– a Tisztabúza éjszakája –
A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást. A hangzavarból is kihallani elragadtatott sikoltozásukat, szépen látszik az ablakomból, ahogy fluoreszkálva eltűnnek a kivilágított, hasas felhők között, majd fél perc, egy perc múlva visszazuhannak, gyorsabban, lassabban, attól függően, hogy kinyílt-e az angyali ejtőernyőjük.
Most ért véget az áramszünet, kapkodva írok, aki ezt a küldeményt kinyitja, érteni fogja, miért.
Este nyolc óra múlt, vészesen fogy az időm, holnap alighanem meglátogat bizonyos személy, hogy magával vigyen, és kitömessen, netán megnyúzasson mint volt embertársát, sőt szövetségesét, ki fölött átlépett a faj szava. Reggelig tehát össze kell rendeznem, s e-mailen el kell küldenem ezt az elvetélt iratcsomót, ha ugyan iratnak, pláne csomónak nevezhetek egy olyasmi dolgot, ami kézbe, ahogy mondani szokták, legföljebb a töltött winchesterrel együtt fogható.
Noha nagyon is tisztában vagyok helyzetemmel, azt helyesen megítélni egyelőre nem tudom. Annyi biztos, hogy bármeddig és bármire jutok ezen az éjszakán, az eredményt reggel háromnegyed nyolc órakor elektronikus úton elpostázom.
A folytatás innen elérhető