Szerelemfüggők (erotikus regény) 16. rész
A művészek tévednek, amikor szép szavakkal és nem létező tulajdonságokkal cicomázzák fel a nőt. A nő lerázza magáról a cicomát, mint a festő modellje a ráaggatott rossz gúnyákat. Hiszen ő a maga meztelenségében akar modellt állni. A sok ornamentika, barokkos domborulat, sápatag, elvont fény túlhajtott képzeletű férfiak játéka csupán. Ezek az urak meglepődnének azon, mennyi gyakorlatiasság, egyszerűség, praktikus számítás lakozik a női fejekben. A nő mindig az ész szavára hallgat. Az eszével szereti meg a férfit, míg mi az érzékeinkkel.
A női szeretet koordináta-rendszerében mi mindig a második helyre szorulunk. Az első a gyermek. Bármit is tesz egy nő, remek hivatkozási alap, hogy a gyermekéért teszi. Hogy mi a jó neki, természetesen csak egy anya tudja. A válasz kézenfekvő, és minden férfi kívülről fújja: az anyagi biztonság. Nem mintha nem létezne másfajta biztonság: a nyugodt hazaérkezés biztonsága, amikor tudom, hogy odahaza szeretettel várnak, nincs hangos szó, nincs veszekedés, nincs félelem. Ez is egyfajta biztonság, amiért lehet, hogy sok mindenről le kell mondani. Akár a gyereknek is: a legújabb játékokról, a divatos ruhákról és a jó iskoláról. A boldog gyerekkorért azonban nagy árat kell fizetni.
Gyöngyvér a lázadás állapotában volt, amikor viharos szeretkezési hónapjainkat éltük. Kisfiára keveset gondolt ezalatt. A lázadási kísérletek sorsa, hogy előbb-utóbb elbuknak. Ám amíg tartanak, csodálatos eufóriát szereznek azoknak, akik elég bátrak hozzá. Titkos találkahelyünkön lelkesülten lázadtunk a pénzügyi függés, a kifinomult lelki zsarolás és az erőszak ellen. Make love against war! A háborúkból mindenkinek elege van, a helyi háborúkból meg különösen, és mindenki többet akar szeretkezni! Álszent világunk azonban a háborút, a küzdelmet, a versengést dicsőíti.
Szeretkezéseink szüneteiben Gyöngyvér részletesen beszámolt kábítószeres bódulatban töltött múltjáról. A valóságtól menekült, amikor a szerekhez nyúlt és nem tudtam eldönteni, akkor cselekedett-e jól, amikor elfogadta a valóságot és a szereket félredobva a valóságban kezdett el élni, vagy akkor, amikor hátat fordított a valóságnak és elmerült a mesterséges álomvilágban. A valóság a meg nem értettség poklát kínálta neki, és egy férjet, aki rendszeresen bántalmazta.
Akkor is becsapták és most is. Bizonyos rétegek fiainak és lányainak, - ide tartoznak a munkásszármazású fiatalok – sorsuk az, hogy mindenképp becsapják őket. Ez alól nagyon nehéz kibújni.
Az egyik legdurvább átverés a szórakozóhelyek kapuinál várja őket, ahová azért mennek, hogy a working class fiainak jutó szar és unalmas meló után feldobják magukat valamivel. Mivel az életük sivár taposómalomban telik, az emberek durván bánnak velük és napjaikból minden finomság hiányzik, ezért szombaton akarják kiadni magukból a hét közben felgyülemlett frusztrációt. Gyöngyvért egy ilyen szombati partin szólította le egy kedves dealer. „Próbáld ki ezt a kis hangulatjavítót”. Meglátod, milyen jól szól majd. Sokkal jobban fogod élvezni a zenét. Fantasztikus lesz. Nem, egyelőre ingyen adom. Ajándék. Gyere újra, számolj be a hatásáról, és újra kapsz.”
Hogyan kezdődött? Egy zenével kezdődött minden... Gyöngyvér a kezdetekről így vallott:
„Hihetetlen, hogy mennyire élveztem azt a számot, amikor beállva hallgattam 1994-ben a többi kedvencemmel együtt abban a discoban, ahova lementem egy house partyra életemben először. Az utána következőn is ott voltam és azon a nyáron minden pénteken, volt hogy szombaton is visszamentem keresni ugyanazt az érzést. Nagyon szerettem táncolni és eufóriába esni. A reggeleket nagyon utáltam, mert az mindig a végét jelentette annak a hatalmas érzésnek, amit egész éjszaka éreztem és nem akartam, hogy vége legyen. Folyamatosan akartam azt az érzést és azt a szert, ami ezt okozza és egyre többet használtam...
Aztán vége lett annak a nyárnak én még mindig az érzést kerestem, de nem találtam SOHA TÖBBÉ ugyanazt az érzést. Pedig akartam, csak azt akartam, mindent beleadva, minden ruhámat, a szüleim jegygyűrűit odaadva. És nem érezhettem a táncot, az eufóriát ott abban a discoban erre a számra SOHA TÖBBÉ. Egyre furább lett minden körülöttem, bármit használtam bármikor, elájulásig. Igazán az ellenkezője kezdett történni, mint amire vágytam. Ez nagyon zavart, hiszen lefogytam, fájt a fogam, a szél egyre hűvösebben fújt, alig volt ruhám és bűntudatot éreztem az eufória helyett. Kis idő elteltével a társadalom legaljaként emlegetett az anyám és a szörnyű az volt, hogy tudtam: IGAZA VAN. De én még mindig azt az érzést akartam, amit ott az első nyáron éreztem erre a számra abban a discoban. De már NEM LEHET!!!!!!! De én ezt nem tudtam és én BÁRMIT, az életemet, a családom életét, mindent, amit meg tudtam volna szerezni, odaadtam volna azért, hogy ott táncolhassak abban a discoban erre a számra, ugyanazt érezve, amit az elején. Hála Istennek megtanítottak, hogy ez egy progresszív és halálos betegség és ha használok, akkor megölöm magam és a közvetlen környezetemet is lelkileg. És tudom és értem, hogy SOHA TÖBBÉ nem fogom azt érezni ott abban a discoban, bármit és bármennyit is használok... Ez az én ELSŐ LÉPÉSEM, hogy ezt megértettem és az a döntésem minden nap, hogy használok vagy ÉLEK! Nekem ez volt a legnehezebb lépés!!! Kibaszott nehéz volt idáig eljutnom, hogy ezt megértsem..."
A következő szombaton tehát Gyöngyvér lelkesen számol be új ismerősének arról, milyen jól szólt az anyag. Megkapja a következő adagot, még rettentő olcsón. S aztán már azt érzi, nem is igazi buli a buli anyag nélkül. A harmadik adagért már piaci árat kell fizetni, de hamarosan kialakul egy összetartó társaság, akik ugyanazt kedvelik, amit ő, ugyanolyan áldozatokra hajlandóak érte és minden szombaton ott „nyomulnak.”
Tehát hasonló az érdeklődésük, és hétköznap is együtt mulatnak azon, mennyire szétdobták az agyukat a múlt szombaton. És azt hiszik, szeretik egymást, pedig nem. Ez egy hamis szeretet. Ha az anyagtól való függés megszűnik, ezek a kapcsolatok semmivé válnak. A szer tartja őket össze, nem a szeretet. Soha nem állnak ki egymásért, egyedül a közös érdek számít, hogyan lehet – a másik segítségével – megszerezni a napi adagot.
A drogosnak ezért rengeteg trükköt kell bevetnie. Adagról adagra vánszorog, de mindig ott a sikerélmény, amikor megkapja, amit akart. Ez újabb és újabb lendületet ad neki. Sokra hivatottnak érzi magát. Világunk, mely apró zsarolásokból, túlélési technikákból, koldulásokból és rafinált hízelgésekből áll, nagyon is hasonlít a drogosok világához. A drogos joggal gondolja úgy, az ösztönei minden helyzetből kivágják, és a legnehezebb szituációkból is kimászik.
De csak az válhat ilyen dörzsölt túlélővé, aki nem ragad benne a drogos szubkultúrában. Aki kimászik, tapasztalhatja, hogy egykori barátai – akiknek nem sikerült kitörni – nyomtalanul tűnnek el. Egy részük egyszerűen meghal, ha nem közvetlenül a szer miatt, akkor valamilyen rejtélyes betegség viszi el, vagy anyagilag kerül padlóra és elveszítve mindenét, az utcán pusztul el vagy önkezével vet véget életének. Másik részük börtönben kallódik el, bűnözővé lesz vagy korai, erőszakos halál lesz a jutalma. A sor végén állnak azok, akik túladagolás miatt mennek el, még ezek járnak a legjobban, hisz hosszú szenvedéstől, pokoljárástól menti meg őket az aranylövés.
