Szerelemfüggők (erotikus regény) 24. rész

Nyárba hajló tavasz van, elérkezett az az időszak, amikor Magyarországon tűrhetővé válik az élet. Midőn e sorokat írom, sok-sok csodás nőalak fordul meg a parkban, elözönlik a várost. A szemlélődő alkat elmerül a formák változatosságában és megújul ebben a forgatagban. Mennyi neme van a női szépségnek! S milyen találékonyak a tálalásban! Nézd csak azt a kis barnát, karcsú bokája, mint kis bogár villan elő szoknyájának redői alól. Közelebb jön és láthatod, a ruha combközépig fel van hasítva, s a formás vádli húsos combocskában végződik. Ahogy lábacskája előre lendül, meglesheted, hogy a ruha combközépig érő harisnya barna csipkés fodrokban végződik.

Az ébredő hormonok tavasza ez, már határozott léptekkel közelít felém egy platinaszőke korunk lánya, a testszínű harisnyanadrág hosszú és élettel teli lábakat takar, felette parányi fekete miniszoknya, a lehető legszűkebbre szabva. A kidolgozott, diókeménységű fenék kellően kiemelve, a póló épp csak jelzésnyi, a gömbölyű köldöktája közszemle tárgya, s az ártatlan szövet úgy feszül, mint zászlók a szélben. Lenyűgöző még ezen a palettán a cicanadrágok formakövető artisztikuma, azt hiszem, a nőnemű angyalok mind cicanadrágot hordanak.

A fiatal lányok mosolyában annyi szépség van, hogy elfelejtjük, mennyi szenvedés, hiány és gond vár ránk még az életben. És elhisszük, a holnap szebb lesz.

Ha utazol... Válassz ki magadnak egy lányt. Ne legyen feltűnően szép, ne legyen rajta semmi különös. Ülj mellé a távolsági buszon vagy ülj vele szemben a vonaton. Nézd mereven, feltűnést kerülve, de kitartóan. Nézd fél órán vagy egy órán keresztül. Ne alkudj meg, ha zavarba jön, ha lehunyja a szemét, csak nézd, nézd, arcvonásai égjenek a retinádba. Találd meg rajta, mi a vonzó. Ha elválnak útjaitok, furcsa érzés fog hatalmába keríteni, mintha szerelmes lennél belé, vonásai nem mennek ki a fejedből. Lehet, hogy szerelmes is vagy?
Látod, ilyen könnyű szerelmesnek lenni. Bárkit megszerethetsz, BÁRKIT.

Mi a titka a varázsnak? – találgatják a férfiak a munkahelyen, a kocsmában és a téren.

Annak idején, amikor még egyetem előtt segédmunkásként dolgoztam egy gyárban, egy szaki megkérdezte tőlem: „Tanult, olvasott embernek látszol, mondd meg nekem, mi van a pinában olyan őrjítő?”

Tényleg, mi van?

Olyan, mint egy rosszul összeforrt seb, első látásra semmi vonzót nem találhatunk benne. Mégis, az egész összhangja, a fenék kerekdedsége, a combok vonulatai, ahogy a szeméremdomb ölébe futnak… Mégis csak jólesően borzong meg az ember eme harmonikus látványra. Egyes orchideafajták tagadhatatlanul szebb látványt kínálnak a szemnek, de az az orchidea nem él, nem mozog.

Nem hazudok, nem tudom megfejteni a pina rejtélyes izgalmasságának tárgyát. Csak azt tudom, minden női test új feltárnivalót kínál. A formák különbözősége új és új kihívásokra csábítja a nők bolondjait. Mindenféle női testet meg akarnak ismerni, a karcsú, sudár antilopnőket, a tartalmas, gömbölyded pandákat, az erőtől duzzadó, tüzes kancákat. A fő típusokon belül is nagy lehet az eltérés, minden hajlat, minden görbület és mélyedés más, mint az előbbieknél, más és új. A kutatók izgalmához hasonlítható a Casanovák buzgalma, midőn birtokba szeretnék venni a nőt. Ha csak egy résen keresztül tehetnék ezt meg, miként néhány vallási közösségben szokás, ahol csak egy lyukat vágnak a nadrágon, talán fel is hagynának minden hódítással. Ezzel a leltározás, az emlékképek rögzítésének folyamata veszne el, tehát maga a lényeg.

Amit elmondtam, nem vonatkozik a túlsúlyos nőkre. Felháborodva utasíthatják vissza az állításaimat, de mégis igaz, számomra legalábbis, a túlsúlyos nőkből hiányzik az a kecsesség és báj, az arányoknak az az összhangja, amit én egy nőtől várok. A különös csak az, hogy ahányat csak ismertem, emberileg mind különb volt, mint a formásabbak. Persze lehet, hogy csak a hátrányaikat próbálták egyensúlyozni, mégis azt hiszem, valamelyest ez belülről fakadt.

Egyszer levelezésbe kezdtem egy hasonló adottságú hölggyel. Már az elején feltűnhetett volna, hogy a palástolt társkeresőként szolgáló közösségi oldalon milyen elmosódottak a fotói. Egyetlen egész alakos képet sem rakott fel magáról, s a többi is olyan benyomást keltett, mintha rossz lenne a gép beállítása. De az első szabad évben még tapasztalatlan és naiv az ember az interneten. Mindig jobbra számítunk, ám az internet tréfál. Ez a valóság tényleg virtuális. Később már beletörődve vettem tudomásul bizonyos tényeket, ha éreztem, a képekről, igen gyanúsan, fontos részletek maradtak le. Találkozáskor fel kellett készülnöm a legrosszabbra is. Három-négy ilyen randiban volt részem, de hősiesen tűrtem az elém táruló látványt. Nem vagyok karcsú alkat, de a lengő zsírpárnák és a fatörzs vastagságú combok minden vágyamat elaltatják. De hogy csalódottságom ne üljön ki már az első pillanatban az arcomra, edzettem magam. Fél liter borral készültem a találkára, - mivel a sör megnyugtat, a bor felhevít - a bornak megvan az a jó hatása a kedélyre, hogy még az előnytelen külsejű nőket is feljavítja.

Legalább egy szexepilt fel kell, hogy fedezzek rajta – morfondíroztam, miközben donnám felé igyekeztem. Emellett még az járt a fejemben, amit a Gyűrűk ura harmadik részében láttam, amikor a vezér így biztatta a katonáit: „Bármi jön is szembe, álljuk a sarat.” Úgy álltam ki tehát, hogy bármi is jön szembe, arcizmom sem fog rezdülni.

De midőn megpillantottam a pályaudvaron Annamáriát, meghökkenésem ebbéli felkészültségemet is cáfolta. Szerencsére igen távolról döbbentem meg, nem láthatta arcvonásaimat, melyek, mikor a közelébe értem, már kisimultak. Mivel Tatabányáról jött vonattal Pestre, mégsem küldhettem haza. Ráadásul zuhogott az eső, be kellett ülnünk valahová. Egy kiskocsmában lecsúszott a torkomon néhány pohár pálinka, mire elhatároztam magam, hogy felhívom magamhoz ezt a dúskeblű donnát. Mégsem küldhetem haza ebben az esőben! Legalább elbeszélgetünk egy kicsit, mindig érdekes, ha elmerülünk valaki másnak, valaki idegennek a világában.

Ám mikor belemelegedtünk a beszédbe, egyre nagyobb kényelembe helyeztem magam, és sajnos ő is, így egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Annamária a mellemre hajtja a fejét. Nem szóltam semmit, ezen felbátorodva pedig farmerom alá nyúlt. Lehúzta a cipzáramat, hagytam. Ehhez az alkathoz hatalmas mellek tartoznak, ilyeneket még nem szorongattam soha, talán nem ártana, ha kipróbálnám. Levette a nadrágomat, lehúzta a blúzát, hogy alkatának egyetlen előnye szabadon lebeghessen, majd önkiszolgáló üzemmódban a szájába vette a péniszemet. Lelkesen szopott és elégedetten törölgette a száját, amikor elélveztem.

Igen ám, csakhogy ezután igénye támadt a hagyományos szexre is. Normál esetben fél óra is elég nekem a feltöltődéshez, de most két óra múlva sem akaródzott akcióba lendülnöm. Hiába kényeztette szájával a péniszem, a behatolás nem sikerült, persze nem is nagyon akartam. Erőteljes mozdulatokkal keféltem a száját, majd arra kértem, a golyóimat kényeztesse. Egyre fickósabb állapotba kerültem, ezt ő is megérezte, és úgy szopott, hogy majd kiakadt az állkapcsa. A csúcspont előtt aztán kirántottam a farkam a szájából, és a méretes mellekre löktem az emberes adagot.

Persze nem titkolhattam el előtte, hogy nem a típusom, másnapi levelében már kétségbe vonta, van-e értelme folytatni ilyen keretek között. De én – magam számára is érthetetlen módon – lavíroztam. Szokatlan volt a gondolat, hogy valakit én teszek lapátra, eddig ez mindig velem történt meg. Megbántani sem akartam. Hisz mégis jóérzést szerzett nekem, még ha rövid időre is, s nekem, mint férfinak, szempont, hogy ne valami tahó vagy férfisoviniszta emlékét hagyjam magam mögött. Diplomatikusan megemlítette, úgy látja, engem egyáltalán nem érdekelt, kielégítem-e őt vagy sem. Nem tévedett. Pedig, tette hozzá, egy nőt nem csak a behatolás révén lehet kielégíteni. Beleborzongtam a gondolatba: a kézimunka túl hosszadalmas lett volna, szájjal pedig… no nem. Nem mintha visszariadnék tőle, ha látnék egy szép puncit, de így!

Akkoriban bukkant fel Adriana, így szerencsére azt a látszatot tudtam kelteni, hogy a két nő közötti választás döntötte el a kapcsolatunkat. Mivel mindkettőt ugyanazon közösségi oldalról ismertem meg, acsarkodtak is egymásra, de a dúskeblű mégis jobban beletörődött a választásomba, mintha én mondtam volna, saját elhatározásomból, hogy nincs tovább.