A cím ereje

Figyelem! Ugye még mindig nem kezdett el senki nekiülni élete első és mindent elsöprő nagyregényének?

Én reménykedem, hogy nem.

Miért? Mert még nagyon sok dolgunk van, mire valóban írni kezdhetnénk. Már említettem, fejben kell felkészülni mindenek előtt. Ha ez megvan, ha felkészültünk, kell egy cím. Egy nagyon jó cím.

Már hallom is az ellentábort: „Ugyan minek pocsékoljuk az időt egy címre!? Minek keresni a címet? Botorság az. A cím az csak egy cím. Nincs ereje. Annyi a dolga, hogy ott vigyorogjon a szöveg fölött”. Azért, mert egyszerűen valamivel meg kell jelölni a tartalmat.

Szerintem a címnek ereje van. Sőt. Néha sokkal erősebb, mint maga a tartalom.

Persze nem fontos mindjárt az elején kitalálni a címet, sokszor az alkotás egy jó mondatából jön létre, ám azért már maga a munkacím is fontos. Mert az íróféle írás közben, szinte tudattalanul, de rácsatol, újra és újra. Furcsán hangzik, tudom, de a címről írunk. Mindegy, hogy munkacím, vagy a végleges. A cím olyan, mint a zenében a zeneszerzőknél egy jó riff. Az alapötlet, az alaptéma, ami köré épül aztán: a dal, szép lassacskán. Ezért gondolom, hogy még az írás megkezdése előtt tudnunk kell, hogy mit is firkálunk az első oldal legtetejére.

Valamint a cím, bármennyire hihetetlen, olvasottságot kreál. Nyomtatott változatoknál pediglen példányszámot.

Gondoljunk csak bele; Ha látunk egy szöveget, aminek ez áll a tetején: Szeretteim; egyből nekiállunk elolvasni, ha számunkra ismeretlen a szerző? Ugye nem bizonyos. De ha ez: Másodlagos szeretők; felfigyelünk rá.

Mit is tettünk mi, írófélék? Semmit, csupán megszínesítettük a címet. Becsaptunk vele valakit is? Nem. Mindkét cím ugyanarra utal, ugyanarról szól. Csak az egyik sivár és semleges, a másik hivalkodó és árucikk.

„A tökéletes cím olyan, mint a tökéletes férfi: Hajlandó órákat várni, hogy a nője két perc alatt elkészüljön.”

Arthur Madsen

Szerintem a cím megalkotása – és direkt használom a megalkotás szót – nagyon fontos! A cím sok esetben eladja az írást, függetlenül annak tartalmától. Főként ma, mikor rohanunk. Rohanunk a könyvesboltban és a jó címekre vadászunk, ahogy a könyvtárban vagy a neten. Az emberek jó része címvadász lett, a címekre figyel elsősorban, így a címek döntik el, hogy az adott szöveg mennyire lesz olvasott. Ez még egy jó nevű blogger, közíró vagy szépíró esetében is igaz. A jó cím elsőbbséget élvez. Arról nem is beszélve, hogy a cím az alkotás elsőszámú reklámja. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a cím a PR munkatársunk, mert a cím kerül be elsődlegesen a tudatokba, ajánlókba, linkekre és sorolhatnám hosszan.

A semmitmondó, fantáziátlan címek, halálra vannak ítélve. Azt gondolom, hogy ma már fantáziátlan címmel nagyon nehezen ad ki kiadó bármely írást. Mert a kiadók is rájöttek a cím fontosságára. Szerkesztők geggelnek bizonyos szövegek felett, hogy mi is a jó – eladható – cím, még akkor is, ha a tartalom tökéletes.

És, hogy ne legyen egyszerű dolgunk, még az sem mindegy, hogy milyen tartalomhoz, milyen címet társítunk. Nagyon nem. Mert a cím, bármennyire is árucikk és reklámhordozó: Nem hazudhat! Rá kell utalnia a tartalomra. Mind műfajában, mind tartalmában le kell képeznie a szöveget.

Joggal merül fel, hogy milyen is a jó cím. Mit kell, hogy fedjen, hogyan legyen kirívó, magamutogató, eladható? Nos, a válasz nehéz. A jó cím olyan, mint egy jó kurva, mondaná író barátom. Egyszerűen megkívánod. Tudod, hogy kurva, tudod, hogy az asszony otthon vár, tudod, hogy szerelmes vagy belé nagyon és alapesetben eszed ágában sincs megcsalni, de az a lotyó ott a piroslámpás ház előtt – mint egy jó cégér – olyan volt! Tudod, mentem még egy kört a kocsival. Csak azért, hogy még egyszer jól megnézzem magamnak. Aztán mentem még egyet, parkolóhelyet kezdtem keresgélni, és ha lett volna, ki tudja… Ám így is este az asszony kétkedve, kérdőn de nagyon hálásan nézett. Aztán éjfélkor, majd hajnali kettőkor is. Csak reggel meséltem el neki, hogy megakadt a szemem azon a kokotton, legyen neki hálás, többek közt.

Nem tudom, hogy van-e tudományos módszertana a címszerkesztésnek. Minden bizonnyal van. Miért is ne lenne. Az én módszertanom nagyon egyszerű. Megfogadtam az író barátom szavait, és címként örömlányokat alkotok, hogy ott illegessék magukat a szöveg tetején azzal a céllal, hogy létre jöjjön, jöhessen az aktus.

Milyen legyen a jó cím, ha már – mekkora strapa – azt is alkotni kell? De legfőképpen, hogyan kell címet alkotni?

Fogalmam sincs.

Komolyan. A címalkotás egy nagyon egyedi folyamat. Nem hiszem, hogy léteznének másolható sablonok hozzá. Annál is inkább, mert a dolog intim. Ketten vannak csak jelen. A szerző és a születendő gyermeke. A cím olyan, mint egy név, feltéve, ha elfogadjuk azt a tényt – amit én vallok – hogy egy alkotás, ha kikerül a köztudatba, olyan, mint egy felnevelt gyermek. A mi gyermekünk. Többé már nem nagyon nevelgethetjük. Elkezd önálló életet élni és a címe lesz a neve. Azzal azonosítják sokkalta inkább, mint az alkotóval. Ezért hát fontos, hogy jó neve legyen annak a gyereknek. Mert nem az a fontos, hogy milyen családból való, ahogy az sem, hogy hány iskolát járt ki, arról sem beszélnek majd az emberek, hogy ki írta – azt hajlamosak gyorsan elfeledni – csak a cím és a hozzá csatolt tartalom marad meg bennük. Arra asszociálnak, ha valahol szóba kerül az alkotás.

Ezért hát alkotótársaim, a címmel bánjunk csínján. Alkossuk meg, és ne csak biggyesszük oda, mondván, hogy kell. Gondolkodjunk úgy, hogy a cím bizony nagyon is fontos, mert jó címek nélkül sohasem leszünk híres írók.

(sorozatunk jövő szerdán folytatódik)

 Szerző: Hortolányi Gábor