Pultoslány Bea beszól / A legnagyobb arcok - sorozat

(életképek a magyar kocsmakultúra legszebb napjaiból)

Gyarapodik az olvasótáborom szépecskén, már a pultoslány is engem olvas, ez nagy dicsőség, mindig hallgatni kell a „Vox populi”-ra, jól beszélnek. Na jó, volt egy kis hatásom rá, felhívtam a figyelmet magamra, de meglepő módon vette magának a fáradságot, hogy utánam nézzen. Nekem meg régi vágyam volt, hogy nő is kerüljön a legnagyobb arcok sorozatba, de idő híján mindig halogattam e nemes feladatot. És most már pótolnom kell az ő hiányát is, elkerült a Nemzeti Dohányboltba. De mielőtt ezt tette volna, esztétaként kritikai megjegyzésekkel látta el munkáimat.

- Sokat írsz a nőkről. Miért? - kérdi tőlem.
- Mert a nők érdekesebbek és… szélsőségesebbek. Jobban megragad, amit csinálnak. Amit sokszor elég nehéz is megmagyarázni. Mindenesetre sok fejtörést okoznak nekem.
- Ha a fő témád a kapcsolatok, hát ezt írd meg, írókám! Pécsett a műkörmösömmel történt meg a dolog. Két évig járt egy fiúval, dúlt a szerelem, a fiú hangoztatta, mennyire szereti, sms-ben, e-mailben, Facebookon, mindenütt, a lány nemkülönben. Mindenki azt hitte, sínen van a dolog. Eljegyezték egymást, örült az egész rokonság, aztán össze is házasodtak. Mint kiderült azért, hogy a fiúka megkapja a stafírungot a vállalkozó apucitól. Régen úgy mondták, hogy a hozományt. Ez kétmillió volt ’94-ben, akkor el tudod képzelni, mennyit ért kétmilla. Átvette az összeget, a nászúton pedig egyszerűen meglépett, otthagyta a csajt. Azóta se került elő. Képzelheted, milyen élmény lehetett ez a nőnek.
- Megígérem, hogy megírom. Mindenki azt hiszi, az ő története egyedi, és a csavar a végén, mikor meglép a fiú a nászútról, tényleg nem mindennapi. Gógyis természetre vall. Akárcsak az a szédelgő, aki magyarul jól beszélő olasznak adta ki magát, és alap olaszból kiindulva vágta meg egy újgazdag család lányát nyolcmillióval. De hát annyi ilyen történet van, már nem is szeretem őket elővenni, így sorjában, de azért persze elővettem őket, és parazsat is gyűjtöttem a fejemre A győztes Vénusz miatt. Jó, hogy elmondtad, mert többségében női főszereplőkről hallottam, és az a benyomás alakulhat ki az olvasókban, mintha ők fejlettebbek lennének lehúzástechnikailag.
- Pedig én is adtam már kölcsön félmilliót a barátomnak. Soha nem láttam vissza.
- Az a baj, hogy akit így becsapnak, az a következőnek adja vissza. És így megy tovább ez a rohadt körforgás.
- Szemét egy világ ez… Ez ember legszívesebben megdöglene – szól közbe egy számomra ismeretlen törzsvendég. – Régebben ilyen nem volt, mondjuk a 80-as években.
- A 80-as években sok minden nem volt – töröm meg a nosztalgia ívét. – De hogy tudta eljátszani, hogy szereti a lányt? – kutatok a lélektani motivációk után. Vállrándítás a választ, de hisz én is tudom… — Na persze, kétmillióért el tudja játszani. Kétmillió forintért embert is ölnek.
- Kétszáz forintért is ölnek – böki közbe a törzsvendég.
- Én kétmillióért sem ölnék embert – mondom.
- Én semennyiért sem ölnék embert! – tromfol a törzs.
- Hát ez frappáns volt, meg kell hagyni, nos, igen, jól edződnek ezek a rendszeres kommunikációs gyakorlattól, amit a kocsmában végeznek, gyorsan kivágják a megfelelő riposztot. Erre nehéz mit mondani.
- No persze, nem is kétséges, de mi történik azzal, akinek az emberekbe vetett hitét lopják el így, akinek összetörik a szívét, azt lelkileg ölik meg, de ezt nem jegyzik a tőzsdén.
- Összetörik a szívéééét? Azt gondolod, mindenki feltételezi, hogy van még ilyenje a másiknak? – fakad ki Bea – Azt hiszik, mindenki olyan érzéketlen, mint ők. Na ezt írd meg azzal együtt, amit mondtál, lélekölésről és összetört szívről, az olyan édes volt. Ilyeneket írj, és te lehetsz a magyar Coelho.

Visszafogott írásokat ígértem a rokonaimnak, úgyhogy inkább nem fejtem ki, miért nem lehetek az. Hiányozni fogsz Bea, annyira be van fóliázva az a dohánybolt, onnan nem könnyen terjed kifelé a szabad gondolat…