Szerelemfüggők (erotikus regény) 20. rész

A szerelem olyannyira eltöltött, hogy szinte megbénultam. Gondolkodni sem bírtam, a a nap huszonnégy órájában vádoltam Gyöngyvért, vagy dühöngtem miatta – igen, tudom, tipikus társfüggő magatartás. De képtelen voltam figyelembe venni a mentő körülményeket. Pedig nagyon nehéz, hogy az ember vállalja az érzelmeit. Amikor igazán megtesszük, látni fogjuk, mekkora az ellenállás. Barátoktól, rokonoktól, a társadalomtól. S akkor az ember alakít, formál rajta egy kicsit. És azt tapasztalja, hogy ezután mégsem közösítik ki. Csak az első lépést kell megtenni, hogy mindenki tudja, mi a szándékod. De éppen ez a legnagyobb teher, az első lépés, s a legtöbben épp ettől riadnak vissza, ezért nem teljesülnek be a reményeik. Gyöngyvér ezúttal elrémült az első lépés nyomasztó felelősségétől.

A számomra értelmezhetetlen tettet Robi kicsit más fénybe állította.

- Ez tényleg hihetetlen, hogy egy ember ennyire meg tudjon változni néhány nap alatt! Ekkora átalakuláson keresztülmenni, ez mindenképp meglepő. De úgy látszik, erre is képes az ember. Pedig biztos, hogy szeretett téged, én ezt láttam, ezt így nem lehet eljátszani. Igazi szerelmet érzett irántad.

- A szerelme mégsem volt elég, így nem mentem vele sokra.

- Mert arra gondolt, te nem tudod megadni mindazt a gyerekének, amit az apja. Ő mesterember, te pedig csóró értelmiségi. Úgy gondolja, a fia mindig nagyobb biztonságban lesz a mostani férje mellett. És persze ott az adósság, ami megoldhatatlannak tűnik. Minden mögött a pénz és a szerzett vagyon van.

Robi feltételezését, ami talán több is volt, megérzett igazság, Gyöngyvér maga is

igazolta a saját szavaival. Előbb „Lacikámnak” próbálta elmagyarázni, hogy hirtelenségemmel és modortalan viselkedésemmel ellehetetlenítettem a kapcsolatunkat („ő baszta el”). Mintha én beértem volna a szerető szerepével. Akkor még nagyon öntudatos voltam, így nem értem be. Azt is szememre vetette, hogy nem tudom, melyik nőt mire kell használni. Egy igazi férfi tudta volna, hogy őt, mint kikapós asszonyt, csak az élvezetekre érdemes használni, semmi többre. (Később ezt a tételt úgy tűnik, megszívleltem Adriana esetében.)

Egy fél év múlva, miután haragban váltunk el egymástól, Robinak, mint barátomnak küldött egy vádaskodó levelet. Persze kizárólag engem okolt a helyzetért. Akkor ennek a levélnek a kíméletlen, barátságtalan hangneme és nyers mondatai legalább két hétre mély lelki válságba taszítottak.

Nem fogadtam meg egy társfüggő „társam” bölcs tanácsát, aki óva intett attól, hogy bármely nagy szerelmemtől dühvel, indulattal váljak el.

- Ne írj neki, ne mondj semmit, ne is hibáztasd. Csak annyit mondj, tévedés volt, nem kellett volna belebonyolódnom, lehet, hogy ezért én vagyok a hibás. Aztán sietve távozz. Ha beolvasol neki vagy írsz, akkor keményen visszavág, és újabb sérülést szerzel.

Az ember milyen ostoba, a másik férfi nyilvánvalóan megszenvedett tapasztalatából

sem tanul. De abban az időszakban minden józanságomat elvesztettem.

A Gyöngyvér levele által okozott fájdalmat némileg enyhítette, hogy Robi kiállt értem, ismerve gondolataimat és érzéseimet. Vitájukban nem engedett, mire Gyöngyvér kifakadt. Utolsó levelében feltárta az okokat, feltárta önmagát, feltárta, legbelül mit gondol a férfiakról. Nem gondolom, hogy amit az én ihletésemre írt, valótlan volt, de annyi szent, hogy gondolatainak kétarcúságát képviseli a két különböző időszakban keletkezett levél.

Az utolsó levél alaposan kijózanított. „Az az igazi férfi – írta Robinak – akinek nagy lakása van, aki ki tudja fizetni a rezsit, aki el tudja tartani a családját. Az a férfi, aki kényelmes életet tud biztosítani a feleségének és a gyermekének. Az a férfi, aki harmincöt éves korára elért valamit és ezt meg is tudja őrizni.”

Marci miért akar új családot? Ha volt szíve otthagyni a lányát és a feleségét akkor most ne akarjon új életet. Csak nem gondolja, hogy így majd kell valakinek? Az egy dolog, hogy művelt és filozófiai esszéket is írt, de „ugyan mit számít ez a mai világban?”

Állításainak több buktatója is volt. Kifejtette azokat az érveket, a maga szempontjából okosan, amik a döntése mellett szóltak és elhallgatta azokat, amik ezt nem támasztották alá.

Először is, a nagy lakást a férje nem egyedül teremtette elő, abban Gyöngyvér pénze is benne volt. A később keletkezett nyolcmilliós kölcsönről is nagyvonalúan megfeledkezett. Kétségtelen, hogy fenn tudta tartani a látszatot. De meddig és milyen áron? Agressziója újra és újra kitört, a feszültséget a családján vezette le, ami „megbűnhődte” a létfenntartás miatti apai erőfeszítést.

A családomat nem én hagytam el. Nem volt más választásom. Mint ahogy nincs más választása annak sem, akit kidobnak egy repülőgépből, csak zuhanni. Mint ahogy hetven százalékban a nők kezdeményezik a válást, férfi erre ritkán gondol, úgy ebben az esetben is a feleségem elégelte meg a szerepét. Eszem ágában sem volt otthagyni a feleségemet és a pici lányomat, annyira nem, hogy aki ezt tette volna, akár egy másik nőért, azt felelőtlen és érzéketlen alaknak tartottam volna.

Évekkel később, mikor már mindegy volt, levelet küldtem neki. Írországban találta az e-mailem. Idegen környezetben gyűjtötte a pénzt, s ott minden munkát elvállalt, hogy új életet kezdhessen. A férje nélkül. A kisfiát az apánál, Budapesten hagyta, ő pedig külföldre menekült. Már bánta, hogy akkor, amikor lehetőségünk nyílt egy új életre, nem lépett.

Tudomásom szerint nemrégiben hazajött, elvált a férjétől és vidékre költözött egy ismeretlen férfihez.