Kiskapitalista kalauz / szócikkek ~ 'A', mint Aluljáró:

Akár az erdőnek, az aluljárónak is megvan a maga külön élete. Az erdőt állatok lakják, az aluljárót meg emberek. Minden aluljáró más és más, mégis megállapíthatók közös vonások. Egy budapesti típusaluljáró élete aktívabb, mint mondjuk egy párizsié. Ez arról tanúskodik, hogy városatyáink sikeresen őrizték meg az élővilágot.

Nézzünk szét az aluljáróban. Milyen egy aluljáró hétköznapja? Kik uralják és miért?

Az aluljáró létforma. Az aluljáró munkahely. Ha jól figyelsz, észreveszed, ki az aluljáró főnöke. Mert minden aluljárónak kell egy főnök. Nicsak, ott ácsorog a metrókijáratnál egy álcázó virágcsokorral a kezében. Ő irányítja a munkát. Figyeli a terepet, nem jelenik-e meg „idegen” árus.

Délután két óra van. Egyelőre minden tiszta, nem jelentkezik másik csoport, vagy tájékozatlan betolakodó. Miért is tenné, hisz mindenki tudja, ez az aluljáró melyik családé. A rokonság a közelben gyülekezik, beszélgetnek, nevetgélnek, társasági életet élnek.

Három óra körül megjelennek az első vendégmunkások. Piperecikk, virág, banán, zöldség, olló, ragasztó, szerszámkészlet. A főnök felügyeli és ellenőrzi a kiszolgálást. A védvonal lassan feltöltődik. Fél ötre teljes a csatasor a kijárattal szemben. Mindenki tudja a helyét.

És mi a helyzet a kívülállókkal? Odább egy idős néni virágot árul. Ő nem tartozik az egységes csapatnak tűnő gárdába. Számon tartják, de nem háborgatják. Elvégre „nincs belőle több.”

A koldusok külön kasztot alkotnak. Őket más tartja nyilván.

Az aluljáró üzleti élete legfeljebb fél tízig tart. Utána a csövesek veszik át a terepet.

Álmosan gyülekeznek a „kabinok” környékén. Leterítik a szivacsot, a nagykabátot, helyezkednek, vackolnak. Éjfélig nagy a forgalom, a „rabszolgák” jönnek-mennek, zajonganak, nem lehet aludni. Éjfél után már az aluljáró is elcsitul. Lehet készülődni arra, amiért idejöttek. A négy-ötórás alvásra.

Mert az sem olyan egyszerű ám. Azt is meg kell szervezni. A brigádnak össze kell állni. Ha az az öt-hat bizalmi megvan, megalakulhat a lakótömb. Egy blokktársnak mindig ébren kell lennie, hogy védje a koalíciót. Nehogy ellopjanak valamit. Hiszen mindent ellopnak, ami mozdítható. „Elég, ha a cipődet lopják el…” A menhelyen ugyanígy. Ezért inkább nem is vonulnak be.

„A hajléktalannál nincs rosszabb ember. Azt hinnéd, van bennük valamiféle együttérzés, de semmi… Elaludtam egy este a padon, elvitték a táskámat, a kabátomat, a pénzem, ami nálam volt, és még lelopták rólam a cipőmet is.

Ha betelt a létszám az aluljáróban, akkor sincs jótékonykodás. Ha nem tartozol a brancsba, „arrábbtessékelnek”. Pedig valahol muszáj jónak lenni, hiszen a legkockázatosabb egyedül maradni. Az egyedül maradt hajléktalant megverik, lepisálják, felgyújtják, de még az is halált jelent, ha elveszik az összes holmiját.

Így járt pórul az a vidéki fiú, akit nemrégiben ismertem meg a Blahánál. Faluról jött fel, nem ismert senkit az utcáról. Éjszaka mindig elüldözték. Mindig arrább-arább ment. Csak egy nyugodt helyet keresett, ahol aludhat. Így fagyott meg a Gellérthegyen idén februárban.”

Szegény fiú, még nem ismerte a magyar törvényt. Ismeretség nélkül még hajléktalan sem lehetsz ebben az országban. Legfeljebb hulla.