebbszer veszik elő a felettesei, mint másokat.

S hogy mit nem szabad bírálni, megkérdőjelezni a GSHE rendjében? Mik lehetnek azok a kulcsszavak, amelyek használatát mellőzni kell? Nem kell találgatni senkinek, olvasható és tanulmányozható, hozzáférhető a világ összes nyelvén. Az első pandémia idején jelent meg Klaus Schwab könyve, a The Great Reset (A Nagy Újraindítás). Ami abban megjelent, az meg is valósult a GSHE rendszerében, kisebb-nagyobb módosításokkal. A filantróp Schwabot a globális kapitalizmus megreformálása vezette. Sok hozzá hasonló ember volt már a világtörténelemben. Goethe írja Faustban, hogy Mephistó úgy határozza meg önmagát: „Az Erő része mely / Örökké rosszra tör, s örökké jót mível.” Schwab esetében megfordíthatjuk a paradigmát: azok közé tartozik, aki folyton jót akar, mégis mindig rosszat művel. Egy boldog világot ígért nekünk, akárcsak példaképe: Marx. Azt ígérte, az alapjövedelem mindenki számára garantálja majd a szabadságot és biztos megélhetést. Azt ígérte, megvalósul az emberiség régi álma, az egyenlőség, ahol nem lesz mit irigyelnünk a szomszédtól. Ez az örök vágy, vagy inkább álom, ami az egyenlőségről szól, valahogy azonban mindig ugyanoda torkollik, egyenlők leszünk a nincstelenségben és a szegénységben.

Ez az egyenlőség azonban nem vonatkozik a Felső Körre. Ők nem egyenlők velünk, ők ennek a globális felépítménynek az irányítói. Úgy tudjuk, a Felső Kör nagyjából száz családból áll. Természetesen ők sincsenek mind egymással egy szinten, a világ vagyonát azonban ők birtokolják. A Felső Körhöz tartoznak tágabb értelemben a hipergazdagok családtagjai, rokonai, közvetlen familiárisai, a társaságok felső vezetői, az ügyvezető igazgatók, a bankár ügyintézők, a vezető politikusok és néhány neomarxista ideológus, akik minden kérdésre ismerik a legjobb választ. Együttvéve legfeljebb húsz vagy harmincezer ember.

S vagyunk mi, az úgynevezett nyugati világhoz tartozó polgárok. A volt Észak-Atlanti Szövetség tagjai, és azok az országok, akik elfogadták „a nyugati világ értékrendjét.” Kilencmilliárdból ötmilliárdan - az egyenlőség rendszerében, a GSHE fennhatósága alatt. Hisz a folyamatos pandémia-lázak ellenére folyamatosan gyarapodtunk és gyarapodtunk. A végtelen hosszú gazdasági válság csak arra volt jó, hogy újra felcsapja a fejét az éhezés, a népességrobbanást azonban nem állította meg.

A marxi tanok és a globális kapitalizmus harmonikus együttélése? Néhány évtizeddel korábban ez elképzelhetetlen volt. Az legalábbis mindenképp, hogy ez legyen a meghatározó elv csaknem az egész világon. A dolog szépséghibája, hogy a Felső Kör tagjai egyáltalán nem a marxi elvek szerint élnek és ez még a köznép többségének is csípi a szemét. Hatalmas domíniumok, építészeti csodának is beillő rezidenciák, magánrepülőgépek, robothadsereg és szolgák hada: Marx nem erről álmodott. Tudjuk, az ő kísérlete lényegében kudarcot vallott. De hála Klaus Schwabnak, ő revízió alá vette életművét és szitával ügyesen kimosta belőle az aranyat.

Azt hiszem, én nem találtam meg a számításomat ebben az új rendben. Kezemben Cynthia papírja, amin az áll, hogy találkozzunk este 8-kor a Fauci téren. Talán ez a cetli közelebb visz engem a válaszhoz, mi is az a más világ, amit olyan elszántan keresek.

A regény folytatása egy hét múlva következik