Bezárva

3. cella

A próba

A Fauci tér a város olyan részén bújik meg, ahol biztonságos távolságban vagyunk a járőröző rendőröktől és kamerák is messzebb vannak. Elég tágas a tér, a figyelőrendszerek nem tudják rögzíteni, amit mondunk. Az a tény akár mellékesnek is tűnik emellett, hogy ebben a térségben már kevesebb a patkány és nem botlunk minduntalan beléjük. A patkányok nem ellenségeink, a megfigyelőrendszerek annál inkább. Bár természetesen nem kellemes jelenségek, de "az épített táj elemeivé" váltak, megszoktuk őket.

Ahogy az egymást követő pandémiák életünk részeivé váltak, a Covid 19, a MERS 5 és végül a szuperbaktérium, egyre-másra ürültek ki az irodaházak. A home office jelszava már a kezdet kezdetén hódított, amit lehet, átszerveztek online rendszerre. A mozgalom később elsöprő diadalt aratott, a home office-osok tábora egyre nőtt és nőtt, természetesen ezt a helyzet is megkívánta, hiszen a vírusok folyamatosan fenyegettek minket. Csökkentsd a kapcsolataid számát! Ne találkozz másokkal, hisz csak egymást fertőzitek! Ezek a jelszavak óráról órára elhangoztak a médiában, és nem csupán a félelem működött az emberek reakcióiban, sokan üdvözölték az új kezdeményezést, hogy a hatalom azt mondja, maradj otthon, ne menj sehova, ne tedd ki a lábad a lakásodból, ennek a nagy engedménynek sokan örültek. Csakhogy közben az ingatlanpiac is átrendeződöttt, és az új természetvédelmi rendelkezések is kijelölték, milyen ökológiai lábnyomot hagyhat maga után egy ember. Ennek alapján egy negyven négyzetméteres kapszula már nagynak számít, a tulajdonosa pedig jómódú embernek. A harminc négyzetméteres kapszula már jóval elterjedtebb, de ekkora teret egy home office-os csak egymaga lakhat be, mást nem fogadhat be ebbe, illetve nem célszerű neki, mert egyszerűen nem férnek el. A home office intézményét kezdetben ünneplő jólszituált úriemberek csak később döbbentek rá, hogy ezzel a nagy újítással, amit annyira ünnepeltek, lényegében lemondtak az emberi élet legszebb ajándékáról, a családi életről.

Támadt azonban más baj is. Az elhagyott irodaházakat immár nem lakta és nem védte senki, sorsuk az enyészetté vált. A média nem győzte hangsúlyozni, milyen nagy nyereség az, hogy nem kell világítani, nem kell fűteni, milyen költségtakarékos és környezetvédő megoldás ez, jobban nem is alakulhatott volna a helyzet. Igen ám, csakhogy arra már senki nem vette a fáradságot, vagy nem volt rá keret, vagy az általános hanyagság játszott közre, mindegy is, a lényeg, hogy ezeknek az irodaházaknak a többségét nem takarították el az útból. Eleinte csövesek költöztek az elhagyott irodaházakba, s ez sem zavart senkit, hadd éljék ők is a nekik való életet, kit zavar? Ők viszont nem voltak épp a higiénia mintaképei, az elhagyott épületekben pedig hamar elszaporodtak a patkányok. Ezek a helyek a betegségek melegágyai lettek, mire a csövesek belátták, talán jobb, ha nem osztják meg társbérletüket a rágcsálókkal. A hajléktalanok megbetegedtek, s mivel a patkányok nem az oly divatos szuperbaktériumokkal ölték meg őket, hanem más fertőzésekkel, a kutya sem segített rajtuk. Végül ezek a szerencsétlenek is jobbnak látták, ha átadják az egyeduralmat a patkányoknak és inkább a városon kívüli erdőkbe húzódnak. A patkányok elszaporodtak, időnként ki-kiportyáztak a városba, és most már lehetetlen megállapítani, mi öli meg az embereket, a sokat emlegetett szuperbaktérium vagy egy más, a patkányok által terjesztett fertőzés.

De mindegy is, elvégre a globális egészségvédelmi intézkedések bírálhatatlanok. Senki sem merne más véleményt hangoztatni, meg ha hangoztatná is, senkit sem érdekelne. Mindenki gyáván elfordul, amikor ilyet pedzegetsz. Nem látod, te hülye, veszi a kamera? Normális vagy? Ki akarod rúgatni magad? A senkik közé akarsz kerülni, az alapjövedelmesekhez, ott aztán rághatod a gittet, csak jártasd a szádat! Még hogy a patkányok! Ugyan ki törődik a patkányok irtásával, mikor itt a nyakunkon a szuperbaktérium? Ki törődik bármivel is, amikor itt a nyakunkon a szuperbaktérium?

A Fauci téren állok és várom Cynthiát. Körbenézek. A novemberi köd már leereszkedett a városra és finoman beborította az emberek fájdalmát. A kapszulákban magányos emberek hallgatnak, készülődnek esti, magányos vacsorájukra, és örömtelenül hajtják álomra a fejüket, mint annyiszor. Számomra egy vékony szőke lány felbukkanása jelenti a mai nap méltó lezárását, csak őt várom.

Már látom, karcsú alakja kivehető számomra a ködben is! Lelassítja a lépteit, ahogy közelebb ér hozzám, majd elmegy mellettem, de még odasúgja:
- Csapódj hozzám! Mintha csak le akarnál szólítani!
- Jól gondolom, ugye, hogy nem a Főbiztonsági Osztályt képviseled ma esti találkozásunkkor? - mondom, miközben mellé sodródom.
- Erre mérget vehetsz. De régóta figyellek téged, más szempontból, mint amilyenből kellene, de szemmel tartalak.
- Vannak ezzel mások is így. Igaz, ők a creditjeimet számolgatják, a creditjeimet, amiről nem tudhatok semmit. De te igen.
- És mit gondolsz, hogy állsz most? - kérdi a lány – Hogy állsz mint környezettudatos és társadalomtudatos állampolgár, mint a GSHE része?
- Azt hiszem, senki sem áll olyan jól, mint ahogy szeretne. Kivéve Taylort, meg a főnököket és persze Mr. Kinget. Mr. Kinget senki sem tudja utolérni, ő az egyik legnagyobb filantróp. De ti, megfigyelők sem panaszkodhattok, ti is kaptok kiváltságokat és jó crediteket, amiért jobb ellátás és kiutazási engedély jár.

Érzem, hogy Cynthia érti az iróniát, ami egyes mondataimból kicseng. Bátrabban folytatom hát:
- Jó állampolgárnak számítok, mert még nem kaptam értesítést arról, hogy korlátoznának. Sőt, még utazhatnék is, ha akarnék. Ha alávetném magam az egészségvédelmi procedúráknak, még Mexicóba is átugorhatnék.
- De nem teszed, mert nem akarod magad alávetni. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyanús?
- Az nemkülönben gyanús, hogy ügynökként itt most velem sétálgatsz – replikázom - Miért teszed ezt? - súgom oda.
- Mert segíteni akarok neked. Fel szeretnék ajánlani egy másik utat. Egy másik utat, amin járhatsz. Ahol nem kell gyűjtögetni a creditjeidet és nem kell féltőn óvni a pontjaidat, ahol független lehetsz mindettől.
- Az Ellenálláshoz tartozol? - nézek rá elkerekedett szemekkel – Sokat beszélnek rólatok... Most azért hívtál ide, hogy csatlakozzak hozzátok?
- Mindent a maga idejében – veti közbe óvatosan a lány. - Egyébként mi antiglobalista demokratáknak hívjuk magunkat.
- Sokat kockáztattok... és ha én is szövetkezem veletek a rendszer ellen, én is sokat fogok kockáztatni.
- Kockáztatni? A titkos pontrendszer szerint épp hogy csak bent vagy a rendszerben! Tudom, hogy már nem bíznak benned, hamarosan megkapod az értesítéseidet, és kezdődik az ördögi kör, igyekszel bizonyítani, de csak egyre nagyobb bajba kevered magad. Semmit sem számít, hogy jól dolgozol. Majd dolgozik helyetted más. Két-három év múlva lecserélnek egy másik élelmiszertechnikusra, aki nem csak elhiszi a hazugságokat, hanem hirdeti is.

Egy pillanatra megtorpanok. Tisztában vagyok vele, hogy igaza van.
- Elárulok valamit, én is már régóta figyellek titeket és igyekszem megtudni rólatok, amit lehet. Ne kerteljünk tovább: készen állok.
- Készen állsz arra, hogy csatlakozz, értem. De készen állsz feladatokra is?
- Igen!
- Akkor jöhet a próba!

(A regény folytatása egy hét múlva következik)